-
Hogyan rendezzünk görög tragédiát? – elismert kutatók és fiatal rendezők mutatkoztak be az SZFE nemzetközi konferenciáján. Létezik-e még misztériumjáték? – tudományos tanácskozás zajlott a KRE, a PPKE és az SZFE szervezésében. A szakrális színház eredetéről is eszmét cseréltek az OSZMI bábkonferenciáján. Fel lehet-e kelteni a mai kiskamaszok érdeklődését Gárdonyi remekműve, az Egri csillagok iránt? A regény Vidnyánszky Attila rendezte grandiózus színpadi verziójának szentelt kerekasztal már a Tokaji Írótábor jövő évi programjának témáját, az irodalmi művek színpadi adaptációjának kérdéskörét is érintette.
-
1976-ban Tadashi Suzuki és a Waseda Shogekijo színházi társulat (mostani nevén a Togai Suzuki Társulat, a SCOT) Tokióból a Toyama prefektúrában lévő Togába (a Nanto városához tartozó Toga faluba) költözött. Több mint negyven év telt el azóta. Eredetileg az eldugott hegyi faluban fennmaradt, hagyományos gassho-zukuri (szó szerinti fordításban „imára kulcsolt kéz”) stílusú, nyeregtetős, zsúpfedeles vidéki házak inspirálták Suzukit és társulatát arra, hogy Toga Sanbo néven színjátszó teret alakítsanak ki ezekben az épületekben, és ez mostanra nemzetközi előadóművészeti központtá nőtte ki magát.
-
Sosem volt, most sincs és sosem lesz jobb – mondja Hobo, aki mégis időutazásra hívja nézőit egy évszázadokkal ezelőtti lovagvárba, hogy lássuk: mi volt akkor, mi van ma. Keserű vigaszra lelünk Hobo bábszínházában…
-
-
Az emlékezés a közös gondolat – mondja a 2023-as magyarországi Színházi Olimpia sokszínű programjáról Theodórosz Terzopulosz görög rendező, a Nemzetközi Színházi Olimpia egyik alapítója. Szerinte emlékezetes, színháztörténeti előadások, egymás iránti nyitottság és az olimpia szellemiségéhez hű „békekötés” jellemzi majd a jövő évi játékokat, amely a tizedik lesz az 1995-ös alapítása óta.
-
A X. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében 2023 júniusában Debrecenben kerül megrendezésre az amatőr színházak világszövetsége, az AITA/IATA kétévente esedékes világfesztiválja és éves közgyűlése.
-
Mitől aktuális a barokk spanyol dráma klasszikusa? Mi a különbség a film és a színház között? Miben rejlik a színházi olimpia sajátossága – ezekről is kérdeztük a MITEM-re Madridból érkező Az élet álom című előadás brit alkotóit. Declan Donnellan rendező és Nick Ormerod díszlet- és jelmeztervező legújabb előadása arról is szól, hogy vajon különbséget tudunk-e tenni álom és valóság között?
-
A 10. MITEM programjának részeként a következő napokban az emblematikus előadások mellett filmvetítéseken és beszélgetéseken is megismerhetik az érdeklődők ezt a három évtizedes, kalandos történelmet, és a beregszásziak mai helyzetét.
-
90 éve ezen a napon született Garas Dezső, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. „Soha nem akartam színész lenni. Gyerekkoromban, ha megkérdezték, mi szeretnék lenni, azt válaszoltam, semmi." - mondta a Nemzeti Magazinban készült összeállításban. Mi ezzel idézzük meg a felejthetetlen és utánozhatatlan művészt.
-
A kolozsvári Nemzeti Színház volt az erdélyi színjátszás központja, amelynek felívelése a 20. század első évtizedeiben elválaszthatatlanul összefonódott Janovics Jenő személyével. Sikeres üzletember és a magyar színházművészet és kultúra elkötelezett harcosa volt. Tragikus életén és az általa vezetett teátrummal kapcsolatos drámai erejű írásain keresztül átélhető, hogy mit is jelentett Trianon a kor embere számára.
-
S hogy mit tartalmazott a négy nyelvre lefordított szöveg? Nem volt túlságosan hosszú: „Nagymagyarország [sic!] színészete közel 150 esztendős. E térkép feltünteti egykori színházainkat, melyeket igaztalanul elvettek tőlünk; és azokat, amelyeket részünkre meghagytak. E megcsonkítás miatt kb. 1200 színész maradt kenyér nélkül. Tönkretette 54 éves nyugdíjintézetünket és ma 580 nyugdíjas színész, özvegy és árva küzd az éhhalállal. Ezek száma nap-nap mellett nő.”
-
Vesztes háború, forradalmak, idegen megszállás, a történelmi Magyarország vége és a trianoni békediktátum – sokkoló események sora. Aligha tudjuk ma már elképzelni, milyen zavaros és áttekinthetetlen volt az 1918 és 1920 közötti felbomlás és összeomlás kora. Olyan időszak ez, amelyről sokáig hallgatni kellett, és amelyről a tudásunk ma is bizonytalan. Ablonczy Balázs történészt hívtuk segítségül, hogy felidézze, mi zajlott száz éve a történelem színpadán - és ehhez kapcsolódik a Trianon és a színház című sorozatunk 2. része, amelyben Gajdó Tamás színháztörténész segítségével tekinthetünk be a korabeli színházi élet kulisszái mögé.