Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
2019. december 9. - Natália Napja

’56 a Nemzetiben

Hatvan éve történt…

(1957. november 21-től decemberig)

A Nemzeti Színház 1956. október 24. után karácsonyig nem tartott előadásokat. Ennek több oka is volt: a Nemzeti Színház épülete a Blaha Lujza téri harcok során jelentősen sérült, és a színészek sztrájkoltak. Az első előadást a Nemzeti Kamaraszínházában, a Katona József Színházban tartották december 23-án: Illyés Gyula darabját, a Fáklyalángot játszották. A legfontosabb esemény Major Tamás igazgató eltávolítása után a teátrumot vezetni hivatott művészeti kollégium megalakulása volt.


 

november 21.

A Színház- és Filmművészeti Szövetség forradalmi bizottsága tárgyalásokat folytatott a Népművelési Minisztérium képviselőivel: „A művészek képviselői leszögezték, hogy az elvi irányítás véleményük szerint a Színház- és Filmművészeti Szövetség feladata. A minisztérium képviselői ezt tudomásul vették. Megállapodtak abban, hogy a legkiválóbb művészek és írók részvételével szükségesnek látszik létrehozni egy műsorpolitikai bizottságot, amelynek célja, hogy a rosszemlékű dramaturgiai tanácsokkal ellentétben megakadályozza a bürokratikus irányítást, és lehetővé tegye egy szabadabb színházi és drámairodalmi légkör kialakulását” – tudósított a Népakarat.

 

november 27.

Megjelent Katkó István beszámolója a Nemzeti Színház kilátástalan helyzetéről: „Fenn, a zsinórpadlásnál az ágyú ütötte nyíláson át a színházi épületből kilátni a megsebesült városra. Lent didergő, kanyargó embersor. Az áruház előtt állnak. Átellenben az élelmiszerüzlet előtt tolonganak. A kenyérre és a meleg öltözékre azonnal szükség van. A téren nyüzsgő bazár, kiabáló árusok, tarka embersereg. De talán az a kopott kabátos férfi, aki most gondterhelten felnéz a Nemzeti Színház háborútól szaggatott épületére, arra gondol: mikor csendül fel a gyönyörű magyar szó a zászlódíszbe öltözött reflektorfényben úszó színpadon?”

 

december első hete

A Nemzetiben rendezőkből (Gellért Endre, Marton Endre, Major Tamás), színészekből (Bessenyei Ferenc, Ungvári László, Somló István, Sinkovits Imre, Raksányi Gellért), írókból (Illés Endre, Illyés Gyula, Karinthy Ferenc, Tamási Áron) és dramaturgokból (Hubay Miklós, Benedek András) álló művészeti kollégium alakult a színház vezetésére.

 

 

Szerepátvételek

1956. december elején a napilapok színházi kulisszatitokként közölték, „hogy Mészáros Ági, Bessenyei Ferenc minden ellenkező híresztelésekkel szemben itthon van és dolgozik”, míg Szörényi Éva, Ferrari Violetta és Pataky Jenő elhagyta az országot.

Az újranyitásra készülő teátrumokban jó néhány szerepátvételre került sor, mert az említetteken kívül – mások mellett – Szabó Sándor, Bozóky István, Bartha Mária, Molnár Tibor, Lendvai Lajos, Kertész Sándor, Rajczy Lajos, Juhász József, Pongrácz Imre is Nyugatra menekült.
 


 

 

Szörényi Éva (Budapest, 1917– Los Angeles, 2009) harmincöt évnyi emigráció után lépett fel a Nemzeti Színházban. Szülőföldemen című önálló estjét 1991. szeptember 7-én adta elő. „Én 1956-ban megfogadtam, hogy addig nem térek haza, míg hazám földjén idegen csapatok vannak. Most jöttem először haza, de nem települök végleg Magyarországra, ingázni fogok az Amerikai Egyesült Államok és szülőföldem között” – nyilatkozta az előadás előtt.

