Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2023. február 4. - Ráhel, Csenge Napja

Interjú

Premier • Hazatérés

Egy sors misztériuma - Rubold Ödön rendező

A történelem viharában helytálló ember sorsának megidézésére vállalkozott drámaíró és színész – mondja Rubold Ödön, aki rendezőként szolgálja az ügyet: a mártírrá lett Esterházy János felvidéki politikusról szóló előadást. A Hazatérés születéséről beszélgettünk a próbák szünetében.

 

Tóth László (Esterházy János) és Rubold Ödön színművész az előadás rendezője  |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Hogyan talált rá Rubold Ödönre Esterházy János története?

– Tavaly tavasszal a szerződtetési tárgyalásomon darabokról, szerepekről beszélgettünk Vidnyánszky Attilával. Azt mondtam neki, hogy nekem a legfontosabb, hogy jó ügyeket, jó hangulatban szolgálhassak. Erre megkérdezte, nem akarok-e rendezni egy előadást Esterházy Jánosról. A döbbenettől előbb szólni se tudtam. Ugyanis előző nap a párommal Budán a Gesztenyés-kertben sétáltunk, ahol rábukkantunk Esterházy János szobrára, amin tizenkét évnyi raboskodásának helyszínei, köztük két év Gulag is fel van tüntetve. Megrendülve álltunk az expresszív szobor előtt. Nem akarok túlzásokba esni, de sorsszerűnek éreztem a felkérést. Azonnal igen mondtam.

Kedvet kapott a rendezéshez?

– Az ügy fontos számomra, és nem a rendezői szék. Színész vagyok, nem leszek rendező. Diákjaimnak, akiknek hol színpadi beszédet, hol színészmesterséget tanítok, rendeztem már előadásokat. Az Advent a Hargitán című Sütő András-drámát kétszer vittem színre kőszínházban. Ez is egy szívügy volt– nemcsak azért, mert vagy százszor léptem fel benne Sinkovits Imre, Agárdy Gábor és Bartal Zsuzsa partnereként, hanem mert fontos gondolatokat közvetítő műnek érzem.

Tavaly volt Esterházy születésének százhuszadik évfordulója, szeptember 18-án Alsódobokon már előadták a darabot.

– A dokumentumjáték írására a színház irodalmi munkatársát, Lukácsy Györgyöt kérte fel Vidnyánszky Attila. Együtt utazunk el Zoboraljára, elmentünk Aldódobokra is, ahol egy felvidéki vállalkozó a magánvagyonából zarándokközpontot hozott létre Esterházy János tiszteletére, aki itt is van eltemetve. Találkoztunk Molnár Imre történésszel, aki a mártír-politikus egyik legavatottabb tudós kutatója, és aki az előadás szakértőjeként segítette a munkánkat. Hamarosan kiderült, hogy Aldódobokon a darabot be is lehetne mutatni. Felpörögtek az események, és szeptemberben létre is jött egy „gálaelőadás”.

Egy leendő előadás előtanulmánya?

– A darab még formálódott, és adaptálni is kellett a helyhez. Napközben játszottunk egy szabadtéri misézésre kialakított pódiumon. Nem voltak ideálisak a körülmények, hiszen a nézőtér első sora nagyon messze volt a színészektől, de az előadást szeretettel fogadták, és az igazi élményt maga az esemény jelentette. A társulat nevében is bátran ki merem jelenteni, hogy megérintett bennünket a hely szelleme, ahol összejönnek Esterházy tisztelői, akik büszkék erre a férfiúra, keresztény mártírra, akit egyszer boldoggá fognak avatni.

Lengyelországból kezdeményezték a boldoggá avatást…

– Mert anyai ágon lengyel származású volt Esterházy. Az alsóboboki kápolnában azonban nemcsak a magyar és a lengyel zászló látható, hanem a cseh és a szlovák is, mert ezen nemzetiségűekért is kiállt, és zsidókat is mentett. Politikusként mindig a kisebbségek, az üldözöttek pártját fogta. A Gestapo éppúgy vadászott rá, mint később a szovjetek, akik a Gulagra hurcolták, a kommunista Csehszlovákiában háborús bűnösnek nyilvánították, mert keresztény volt és magyar.

Eredetileg dokumentumjáték volt az előadás műfaji megjelölése, a mostani változat, amit a Nemzeti Színházban láthat majd a közöség: misztériumjáték. Mi változott meg?

– Egy tehetős arisztokrata, léha életű fiatal, aki Trianon sokkjától megrendülve a közösségért cselekvő politikus lesz, „egyszerű” hívőből pedig a krisztusi sorsot vállalóvá válik. Ennek az életútnak a bemutatása messze túlmutat egy előadáson. Az élet dokumentumait majd egy kiállításból ismerhetik meg a nézők. Amit a színen látnak, az egy misztériumjáték, amiben felidézzük egy ember jellemének, lelkiségének eszenciáját, a karizmáját. Minden ember életében vannak szélsőséges pillanatok, amikor nehéz döntéseket kell meghoznia. Esterházy életét ezekben a helyzetekben is helyes döntések jellemzik, mindig következetesen kiállt elvei, meggyőződése mellett, erős hite segítette abban, hogy ne térjen le a helyes útról. Amikor a szlovák parlament egyetlen tagjaként nem szavazta meg a zsidótörvényt, az életével játszott. A börtönben, ahol kínozták és megalázták, társainak támasza és vigasztalója volt.

A történelmi tényekből építkező színpadi valóságban hol és mikor találkozunk Esterházy Jánossal?

– 1955-ben, a börtönben. Megtudjuk, hogy az amnesztia életfogytiglani büntetését 25 évre csökkentette, ami az akkor 54 éves Esterházy számára gyakorlatilag semmilyen változást nem jelentett – pedig mindenki tudta, hogy az ellene felhozott vádak megalapozatlanok. Nem szabadulhat, élete utolsó stációját látjuk. A testileg megtört, de hitében megingathatatlan embert. Innen tekint vissza életének fontos pillanataira, valós és fiktív találkozásokra, hol „tényszerűen”, hol vizionálva. Az előadás a „történelmet” csak annyiban idézi fel, hogy hősünk személyes történetének belső mozgatórugóit megérthessük. Az előadás tétje, hogy ennek a különleges sorsnak a misztériumát átélhessük.

 

Kornya István

(2022. október 24.)