Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2021. július 25. - Kristóf, Jakab Napja

Hír

Német Antal-emlékév

Németh Antal nevét viseli a kaposvári Színművészeti és Kulturális Központ

Névadó ünnepség Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán

A Nemzeti Színház által meghirdetett Németh Antal-emlékév nyitó eseményeként 2018. május 23-án Kaposváron ünnepi eseményre került sor. Az egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának tavaly felújított Színművészeti és Kulturális Központját Vidnyánszky Attila kezdeményezésére Németh Antalról nevezték el.

Németh Antal
(1903.05.19. – 1968. 10.28.)

Kaposváron csak 1955-ben, a színházak államosítása után hat évvel alakult meg az önálló társulat. Az első válságos évad végére az intézmény igazgató nélkül maradt. Az 1956-os forradalmat előkészítő szellemi erjedésnek köszönhető, hogy az 1956–57-es évadra Zách Jánost nevezik ki, aki rendezőnek a Nemzeti Színház egykori legendás igazgatóját, az akkor már tizenkét éve mellőzött Dr. Németh Antalt hívta meg, tőle remélve a fiatal társulat stabilizálását.

A rendező színész- és közönségnevelő munkája maradandó hatással volt a társulatra és a város szellemi életére. Ezt olyan mai színészlegendák igazolhatják, mint a pályáját itt kezdő Tordy Géza vagy Csurka László, valamint Tóth Béla, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja.

A névadó ünnepséghez, melyen a város és az egyetem prominens személyiségei szólaltak meg, ünnepi gálaműsor kapcsolódott, melyen neves művészek és az egyetem Művészeti Karának első éves növendékei léptek föl. Ennek keretében hangzott el Csurka László videó-üzenete és Balogh Géza személyes visszaemlékezése, mely azt bizonyítja, hogy Németh Antal érzelmileg élete végéig kötődött a városhoz.

Köszöntőt mondott: Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere, Prof. Dr. Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese. A gálaműsoron fellépett: Kiss Balbinát Atilla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes és tanítványa, Ninh Duc Hoang Long operaének mesterszakos vietnami hallgató Szalma Tamás, Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzeti Színház művészei és a Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatói és oktatói. Az est háziasszonya: Kéri Kitty színművész, intézetigazgató volt.

 

 

 

Balogh Géza

Németh Antal Árkádiában

 

Árkádia! – ezzel az egyetlen szóval válaszolt, amikor a kaposvári évadról kérdeztem. Különben sem volt soha bőbeszédű, főleg, ha – nagy ritkán – valamilyen magántermészetű kérdést merészeltem föltenni. Pedig ez jóval később volt, amikor éppen leszerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz. Megint, mint már annyiszor az életben, tele volt reménységgel. Két egymás utáni napon megnéztem a Macbethet és a Bernarda házát. Hatalmas sikere volt, és úgy érezte, most már tényleg megint teljes jogú állampolgára lett a magyar színházi életnek. Még nem tudta, hogy két rendezése túlságosan jól sikerült. Hogy igazgatója ezek után jó ideig csak operarendezéseket bíz rá, amivel talán nem kelt majd akkora feltűnést. Meg azt sem sejtette, hogy a következő igazgató végképp megelégeli a sikereit, és rövid úton megszabadul tőle.

Balogh Géza a névadó ünnepségen

Az a jó másfél órás beszélgetésünk a Nádor Szálló kávéházában máig a legszebb emlékeim közé tartozik Németh Antallal kapcsolatban. Sokat kérdezett sorsom további alakulásáról, és örömmel vette tudomásul, hogy Prágába megyek bábrendezést tanulni. Az a mondatom, hogy a bábjáték iránti vonzalmamat elsősorban neki köszönhetem, különösen jól esett neki. Talán ennek tudható be, hogy a beszélgetésünk egyre személyesebb hangvételűre sikeredett, és kéretlenül is beavatott a sorsát alakító események felidézésébe.

