Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
2018. november 17. - Hortenzia, Gergő Napja

Interjú

Bemutató: Az ember tragédiája

Világérzet - Vidnyánszky Attila Az ember tragédiája rendezéséről

Újra és újra érdemes belevágni Az ember tragédiájába, Madách Imre emberiség-költeményének színrevitelébe – mondja Vidnyánszky Attila. Két évtizede jelent számára inspirációt a mű, mert kimeríthetetlen ihletforrás és lenyűgöző szellemi kalandra csábító dráma. Legtöbbünk az iskolában találkozik először Az ember tragédiájával. És talán nem túlzás azt mondani, hogy ez a találkozás sokszor nem túl szerencsés…

Próbateremben

– Ha tananyagként fogom fel, iszonyatos teher – tanárnak, diáknak. Az én lelkesedésem sem az iskolában vagy az ungvári főiskola magyartanári szakán kezdődött, hanem amikor rövid ideig a nagymuzsalyi középiskolában tanítottam. Madách következett, és olyan katartikus hatással volt rám a felkészülés során a szöveg, hogy elhatároztam: felrúgom a tanmenetet, és hetekig csak a Tragédiával fogunk foglalkozni. Szerettem volna átélhetővé tenni számukra a műben rejtőző és az ő saját életükre vonatkoztatható igazságok szépségét, és azt a katarzist, amit ez kiváltani képes. Rendezőként is erre törekszem.

Voltak színházi előképei a rendezéshez?

– Fontosabbak voltak bizonyos találkozások. Amikor félévet a pesti Színművészetin végzett a kijevi osztályom, lenyűgözve hallgattuk Hubay Miklós óráit a műről, Madáchról, a korról. Az európai műveltség hordozója volt Hubay, aki egy életen át kutatta, fejtegette ennek a csodának a titkait és összefüggésrendszerét. Másodéven a Római színt el is játszottuk a Színművészeti nemzetközi fesztiválján, ott hallottam Ruszt Józsefet beszélni a koncepciójáról. Hubay később elvitt a Madách Irodalmi Társaság összejövetelére, ahol – a megtiszteltetéstől elfogódottan – olyan rendezők előtt dadogtam valamiket a saját elképzeléseimről, mint Vámos László és Paál István. Ők mindannyian színháztörténeti jelentőségű Tragédia-előadások alkotói. Az évek során aztán egyre fontosabbá vált Németh Antal öröksége, aki rendezőként, tudósként és a Nemzeti Színház igazgatójaként talán a legtöbbet tette a műért.

Eddig négy verzió született a rendezésében. Az első beregszászi változat bemutatója 1998-ban volt, aztán következett 2008-ban Zsámbék, 2011-ben Szeged és 2012-ben Debrecen.

Próbateremben Berettyán Nándor, Vidnyánszky Attila

– És volt egy kisvárdai verzió is. Több teherautónyi földet hordattam a vár tövébe, abból ástuk elő a történelmi színek díszleteit. Napokig próbáltuk ezt az elképzelést, de az előadást elmosta egy felhőszakadás. Az első változat szinte bárhol előadható volt, a zsámbékit a rakétabázis különleges terére hangoltuk, a Szegedi Szabadtéri Játékokon egy hatvan méter széles színpadon játszottuk, mintha a történelem képeskönyvét lapozgatnánk. A debreceni verzió pedig színháztörténeti kuriózum volt: Trill Zsolt évtizedes Lucifer-alakítása után Ádámot játszotta. Az előfordul, hogy egy fiatal Ádámból idővel Luciferré érik a színész, a fordítottjára azonban nem tudok másik példát. Ádámot és Évát most két fiatal tanítványom játssza, és sok frissen szerződött fiatal is benne lesz…

Az eddigi verziók egy olyan mondattal kezdődtek, amelyet ön emelt ki a szövegből az előadás elejére, mintegy mottóként. „Hová lesz énem zárt egyénisége”. Miért fontos ez? Így lesz most is?

