JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
Rendező (1952-2018)
Az egyik legjelentősebb kortárs litván rendező, a világhírű „Meno Fortas” társulat alapítója és művészeti vezetője. Egy kis litván faluban született 1952-ben. 18 éves koráig tanyán élt földműves családjával, majd ezt követően a Vilniusi Állami Konzervatóriumba jelentkezett, és egy év elvégzése után a moszkvai Állami Színházművészeti Főiskola rendező szakára nyert felvételt A. Goncsarov osztályába. Rendezőként először a Kaunas-i Drámai Színházban mutatkozott be, később a vilniusi Állami Ifjúsági Színházban dolgozott. Ebben az időszakban formálódott ki sajátos, metaforikus színházi nyelvezete, mely leginkább a későbbi, Csehov és Shakespeare művei alapján készült legfontosabb előadásainak védjegye lett. Az 1997-ben rendezett korszakos jelentőségű Hamlet előadása után egy évvel megalapította a Meno Fortas (Művészet Erődje) társulatot, mely 2000-ben az Európai Színházi Unió tagja lett. Nekrošius számos nemzetközi színházi díjat kapott: Othello című darabjáért „Arany Maszk” díjat nyert, a „Legjobb külföldi előadás” kategóriában, rendezőként pedig Sztanyiszlavszkij-díjjal jutalmazták. 2002-től számos operát is rendezett a többi között Firenzében, a milánói La Scalában, a moszkvai Bolsoj Színházban, a Litván Nemzeti Operaházban. Legfontosabb kitüntetései: a Litván SzSzK Állami díja (1983), a Szovjetunió Állami díja (1987), az Orosz Föderáció Állami díja (1999), az „Új európai színházi realitás” díj (1991). 1992-ben pedig az Európai Színházi Unió a legjobb európai rendezőnek választotta.
2018 novemberében halt meg. A Kurafiak az utolsó rendezése.