Bánk bán
Alig múlt harminckét éves, és nem akármilyen történelmi alakot, Bánk bánt formálhatja meg Katona József halhatatlan remekművében. Berettyán Sándorral beszélgettünk többek között Bánk bán személyiségéről, önmagával és a világgal folytatott küzdelmeiről.
Mikor találkozott először a Bánk bánnal?
– A legelső élményem nem az iskolai irodalomórához köthető. A Bánk bánt nagyoperaként vitték színre Vidnyánszky Attila rendezésében Debrecenben, ahol középiskolába jártam, azt néztem meg. Lenyűgözött. A Csokonai Színházba volt bérletünk, ezért évente hat-hét előadást láttunk, majd a drámatörténet órán megbeszéltük a darabot, mit és hogyan csinált, oldott meg a rendező, milyen effekteket használtak, milyen formai követelményeknek kellett megfelelni és így tovább. Olyan alaposan kiveséztük a tárgyalt művet, hogy nagy hasznomra volt az órákon szerzett ismeret a későbbiekben. Az évek során számtalan Bánk bán előadást láthattam, kezdve a színházi bemutatóktól a néhány szereplős tantermi előadásokig bezárólag. Nem túlzok, eddigi életemben ezt a művet néztem meg legtöbbször.
Aztán egyszer csak azzal szembesült, hogy Berettyán Sándor neve mellett szerepel: Bánk bán. Mit érzett?
– Örültem természetesen, aztán elfogott a harci idegesség…
Mintha készült volna rá. Álomszerep?
– Igen, folyamatosan szembejött velem a mű, nem térhettem ki előle. Akárhányszor láttam, azt éreztem, hogy mindegyik nagyon jó szerep. Valamennyinek megvan a maga szépsége, kihívása, a kisebb szerepek is kiválóak. Összességében az a meglátásom, a Bánk bánban minden szerep főszerep, mindenki fontos pozíciót tölt be a darabban. Az összes szereplő valami olyat csavar a történeten, hogy az kihagyhatatlan. Különösebben soha nem vágyakoztam álomszerepekre, soha nem motoszkált bennem, hogy Úristen, de szeretném ezt vagy azt eljátszani! Inkább egyes helyszínek foglalkoztattak, például szerettem volna Csíksomlyón vagy a debreceni főtéren színpadra lépni, nagy szerencsém, hogy mindkettő megadatott a Csíksomlyói passió előadásával.
Az „elődök” nem zavarták? Nemrég éppen a Nemzetiben ugyancsak Vidnyánszky Attila rendezésében volt látható a darab.
– Mátray László volt Bánk – nagyszerű alakítás. Szerettem azt az előadást. Amikor ehhez a mostani verzióhoz nekikezdtünk, igyekeztem ezt az élményt kizárni. Vidnyánszky Attila ügyelt arra, nehogy ugyanabba a mederbe kerüljek, segített abban, hogy más utakon jussak el a figura lényegéhez.
Nem okoz nehézséget a darab nyelvezete?
– Egyszerű volt befogadnom a szöveget. Amikor a szövegkönyv is a kezemben volt, minden egyes felvonásnál újraolvastam az eredetit, és volt néhány rész, ahol a Nádasdy Ádám-féle prózai változatba is belenéztem. Régies Katona nyelve, ez kétségtelen, de nem osztom azt a véleményt, hogy a Bánk bán nehezen érhető vagy egyenesen érthetetlen. Megvan a maga szépsége, és van, amikor tényleg nem adja magát könnyen, de a színház éppen ezért jó. A színészi játék, a színpadi jelenetek ugyanis túllendítik a nézőt ezeken a nehézségeken, és segítenek megérteni az indulatokat, érzelmeket, a szereplők motivációit és viszonyait.
Lelkileg-szellemileg milyen felkészülést vár el Bánk bán szerepének megformálása?
– Ahogy említettem, erős ismerettel rendelkeztem a darabról. A meglévő tudást felfrissítettem, többször újraolvastam a művet, utánajártam a történelmi hátterének, hogyan, miképpen alakult ki a Gertrudis-kultusz, milyen királyné volt…
Hatott annyira a személyiségére a szerep, hogy egy-egy élethelyzetben Bánk bán fejével gondolkodott?
– Bánk bán fejével épp elég a próbateremben és a színpadon gondolkodnom. A privát életemben nem csíptem magam fülön, hogy valamire a szerepből adódóan reagáltam. Igaz, lelkileg közel áll hozzám Bánk bán alkata, ebben az értelemben fedezek fel vele rokonságot.
„Megterhelő” személyiség Bánké?
– Határozottan. Egyrészt borzasztó felelősséget ruházott rá a király, másrészt Bánk bán a hazájáért küzd és harcol, majd bukik el. Elveszíti Melindát, ő maga összetör, és olyan áldozatot kell hoznia, amiben ugyan a közjó, a nemzet győz, de ő vereséget szenved.
Találni Bánk bán döntései közt olyat, amivel nehezen barátkozott meg?
– Egyetlen nehezen értelmezhető momentumot emelnék ki. A gyilkosság után vagyunk, és Katona József a következő mondatot adja Bánk szájába: „Gertrúdisod holt tetemére vágom a hatalom jelét.” Végig azon vívódik, hogyan oldható fel a dilemma a királya iránti hűség és a királynő tettei iránt táplált ellenszenv között, hogyan menthető meg a haza. Majd ott van a kezében a királytól kapott hatalom jelképe, amit nem szokás „hajigálni”, és ő erre a tettre szánja el magát. Szerintem az „igazi” Bánk bán alkatától ez távol áll, pusztán Katona drámai túlzásának tartom.
Mert Bánk bán eredendően törvénytisztelő ember…
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy erkölcstisztelő. Hallja és látja a nép bajait, ebből kifolyólag szembesül azzal, hogy az országban nem mennek jól a dolgok, és valamit tenni kell, de nem úgy, ahogy Petúr és a király ellen összeesküvők akarják. A király távol van, és ő, Bánk az egyetlen ember, aki rendet tehet.
A görög drámák sorsszerűségét idézi Bánk bán élete, ahogy eljut a végpontig?
– Azt hiszem, hogy nagyon is. Ahogy megyünk előre a történetben, annyi zavar támad a rendszerben, hogy a tragikus vég elkerülhetetlen. Bánk elveszti a szerelmét, a hazájáért gyilkossá válik és elbukik – ez nem kis áldozat. Fontos, hogy a valóságos történelmi alakok körülbelül velünk, játszókkal egyidősek voltak, de Katona művében sem „szakállas aggastyánok” vitája játszódik, hanem vitális, erős fiatal emberek kerülnek nagyon súlyos, drámai helyzetekbe, köz- és magánéleti válságokba. Izgalmas, hogy mi, harmincas éveink elején járó, a szabad világba született fiatalok hogyan értelmezzük a nyolcszáz évvel ezelőtti emberek kétségeit, vágyait, harcait.
Ayhan Gökhan
(2023. október 1.)