– Mi, maiak már túl vagyunk valamin, mi már csak a kiűzetés állapotából tudunk visszatekinteni a teremtésre. A mi életérzésünk a „vesztett éden”. Úgy képzeljük, hogy a paradicsomi embert egyfajta „egész”-ség jellemezte, ami elillant az életünkből. Ez az érzet ma is érvényes számomra, de hogy ezzel a mondattal kezdjük-e majd most is az előadást, azt még nem tudom. … Vannak más visszatérő elemek és megoldások még, mint a föld, a lámpa. Új lesz viszont az arénaszerű játéktér, amiben a nézők körbeülik a színpadot, azt az úgynevezett „süllyedő rendszert”, ami mozgásban tartja majd az előadást térben és időben, akárcsak az az intellektuális gazdagság, ami ezt a gigantikus művet olyan lenyűgözővé teszi.

Az ember tragédiája próbáján, már a Nagyszínpadon.
Vidnyánszky Attila rendező, Olekszandr Bilozub díszlettervező, Szigeti Gábor hangosító és Ács Eszter színművész

 

A Tragédia színrevitelének a kulcsa, ahogy ezt mindig hangsúlyozza: az álom logikája.

– Vagy logikátlansága. Szabálytalan szabályossága, bonyolultsága. Az álmok látomásszerűsége miatt tudunk bő két óra alatt végigszáguldani a teremtéstől az emberiség történetén át a jövőbe. Van az álomnak még egy fontos jellemzője: az ember ilyenkor sokszor kívülről látja, figyeli önmagát. Így történik ez Ádámmal és Évával is. Madách is játszik ezzel: hol ők maguk a történelmi színek főszereplői az alakítói, hol csak kívülről szemlélik az eseményeket, önmagukat.

Fontos: az álomképeket Lucifer bocsátja Ádámra.

– Mert ez Lucifer színháza.

Amit szívesen nézünk, és izgalmasnak tartjuk.

– A gyarló ember számára az a sodrás, az az út, amit Lucifer kínál, csábító, vonzó, ínycsiklandozó. Mindannyian ebben a kísértésben élünk, nagyon mai „világérzet” ez. Ezért nem is egyetlen színész játssza Lucifert, hanem sokan „viszik” végig ezt a témát, a bennünk élő luciferséget, ahogy az isteni dimenziót is sokan képviselik majd. De valóban: Luciferé a történelem „tünékeny álom képei”, s azok tényleg valóságosnak, ismerősnek tűnnek, de ne felejtsük, hogy Lucifer ezen keresztül is manipulálja a tudni vágyó Ádámot. Ezzel szemben létezik az isteni dimenzió, az a távlat, amelyet Lucifer is elismer: „Győztél felettem, mert az végzetem, / Hogy harcaimban bukjam szüntelen, / De új erővel felkeljek megint.”

Az aréna-szerű játéktér a karzatról  |  A illusztrációkat Eöri Szabó Zsolt fotografálta

 

E két hatalmas dimenzió között van Ádám és Éva, vagyis az ember.

– A frontvonalon, nehéz terepen. De van előtte a lehetőség, ahogyan az angyalok a „nagy eszmét” hirdetik: „szabadon bűn és erény közt / Választhatni”. És nemcsak a jó és a rossz között, nemcsak az ördög és az Isten között választhat, hanem dönthet úgy is, hogy magát Isten létét tagadja. Ádám a tudással az Isten terhétől akart megszabadulni, mert azt hitte, ez a szabadság. És bármit megtehet. De arra kell döbbennie, hogy ez nem így van. Madách szerint a Lucifer kínálta reménytelenséggel, jövőtlenséggel szemben az ember éppen Istenben talál a legteljesebb szabadságra. Lucifer szerint halálra ítéltek vagyunk születésünktől fogva, a másik út szerint viszont: az ember számára ott az egész élet, hogy az ígéret szerinti öröklétet kiérdemelje. A szabadságnak ez a dimenziója, és ennek a megtapasztalása mostanra nagyon fontossá vált számomra. Éppen ezért minden korábbihoz képest derűsebbre szeretném hangolni Madách művét, és a leghívebben így szolgálni annak üzenetét.

 

Kornya István

(2018. szeptember 18.)