Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. december 22. - Zénó Napja

Hír

Olvasnivaló - Nemzeti Magazin

Kezdődik: a Színházi Olimpia

Itt a Nemzeti Magazin új száma

Theodórosz Terzopulosz, Suzuki Tadashi, Alessandro Serra, Peeping Tom, Andrei Şerban – nagyágyúk az olimpián. Az utcazenész – új Hobo-premier. Emlékezés Csortos Gyulára. S hogy kik dolgoznak a kulisszák mögött? Zalán Tibor novellájából ez is kiderül.

 

Ünnep

Avignon, Edinburgh, Salzburg, Berlin, Bogota mellett a világ legnagyobb színházi fesztiváljainak térképén 2023-ban az egyik leghatározottabban látszó pont a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia révén Magyarország lesz. 58 ország 400 társulata több mint 7500 résztvevővel 750 előadást tart országszerte 70 helyszínen április 1-jétől július 1-jéig. 

A Színházi Olimpia alapgondolata, hogy az egész világ színházi életének színe-java megmutatkozzék egy-egy városban, országban. Így lesz ez 2023-ban is. A legjelentősebb társulatok, rendezők közül is sokan érkeznek hazánkba, nagy előadások láthatók majd országszerte Győrtől Budapesten át Debrecenig. A magyar olimpia különlegessége, hogy nem csupán a prózai színház lesz jelen, hanem a tánc-, a bábművészet, a cirkusz, a gyerek- és ifjúsági színház is, és részt vesznek rajta diák- és amatőr színjátszók is a világ minden tájáról. 

A Színházi Olimpiáról szól a Nemzeti Magazin aktuális lapszáma (már csak azért is, mert az esemény szervezője a Nemzeti Színház). Olvashatnak a főprogramot adó Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) kínálatáról (16–23. oldal), az olimpiaalapító japán Suzuki Tadashiról (8. oldal) és a kortárs szcéna egyik jelentős alkotójáról, Alessandro Serráról (12. oldal). Ajánlunk előadásokat és kiállításokat, izgalmas programokat, külön foglalkozunk az olimpia gyermek- és ifjúsági színházi szekciójával (30. oldal). A Földes László Hobóval készült interjúnkból megtudhatják: új darabjával az olimpiai városokban is feltűnik majd.

Várjuk Önöket a Színházi Olimpia előadásaira, eseményeire –addig is jó olvasást!

 

Ajánlók a magazinból

 

Alessandro Serra az olimpián

„A karantén alatt bezárták a színházakat, és online színházzal csábítottak el minket. De ahogy a mozi, a televízió és az internet születésével, úgy minden új kihívással a színház is mindig megújult, visszanyerve emberi és rituális jellegét.”

Alessandro Serra fotója saját előadásáról

 

Vidovszky György – az olimpia ifjúsági színházi elődásairól

„Kérdés, hogy éppen válság idején szabad-e egy ilyen drága eseménysorozatot szervezni, de elsősorban azért örültem meg a részvétel lehetőségének, mert tényleg érdekes, izgalmas, szakmai szempontból is értékes előadásokat hívhattunk meg Magyarországra. És erre nagyon ritkán van lehetőség.

 

Hobo – Az utcazenészről

„A Színházi Olimpián Az utcazenész utcai változatát játszom majd. Ha egy vidéki színházban héttől fellép a híres külföldi színház, én valahol a járdán öttől adom elő a művészetemet. (Mert az nekem van, ugyanis állítólag előadóművész vagyok.) Ha a közönség meghallja, hogy én ott csiripelek, hát nem tudom, mi lesz...”

 

A kulisszák mögött

„Ha a kihordás időszakán azt értjük, hogy darabokra tépnek, darabjaimban szaggatnak – mint darabot –, cincálnak, részenként kínlódnak velem, bírálnak, imádnak és a pokolba küldenek, hát akkor valóban a kihordás kínjait éltem meg.” Zalán Tibor novellasorozata: Jelenetek egy Előadás életéből

 

 

 

In memoriam Csortos Gyula

Nehéz ember volt a magánéletben és a kulisszák mögött, de nagyszerű színész. Kosztolányi Dezső szerint „Csortost az Isten is komédiásnak teremtette, nagy művésznek.” 140 éve született Munkácson a Nemzeti Színház egykori tagja, a Hyppolit, a lakáj címszereplője.

 

a Nemzeti Magazin a Nemzeti Színház ingyenes kiadványa. 
Keresse és kérje a Nemzeti Színházban! De ha szeret képernyőn olvasni, kattintson a képre
és olvassa online - vagy töltse le a pdf állományt!

 

A magazin elérhető a Libri alábbi könyváruházaiban és könyvesboltjaiban.
Budapesten:
WESTEND CITY CENTER - CAMPONA - MAMMUT II. - NYUGATI TÉR - ÁRKÁD KÖNYVÁRUHÁZ (I. EMELET) - KÖNYVPALOTA - Rákóczi út - ETELE PLAZA - CSEPEL PLAZA - ARÉNA PLAZA - ALLEE - KÖKI TERMINÁL - SHOPMARK (EUROPARK) - DUNA PLAZA (I. EMELET) - CORVIN PLAZA - MOM PARK - PÓLUS CENTER - BUDAÖRS TESCO
Vidéken:
DEBRECEN FÓRUM - GYŐR ÁRKÁD - MISKOLC PLAZA - PÉCS ÁRKÁD - SZEGED ÁRKÁD - SZÉKESFEHÉRVÁR ALBA PLAZA 
A Nemzeti Magazin számai megtalálhatók Budapesten az alábbi helyeken is:  
MÜPA - Kolibri Színház - Budapest Bábszínház - Karinthy Színház - a Déryné Program eseményein és a főváros számos kulturális intézményében, jegyértékesítési pontokon.
Vidéken a lap megtalálható itt is: 
Debrecenben – Csokonai Fórum, Vojtina Bábszínház, Méliusz Központ
 

 

 

A MITEM hivatalos honlapja

A Színházi Olimpis hivatalos honlapja

 

(2023. április 4.)