 

Ferrari Violetta (Hódmezővásárhely, 1930 – Budapest, 2014) az egyetlen volt, aki színészi karriert csinált Nyugaton. Frankfurtban, majd Münchenben, Hamburgban, Bécsben, főként az Irma, te édes címszereplőjeként ünnepelte a német színházi élet. „Én nem akartam a magyarságomból élni, kokárdás lemezeket kiadni, vagy a Szabad Európából uszítani. Én saját magamnak is be akartam bizonyítani, hogy amit otthon kaptam, azt megérdemelten kaptam” – mondta egy 1992-es interjúban. Ferrari – bár csábították – nem lépett többé magyar színpadra, 1985-ben a színészetnek is örökre búcsút mondott.
 


 

Ahogy Rakásnyi Gellért látta

„Egyik este megszólalt a telefon. Hubay Miklós író volt a vonalban, Gellért Endre üzenetét tolmácsolta: másnapra kért találkozót a Rózsadomb kávéházban, ahol Tőkés Anna férje volt az üzletvezető. Ott szándékoztak megalakítani Gellért ötletére a Nemzeti Színház művész-kollégiumát, amely rendezőkből, házi szerzőkből és a forradalmi tanács megmaradt tagjaiból verbuválódott volna.

Másnap össze is gyűlt az illusztris társaság: Németh László, Tamási Áron, Déry Tibor, Illés Endre, Karinthy Ferenc és nem utolsó sorban Illyés Gyula. Ez utóbbi szeretettel köszöntött és örömmel nyugtázta, hogy nem disszidáltam. Tudta, hogy a bátyámat 1947-ben kiüldözték, és arra számított, hogy most én is követem. – Igen, most kell itthon maradni! – mondta. – Gyula bátyám, kis pont vagyok én… – Nem vagy te kis pont, ez most kiderült, s mindenképpen örülök, hogy itt láthatlak. – A másik oldalán ülő Sinkovits Imre is megszólalt. – Ha már itt maradtunk, mi a teendőnk? – Félelmetesen elgondolkodtató és bölcs volt a válasz. – Életben maradni, ha kell, a részleges becsület árán is!”
 

(Raksányi Gellért: Kutyu, Budapest, 1996)
 


 

Ahogy Illyés Gyula látta
december 5.


Aztán a Gerbeaud-hoz. Hosszú sor – a helyekért? Gellért [Endre] és Benedek [András – a Nemzeti dramaturgja. a szerk.] arrébb várnak. Itt sose kerül ránk a sor, sétáljunk inkább a Duna-parton. A Vigadó mögötti szovjet emlékmű mellett ülünk le. (Az is meg van csupaszítva a csillagtól, a cirill fölírástól.) Megkérem először is Gellért [Endrét], mondja el ő maga sérelmei történetét. A Színház Forradalmi Tanácsa a forradalom győzelme napján (egy kalap alá véve az egész hivatalos vezetéssel, illetve irányítással) úgy kezelte őt is, mint sztalinistát: elfogadta azt a lemondását, amelyet nem ő, hanem Major [Tamás] tett az egész vezetőség nevében. A forradalom visszanyomása után pedig úgy hívta vissza a helyére, mint aki megfelel ennek az új helyzetnek, tehát a sértést megduplázta, most már alkalmazkodónak ábrázolva őt. (Közben szovjet tankok dübörögnek a Petőfi tér felé.)

 

december 10.

A Nemzeti [Színház] vez[etői]vel mi (Illés [Endre], Németh [László]) a Rózsadombban. Gellért [Endre] oly udvariasan s személytelenül, hogy már homályosan elmondja, miről van [szó]: alakuljon egy írói bizottság a vezetés „segítésére”. Hubay szerencsétlen közbefejtegetése: azért a Nemzeti most is jól működik. (Akkor mit keresünk itt mi?) Végre nagy nehezen kimondódik a lényeg: a Nemzeti szétmegy, elzüllik, kompromittálódik, ha nem kap új vezetést, illetve vezetőt… De Illés [Endre] nem vállalja: írni akar. így hát a vezetőség meghív egy írói kollégiumot az igazgatás megosztására. Mivel nyisson a színház. Elleneztem itt is, hogy a Fáklyalánggal. Németh [László] is, Illés [Endre] is amellett érvel, hogy azzal. A legsúlyosabb érv (Majoré): már ki van nyomtatva a közös plakát.
 

