Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

Keresés A liberalizmus diszkrét bája kulcsszóra

Találatok a hírek között
  • Magánügy

    Már több ízben buzdítottak arra, hogy írjam meg irodalmi emlékirataimat. Nem tudom, megírom-e valaha, az emlékezőtehetségem sem a legjobb. Meg szomorú is emlékezni; nem szeretek emlékezni. Irodalmi pályám egyik-másik mozzanata azonban, akarva-akaratlan, gyatra memóriám ellenére is igen elevenen megmaradt bennem. Így például ez a kis történet…
  • Miért jár az ember színházba?

    Miért jár az ember színházba? Hisz’ sok darab végét már amúgy is ismerjük. Mert tanultuk a középiskolában, vagy mert már elmesélte valaki. Aztán az is lehet, hogy csak homályosan dereng valami. És akkor jön a csalódás, amikor kiderül, hogy mégsem úgy ér véget a történet, ahogy mi azt vártuk. Vagy dühöngünk, mert arra gondolunk, hogy már ezt is megváltoztatták (mármint a darab végét). A rendező, a dramaturg, a fordító vagy mit tudom én, kicsoda. Valaki. Ráadásul tuti, hogy a szerző tudta nélkül. Hová tart ez a világ?! – ólmosodik el ilyenkor a szívünk, és érezzük, ahogy még az a kevéske remény is elpárolog belőle, ami eddig így-úgy működtette volt.
  • „Részeg embert játszani életveszélyes”

    A Mark szerepét alakító Trill Zsoltot közel egy évtizedes alkotói kapcsolat fűzi Viktor Rizsakov rendezőhöz. Éltek már át kudarcokat, de a POSZT legjobb előadásának díját is együtt hódították el a Nemzetiben is látható Fodrásznő című darabbal, amelyet nemrég játszottak századjára. A színművészt a próbafolyamat elején kérdeztük az orosz rendezőről, a közös játékról és Markról, a részeg értelmiségiről.
  • Nemzeti VERSeny döntő

    A Magyar Nyelv Napján, november 13-án vasárnap rendezi meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete a Nemzeti VERSeny döntőjét. A Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében 28 versenyző lép színpadra, akiknek egy-egy versklipjét is megnézheti a közönség.
  • Folytatódik az amatőr társulatokat támogató Pajtaszínház mintaprogram

    Folytatódik a vidéki amatőr színjátszás hagyományainak felélesztését célzó Pajtaszínház mintaprogram, amelynek 19 színjátszó csoportja a Pajtaszínházi Szemlén mutatkozik be 2017. január 23-án és 24-én a Nemzeti Színházban. 
  • Ráhangoló Prezi a Tóth Ilonka előadáshoz

    A Prezi anyaga segítséget nyújt az előadás által feldolgozott történet részleteinek, hátterének megismerésében. Különösen iskolai csoportok számára javasoljuk megtekinteni, a színházlátogatás előtt, de hasznos segédanyag lehet a közösen látott előadás felidézésében, az élmények megbeszélése során is. A Prezi készítői: Baranyai Péter történelem,  Bérczi Ádám informatika, Sipos Dávid magyar szakos tanár. 
  • János vitéz 50

    Ötvenedszer szurkoltak a nézők Iluskáért és János vitézért. A tapsból, ovációból úgy érezzük a gonosz mostohának is van komoly szurkolótábora, ahogy a kis János vitézek és Iluskák is mindig sikert aratnak a Nemzeti Nagyszínpadán. Az első ötvenes szériát ünnepelni szokás, így tettünk mi is. Készült szép emléklap, a kor divatja szerint még hűtőmágnes is. :)
  • Emléktáblát avattak Garas Dezső színművész szülőházán Budapesten

    Emléktáblát avattak Garas Dezső (1934-2011) színművész tiszteletére pénteken Budapesten, a nemzet színésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész szülőházán, az Alsó erdősor utca 10-es szám alatt.
  • Posztmodern Gorkij – Termékeny kudarc

    Az a benyomásom, hogy ez az előadás nem fogja közömbösen hagyni a nézőket. Az oltári baromságtól a rendezői zsenialitás iránti lelkesedésig minden reakció elképzelhető. (Gerő András) Rizsakov újra szeretné alkotni Gorkij-képünket. Azt a merész elhatározást hozta, hogy nem (...) az anyagi értelemben vett megpróbáltatások teszik leginkább kiszolgáltatottá az embert, hanem a szellemi-lelki szegénység. (Horkay Hörcher Ferenc)
  • Szélhámosok – Szomorú nemzeti vígjáték

    Lehet, hogy az Ingyenélők története 1880-ban éles társadalomkritika volt, de ma nem az. Például azért nem, mert ma Magyarországon a rossz általában nem nyeri el méltó büntetését. (Gerő András) …ahogy a dualizmus korában üresen kongott, és könnyen vált hazugságok és korrupció álcájává a hazafias retorika, ugyanez igaz a rendszerváltás utáni nemzetieskedő gondolkodásra is – van tehát okulni valónk... (Horkay Hörcher Ferenc)
  • Különleges kedvezmény diákoknak

    A #magyarhosok500 program sikere után a Nemzeti Színház a 2017/2018-as évadban #nemzetiadiakokert címmel indít programot. Ebben még többet vállalunk, mint korábban. Négy előadásunkat, a János vitézt, a Csongor és Tündét, a Tóth Ilonkát és a Fekete ég - A fehér felhő című darabokat diákcsoportok (és kísérőtanáraik) számára ingyenesen látogathatóvá tesszük.
  • „Milyen világ az, amelyben ilyen gonosszá válik az ember?”

    2016. július 13-án a gyulai Várszínpadon új feldolgozásban került bemutatásra Shakespeare királydrámája, a III. Richárd. A darabot három fiatal művész állította színre: Kovács Adrián zeneszerző, Vecsei Miklós dramaturg, és ifjabb Vidnyánszky Attila rendező. Az előadás próbái idén tavasszal a Nemzeti Színházban folytak. A főbb olyan kiváló művészek alakították, mint Eszenyi Enikő (Erzsébet) és Hegedűs D. Géza (György/Edward/Tyrell), a Vígszínház társulatának tagjai; valamint Szűcs Nelli (Margit) és a címszereplő Trill Zsolt, a Nemzeti Színház színészei.