Emlékezett, hogy ott voltam a Csongor és Tünde kaposvári premierjén, pedig akkor a tolongásban csak egy kézszorításra és egy suta közhely-gratulációra futotta részemről. Az előadásról négy évvel később se nagyon akart beszélni. Valami olyasfélét mondott, hogy az egy vizsgaelőadás volt. Neki is, meg a megörökölt, készen kapott fiatal társulatnak is. Aztán Zách Jánosról kezdett beszélni. Azt hiszem, azt is akkor mondta ki, hogy Árkádia. Az idillikus görög költészetben, az eklogában Árkádia a boldogság, a gondtalan pásztorok országa. Németh megszállottja volt a görög kultúrának. Két évvel a halála előtt, 1966-ban jutott el álmai földjére, egy IBUSZ-utazással. A felesége nem kapott útlevelet. Egyedül volt kénytelen megtenni a kamaszkora óta vágyott zarándokutat. Hogy Kaposvárt Árkádiához hasonlította, azt bizonyítja, hogy hányatott élete során itt volt a legboldogabb.

Amikor az egy évvel korábban megalakult kaposvári színház igazgatójává Zách Jánost nevezik ki, egyetlen feltétellel vállalja el a megbízatást: ha Németh Antalt szerződtetheti rendezőnek. Amikor a felügyeleti szervek ebbe kénytelen-kelletlen beleegyeznek, azonnal levelet ír, amelyben Igazgató Úrnak titulálja a címzettet. A levélíró aláírása alatt nem szerepel a váratlanul rászakadt titulus. Kettőjük kapcsolata ritka példája a harmonikus együttműködésnek. Amikor évadnyitó és programadó előadásnak Vörösmarty mesejátékát választják, azzal visszautalnak Németh Antal szegedi pályakezdésére: 1929. szeptember 21.-én Szegeden is a Csongorral mutatkozott be. A kaposvári a tízedik találkozása a darabbal. Ezúttal az 1942-es nagyszabású, forgószínpados, teátrális nemzeti színházi előadást gondolja újra Pekáry István díszleteivel, amelyek a tervező modern festői stílusát ötvözik a népművészet naivitásával.

Németh Antal emléktáblájának avatása

De az évad legjelentősebb bemutatója nem a Csongor, hanem Thornton Wilder színműve, A mi kis városunk, amely húsz évvel korábban szenzációt keltett Európa-szerte formai újításaival, a jelzett díszletekkel és a narrátor szerepeltetésével. A modern színház egyik úttörője, úgy tűnik, még mindig nem veszített eredetiségéből. Az előadás Zách János és Németh Antal közös hitvallása. Zách játssza a főszerepet, a narrátort, de a nyilvános főpróbán Németh Antal köszönti a nézőket. „Amikor itt összegyűltek a mai főpróba estéjén, bizonyára olyan érzés fogta el önöket, látva a kopár, üres színpadot, a felhúzott vasfüggönyt, hogy talán nem is lesz itt főpróba – mondja. – Lesz. Az elaltatott képzeletet kell felébresztenie mindenkinek, hogy ezt a darabot teljes nagyságában és értékében felfogják. Ahhoz, hogy teljesen megértsék a művet, önmagukban is fel kell ébreszteniük a költőt.”

A korábban zenés bohóságokhoz szoktatott nézők döbbent csendben ülik végig az előadást, majd a végén tomboló tapsban törnek ki. Németh Antal és Zách János csatát nyert. Az évad végén mégis véget ér az idill. Zách János visszamegy régi munkahelyére, a Vígszínházba, Németh Antal pedig elfogadja a kecskeméti színház meghívását.

A kaposvári színház igazgatói széke ezután ötször cserél gazdát, súlyos válságokon megy keresztül a társulat, mígnem tizenegy évvel később létrejön az, amit a magyar színháztörténet „Kaposvár-jelenségként” tart számon. Hogy van-e valamilyen kapcsolat az 1956/57-es évad szellemi törekvései és a hetvenes évek „relatív avantgárdja” között, annak vizsgálatával még adós a hazai színházelmélet.

 

***

Képriport a névadóról a galériában.

 

(2018. május 24.)