(Naplójegyzetek, 1956–1957. Budapest, 2016)
 


Ez történt az országban

1956. november 11.
A fegyveres ellenállás vége.

1956. november 12.
Az Elnöki Tanács felmenti a Nagy-kormányt, és megválasztja a Kádár-kormányt.

1956. november 14.
Megalakul a Nagy-budapesti Központi Munkástanács.

1956. november 21.
Megalakul a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa.

1956. november 22.
Nagy Imre és társai elrablása.

1956. december 2–5.
Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának ülése ellenforradalomnak bélyegzi az októberi felkelést.

1956. december 4.
Az asszonyok tüntetése a budapesti Hősök terén.

1956. december 11.
A rögtönbíráskodás bevezetése.

1956. december 13–14.
Az internálás bevezetése és a gyülekezési tilalom elrendelése.

1956. december 16.
Az első felkelő kivégzése „fegyverrejtegetés” miatt.

FORRÁS: Romsics Ignác:
Magyarország története a XX. században.
Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 604.
 

 

lexikon
 
Raksányi Gellért (Szigetvár, 1925 – Budapest, 2008) A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1947-ben végezte el, a Nemzeti Színház tagja haláláig. A robosztus alkatú művész kiváló orgánummal, apró gesztusokból építkező, kidolgozott játékkal elsősorban karakterszerepeket formált meg. Több mint ötven filmben és tévéfilmben szerepelt. Tehetségét 1966-ban Jászai Mari-díjjal, 1978-ban érdemes művész, 1989-ben kiváló művész kitüntetéssel ismerik el. 1992-ben a Kossuth-díjat is megkapja. 2000-től a Nemzet Színésze.
 | fotó: Wellesz Ella (OSZMI)
 
 
Gellért Endre (Budapest, 1914 – Budapest, 1960) 1932-ben iratkozott be a Színművészeti Akadémiára, 1935-től előbb a Magyar, majd a Vígszínház tagja, színész. Először a Független Színpadon rendez. A háború után a Nemzeti Színházban rendezőként dogozik, később a színház főrendezője lett. Közben tanított a Színművészeti Főiskolán, 1948-tól a főiskola színtanszak vezetője. Olyan jelentős rendezések fűződnek a nevéhez, mint az Úri muri, az Ármány és szerelem, a Ványa bácsi, a Pygmalion és a Peer Gynt. A forradalom után is játszott Galileit és a Fáklyalángot is ő állította színre. 1956. október 31-én Major Tamás igazgató a főrendezők – így Gellért Endre és Marton Endre – nevében is lemondott, amit Gellért sérelmezett. Súlyos depresszióval küzdött, harmadik öngyilkossági kísérletébe halt bele.
| fotó: OSZMI-archívum
 
 
Illyés Gyula (Felsőrácegrespuszta, 1902 – Budapest, 1983) Paraszti családban született. 1918-1919-ben rész vett a diák- és ifjúmunkás mozgalomban. Magyar-francia szakra járt Budapesten, de letartóztatást elkerülendő Franciaországba emigrált. Az 1926-os amnesztia nyomán hazatért. Első verseskötete a Nehéz föld (1928), legjelentősebb prózai műve, a Puszták népe (1936). 1937-től a Nyugat társszerkesztője volt. A Márciusi Front egyik alapítója. 1941-től a Magyar Csillag szerkesztője. 1945-ben az Nemzeti Parasztpárt nemzetgyűlési képviselője. 1956. november 2-án jelent meg az Egy mondat a zsarnokságról című költeménye. A forradalom leverése után évekig hallgatott. A konszolidált Kádár-rendszer egyik legmegbecsültebb írója, majd a formálódó népi-nemzeti ellenzék támogatója. Három alkalommal kapott Kossuth-díjat (1948, 1953, 1970).
| MTI Fotó: Zinner Erzsébet

(2016. december 7.)