Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. április 16. - Csongor Napja

Ajánló

A Csíksomlyói passió turné a Duna tévében

DUNA Televízió, 2018. november 1., 19 óra 30 perc

Színházunk eddigi talán legnagyobb vállalkozása volt, hogy augusztus 18-án a csíksomlyói Nyeregben játszhattuk el a Csíksomlyói passió című előadásunkat. Szerencsés csillagzat alatt dolgoztunk mindvégig, a résztvevők számára életreszóló élmény volt a fogadtatás, a közös munka, az előadás. A produkciót huszonötezer ember látta a helyszínen, a Duna World élő közvetítését pedig több, mint százezren követték végig. Művészeink és a produkció vendégei már a próbákon is kamerák kereszttüzében dolgoztak, mert a vállalkozásról a DUNA Televízió munkatársai dokumentumfilmet is készítettek. Ezt láthatjuk most november 1-jén 19 óra 30 perctől, majd újra átélhetjük az előadás élményét is 20 óra 5 perctől a képernyők előtt. 

 

DUNA Televízió, 2018. november 1. csütörtök 

19:30-20:05-ig

Csíksomlyói passió - Az előkészületek

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói Passió c. előadásának próbáin jártunk. Rendező, koreográfus, színművész, táncos, énekes, mesemondó és televíziós kolléga, több száz ember közös akarata küldetéssé kovácsolta Jézus szenvedéstörténetének csíksomlyói bemutatóját. Az alkotók gondolatai, a kulisszák mögötti hangulat fontos előszobája a kétórás, nagy jelentőségű, nemzeti egységet kovácsoló előadásnak - írják a műsor ajánlójában tévés barátaink.

 

20:05-től 22:25-ig

Csíksomlyói passió - Az előadás

A Nemzeti Színház Csíksomlyói passiója keresztény hitünk alapjaira kérdez rá, miközben új színpadi nyelvet teremt. A művészeti ágakat egyesítő totális színházban a költői és prózai szövegekkel egyenrangú szerepet kap a tánc és a zene. A Vidnyánszky Attila által rendezett és Zsuráfszky Zoltán által koreografált előadást az összmagyarság újra megszentelt kultuszhelyén, a csíksomlyói Nyeregből közvetíti a Duna Televízió, több száz erdélyi énekes és táncos közreműködésével.

 


Passió a nyeregben - oldal a Nemzeti Színház honlapján

(2018. október 27.)