-
A nemzeti Színház első igazgatójának születésnapján koszorút helyeztünk el Erdey Dezső szobrász Bajzát ábrázoló mellszobrán, színházunk előcsarnokában. Bajza József éppen 220 éve, január 31-én született a Heves vármegyei Szűcsi községben, kisnemesi családban. A piaristáknál végzett, majd tanult jogot és bölcsészetet, 1928-ban ügyvédi esküt is tett, de a visszaemlékezések szerint már az egyetemen is az irodalom és az esztétika izgatta a legjobban.Dolgozott íróként, újságíróként, tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak is.
-
A Farkasréti temetőben vettünk végső búcsút Benedek Miklóstól, szeretett kollégánktól. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, egyetemi docens, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze ravatalánál rokonai, pályatársai, barátai, tisztelői jelentek meg. Elsőként búcsúzott tőle Blaskó Péter, színházunk művésze, majd Vajda Katalin író, Hirtling István és Szacsvay László színművészek.
-
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Parlamentben adták át az idei Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseit. Nagy örömünkre, színházunk művésze, Trill Zsolt is a kitüntetettek között szerepel. Szeretettel gratulálunk és sok sikert kívánunk további munkájához!
-
Az Esthajnal című zenés darabot a Ghymes zenekar költő-zeneszerzője, Szarka Tamás jegyzi. Rendezője Vidnyánszkí Attila. A bemutatóban együtt dolgozunk a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és a Karaván színházzal. A mű alapja a cigány Rómeó és Júlia történetként is emlegetett Makar Csudra, Maxim Gorkij novellája.
-
Ferencváros József Attila Díja idén Pintér Szilvia drámapedagógus kollégánké lett, aki - mint mondja - második otthonnak tekinti Ferencvárost, hiszen az általa alapított, vezetett SziluArt Műhelynek ott a rezidenciája. Az alkotóműhely olyan fiatalokkal foglalkozik, akik szeretnék fejleszteni színjátszás, ének- és tánctudásukat, valamint beszédtechnikai készségüket, szeretnének jártasságot szerezni a színház-előadóművészet területén.
-
Szokás mondani egy-egy színészről, hogy mindent tud. Bodrogi Gyula esetében ez semmiképpen sem holmi udvarias fordulat. Ő pontosan ilyen. SZÍNÉSZ. Abban a pillanatban, ahogy belép a próbaterembe, ahogy megjelenik a színpadon: figyelni kell rá. És ő pontosan tudja, mit kell tennie azért, hogy ez meg is történjen. De ezzel nem él vissza. A nagy egész része tud lenni, de a legkisebb alakításában is főszereplő.
-
Torta is volt természetesen, de ez már este 11 óra körül. Előtte a Nemzeti Nagyszínpán fellépő meglepetés vendégeké volt a főszerep. Művésztársak, régi és mai kollégák, barátok adták egymásnak a mikrofont, mi pedig hálásan hallgattuk őket. Ajándék volt minden produkció, különösen amikor Bodrogi Gyula egy-egy szellemes riposzttal toldotta meg a köszöntőt. Megtudtuk, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök úr családjában is gyakran szólalt meg a félreismerhetetlen hang a tévéből, filmjeinek állandó nézője volt, de köszöntőjében elmondta, hogy gyakran ott ragadt családjával a képernyő előtt, amikor a Süsü a sárkány egy-egy epizódját adták.
-
Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.
-
A JELEN/LÉT Fesztivál célja, hogy ösztönözze, támogassa és fejlessze a magyarországi nemzetiségek anyanyelvű színjátszását, elősegítse kapcsolataik építését: egymás között, a magyar színházi szakmával és nemzetközi téren is. A JELEN/LÉT Fesztivál egyben lehetőséget nyújt arra, hogy a nemzetiségi színjátszás a “saját” nemzetiségi közönségen túl a nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatkozzon. Nem tudunk másik országról, ahol a kisebbségben lévő, más nemzetiségi kultúrát is ápoló közösségek egy egész hétig jelen lehetnek fővárosuk Nemzeti Színházában.
-
Szeretettel várjuk a kisgyermekes családokat kölyöknapunkra június 1-én. A programokat a Hajóorrban tartjuk meg, rossz idő esetén a Nemzeti Színházban. A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.
-
„Hősökre, példaképekre ma is szükségük van a fiataloknak. A nagy tettek, nagy érzelmek ma is megmozgatják a fantáziájukat.” – Vidnyánszky Attila vezérigazgató
-
Bátorságról, önvizsgálatról, eszmékről és realitásokról, a magyar történelem örök tanulságairól is elgondolkodhat a közönség Szilágyi Andor most készülő filmje alapján, amelynek forgatása a napokban fejeződött be. A Széchenyi és az éjszakai látogató című alkotás több szálon is kapcsolódik a Nemzeti Színházhoz, a szereplőket és az író-rendezőt a forgatás utolsó napján kérdeztük.