Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2023. február 4. - Ráhel, Csenge Napja

Interjú

Premier • Hazatérés

Nemzeti elkötelezettség és hitvallás – Hazatérés

Interjú Molnár Imre történésszel

A visegrádi országok és tágabb értelemben egész Közép-Kelet-Európa nemzetei elé példát állíthat a felvidéki mártír politikus, Esterházy János életútja. Ebből a minden részletében drámai pályafutásból készült Lukácsy György Hazatérés című színdarabja, amelynek bemutatóját október 28-án tartja a Nemzeti Színház. Az előkészületekről a mű történész-szakértőjét, Molnár Imrét kérdeztük.  

 

Molnár Imre

 

A dráma ötlete valójában Vidnyánszky Attila gondolata volt, az Esterházy János születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett Esterházy-emlékév apropóján – mondta el Molnár Imre. A Nemzeti Színház erre az emlékévre összpontosítva szeretett volna valamilyen produkciót létrehozni. A történészt Lukácsy György, a teátrum irodalmi munkatársa kereste meg, hogy segítségére legyen ebben. Az ősbemutató az Esterházy János Zarándokközpontban, 2021 szeptemberében, a mártír politikus születése 120. évfordulóján volt Alsóbodokon. Ott, ahová halála után 60 évvel, 2017-ben Esterházy János végre hazatért, utolsó kívánságának megfelelően. A tavalyi, mondhatni rögtönzött előadás után fogalmazódott meg, hogy jó volna kőszínházi körülmények között is bemutatni a darabot – mesélte a szakértő.

„Esterházy János egész élete egy hatalmas dráma, olyan nem mindennapi történet, amelyre Hollywoodban dollármilliókat szánnának. Ez a rendkívüli sors azonban Közép-Európában született, abban az elképesztő XX. században, amely mögöttünk van, és amelyben emberi szenvedések, tragédiák sorozatának tömkelege zajlott a diktatúrák egymásutánjában. Esterházy János sorsa is magán viseli a XX. század minden stigmáját, tehát nagyon nehéz volt kiválasztani azt az irányvonalat, hogy életének melyik szeletét dolgozzuk fel, hiszen mindegyik megérdemel egy-egy külön drámát. Nem véletlen, hogy az életét feldolgozó, a Duna TV által is bemutatott Triptichon című dokumentumfilm 3 részbe is csak nehezen tudta besűríteni a teljes élettörténetet. Tehát rettentően nehéz ebből egy színházi estét betöltő darabhoz megtalálni a kulcsot, a felhajtóerőt.” – számolt be róla a szakértő. „Esterházy Jánosnak nemcsak a saját élete tragikus lefolyású, hanem még a környezete, a családja életében is bőven találunk drámai fejleményeket. Akár a korán özveggyé váló lengyel édesanyja emlékét idézzük fel, aki ott maradt a Felvidéken, és jó magyarokká nevelte a gyermekeit, akár a két leánytestvért, Lujzát vagy Máriát nézzük. Lujza, az idősebb, ő a politikusi időszak 12 éve alatt „őrangyalkodik” János életében. Ő egy kiemelkedő intellektuális és lelki felkészültségű nő, aki János politikai fellépéseit olyan mederben tartja, hogy azok valóban megfeleljenek a keresztény normáknak, értékeknek, és ő az egyik garanciája annak, hogy János szembe tud nézni mindazokkal a kihívásokkal, amelyek várnak rá a XX. század könyörtelen körülményei közepette. A második leánytestvér, Mária pedig a szenvedés 12 éve alatt áll szorosan János mellett, az ő naplófeljegyzéseiből, leveleiből tudjuk rekonstruálni azt a kálváriát, azt a szenvedéstörténetet, amelyen bátyja végigment, méghozzá önként vállalva, saját elhatározásából. Aztán ott van a gyermekei, a felesége tragédiája, akik Magyarországra menekülnek az üldözések elől, de itt az ötvenes évek elején arisztokrata származásuk miatt deportálják, kényszermunkatáborba viszik őket. A felesége beleőrül a szenvedésekbe, a gyermekei emigrálni kényszerülnek nyugatra. Esterházy Jánosnak és családjának az élete tehát az őt körülvevő korszak elképesztő drámáit vonultatja fel.” – fejtette ki Molnár Imre, az egykori felvidéki politikus monográfusa.

„Megpróbáltunk fókuszpontokat keresni és ezeket bemutatni Isten szolgája, Esterházy János életében – tette hozzá a történész. „Ő nem a saját elhatározásából lett hős, sőt, mai nézőpontból akár azt is mondhatnánk, hogy kudarc volt a pályája, hiszen tizenkét év politikai pálya után tizenkét évig börtönben kellett szenvednie. Jánosnak viszont valóban az Isten kegyelme formálja a lelkét, a pályáját, az életútját. János testvérünk az Úristen kiválasztottja volt, és ezt próbálná letapogatni ez a színházi misztériumjáték. Azt, ahogy ez az ember, aki Trianon után még fegyverrel a kézben próbál ellenállni a szülőfaluját elfoglaló cseh légiósoknak, eljut oda, hogy az élete végén az ellenségeiért imádkozik. Ez a lelki fejlődés egzakt, tudományos módszerekkel leírhatatlan, de a színház alkalmas ennek megértetésére. Ez az alkotó közösség a művészi eszközökön keresztül meg tudja mutatni, ki is volt valójában Esterházy János, akinek nem véletlenül indult el a boldoggá avatási eljárása.” 


„Ő többször is elmondja politikusi beszédeiben, de írásaiban is megjelenik, hogy az embernek két nagy kincse van, a nemzeti identitása és a keresztény hite, ahogy ő mondja: Krisztus urunkba vetett hitünk. Azt kéri az övéitől, hogy ezt a két értéket soha ne engedjék elveszni a lelkükből, szívükből, mert ez a két érték ez egyben két nagy fogódzó is, amely a legnehezebb időkön is képes átsegíteni bennünket. Nem tudja akkor még, hogy tulajdonképpen olyanná válik majd, mint az az orvos feltaláló, akinek önmagán kell kipróbálnia a saját gyógyszerét.” – foglalja össze az életút tanulságait a történész. „Valóban ez a két érték, a magyarsága és a hite vezeti át őt az életének drámai szenvedésein, amelyet két nagy személyes döntés előz meg. Az egyik az az elhatározása, hogy nem menekül el külföldre. Megtehetné ezt 1945-ben és 1949-ben is, mikor hazajön a Gulagról. Tudja, ha elmenekül, élni fog, ha marad, akkor elpusztul. És ő a maradás mellett dönt. A másik ilyen nagy döntése az, hogy nem pusztán itt marad, hanem 1945 áprilisában egyenesen odamegy a kommunista belügyi népbiztoshoz, Gustáv Husákhoz Pozsonyban, és közli vele, hogy továbbra is a felvidéki magyarság képviselőjének tekinti magát, amelynek eddig is ő volt a vezetője. Tehát itt a Beneš-dekrétumok által háborús bűnösnek bélyegzett magyarsággal vállal sorsközösséget. Ezt a lépést kívülről nézve akár naivitásnak is lehet minősíteni, ám ezt akkor mondhatnánk, ha nem ismernénk azt a levelét, amiben leírja, hogy döntése előtte azért imádkozott, hogy akár szenvedések árán is, de Jézus Krisztus követésének útjára léphessen. Olyan ez, minthogyha Krisztust nem fogták volna el nagycsütörtökön az olajfák hegyén, és ő másnap bekopogna Annás, Kaifás vagy Pilátus ajtaján, s azt mondja, hogy itt vagyok. Engem kerestek?” – fogalmazott a történész-szakértő. „Esterházy János életében megvalósul egy krisztusi sors, egy krisztusi vállalás. A tanulság korunk embere számára egész biztosan nem az, hogy ő ki tudna-e bírni ekkora szenvedést, ekkora megpróbáltatást vagy ilyen körülményeket. Sokkal inkább az, hogy én tudom-e, ki vagyok, hol a helyem, mi az én értékrendem és értékem emberileg. Magyarként, keresztényként tudom-e, hogy mi az én identitásom, feladatom, küldetésem, hivatásom, hitvallásom? Ezeket a kérdéseket kell feltennünk Esterházy János kapcsán. Különösképpen azért, mert a globális ideológia éppen ezt a két megtartó identitást akarja „kihúzni” alólunk, a nemzeti és keresztény identitást. Azt sulykolják, igazából ne foglalkozzunk az életünknek ezekkel az alapkérdéseivel, hanem elégedjünk meg azzal, amit a konzumvilág fölkínál. Ezekre az alapkérdésekre is felhívja a figyelmet Eszterházy János drámája, vértanúsága, életáldozatának tanúságtétele.” – foglalta össze Molnár Imre.

 

(Ungvári Judit)

(2022. október 19.)