-
2008 óta biztosan tudjuk, hogy milyen lehetett az eredeti Bánk bán opera. A szakirodalom feltárta a bemutató egyes jeleneteit, sőt, pontosan látszik, hogy Erkel Ferenctől Oberfrank Gézáig ki és hol változtatott rajta. Ismert az is, hogy az egyes rendezések és zenetörténeti megközelítések miként írták újra a mű jelentését. Ami változatlannak tűnt: a kánonbeli helye.
-
Az idén januárban száz éve született Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015) a magyar néprajztudomány kimagasló alakja. Az ő nevéhez fűződik a Kárpát-medence magyarsága által a legutóbbi időkig megőrzött orális hagyomány, az archaikus népi imádság műfajának a feltárása, funkciójának meghatározása, európai összefüggéseinek, eredet-történeti kérdéseinek vizsgálata. Sok ezer ima és ének birtokában bebizonyította, hogy ez a műfaj nálunk a késő középkor vallásos költészetének két kiemelkedő ágazatához, a passió-epikához és a Máriasiralom-lírához kötődik, de őrzi a szent színjátszás nyomait is.
-
Az Isteni színjáték egyik legszebb énekét, amely elbűvölte sok évszázad olvasóit, Dante a szerelem témájának szentelte. Az ének hőseinek, Francescának és Paolónak evilági sorsa tragikus volt: szerelem vitte kettejüket „egy halálba” (Pokol, V, 106). A túlvilágon pedig – a contrapasso (a talium) elvének megfelelően – olyan büntetés sújt le rájuk, mely vétküknek a tükörképe. A szerelem bűnösei ők, s ahogyan a földi létben elragadta őket a szenvedély, úgy szállnak a pokolban forró fekete szélvésztől („l’aere perso”; Pokol, V, 89) hajtva, szorosan egymáshoz simulva.
-
2020. március 16-a óta egyetlen olyan nap sem volt Magyarországon, amikor az előadó-művészet valamilyen hatósági korlátozás nélkül gyakorolható lett volna. Több mint egy év tapasztalatait gyűjtöttük össze. Kitekintünk a német, az amerikai, a svéd és a román színházi világra, hogy lássuk, hogyan kezelték a válságot tőlünk eltérő és hozzánk hasonló színházi struktúrájú országok. Megkérdeztünk fővárosi és vidéki színházigazgatókat, érdekképviseleti szervezeteket, hogy lássuk, milyen szakmai és művészi, közösségi és egyéni stratégiák alakították a színháziak életét. Csokorba szedtük az elérhető támogatásokat is.
-
A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben az egyetemeken működő színjátszó együttesek, diákszínpadok produkciói, a vetésforgó elvén működő országos fesztiválok különleges szellemi csemegéket ígértek. A Szkéné, az Universitas, a pécsi vagy a szegedi egyetemi színpad, a miskolci Silány Kínpad előadásait Paál István, Árkosi Árpád, Ács János, Solténszky Tibor, Geréb Ágnes, Kohler Katalin, Dúró Győző idejében legendák övezték.
-
Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájának egyik próbája után találkozunk a Júlia szerepét alakító Szász Júliával és a Rómeóként bemutatkozó Herczegh Péterrel a Nemzeti Színház büféjében. A két fiatal a fotózás kedvéért leveti a járvány miatt viselt arcmaszkot, és a jelképes színházi álarcok sem kerülnek elő, hiszen az alakoskodás távol áll tőlük, nevetésről sem lehet szó a készülő előadás kapcsán. Pedig végletek között feszül a dráma. Rómeó és Júlia megéli a legnagyobb boldogságot, majd a legszomorúbb tragédiát is – a történet szerint néhány nap, a színpadon néhány óra alatt.
-
A műhelymunka betekintést nyújt Theodórosz Terzopulosz elismert és nagy hatású módszerébe, amelyet nemzetközi drámaakadémiákon, drámaiskolákban és egyetemeken oktatnak, és világszerte inspirálta a színészi szakmát.
-
A legendás orosz rendező, Anatolij Vasziljev mintegy két évtizedes munkakapcsolata és közeli barátsága Törőcsik Marival köztudott a magyar színházi élet ismerői között. A Vasziljev társulatával eltöltött időszakot, az ott zajló elmélyült műhelymunkát örökítette meg ebben a dokumentumfilmben Maár Gyula, bepillantást nyújtva egy különleges színház működésének kulisszatitkaiba.
-
Akad még néhány helyszín, mely csendes vagy üres: a nagybetűs színház maga, mely semmi mást nem kíván a nézőtől, csak azt, hogy jelen legyen benne, hogy megmerítkezzen szent és tökéletes terében, az emberi alkotás igazi csúcsteljesítményében, s hogy fejet hajtson Melpomené és Thália ezredéves művészete előtt. A XVI. század végén Andrea Palladio ilyennek álmodta a vicenzai Teatro Olympicót, mesterien alkotva meg a teret egy régi börtön ősi falai között.
-
Dosztojevszkij regényei – eltérően a 19. századi nyugat-európai modelltől – nem karrier-regények. Az író nem azt mutatja be, mint Standhal vagy Balzac (pl. a Vörös és fekete Julian Soreljének vagy a Goriot apó Rastignac-jának történetében), hogy a romantikus, álmodozó fiatalemberek hogyan válnak józan, számító karrieristává. E különbség magyarázata Oroszország történelmi megkésettségében rejlik.
-
Mi is a nőiség ma, milyen a nők viszonya a világhoz? A kiállítás ebből a kíváncsiságból született, és most láthatjuk a művészek válaszát erre a forró kérdésre. Reméljük, hogy sok élménnyel, gondolattal gazdagítják a kortárs festészet kedvelőit. A csoportos kiállítás a Magyar Festészet Napja kiemelt rendezvénye, ahol 50 meghívott kortárs festőművész, csak nők állítanak ki. Az a célunk, hogy nagyobb figyelmet kapjanak a női alkotók, hogy megmutathassuk a kiemelkedő tehetségeket, mert van adósságunk ebben.
-
Mitől csehovi az amerikai Üvegfigurák? Miként hazudható széppé a múlt, és lehet hazug a jelen? Kibékíthetetlen barátság a mozi és a színház 120 éve? Milyenek voltak a Molière Kényeskedői egy téeszben. És még sok egyéb olvasnivaló és érdekesség található a Nemzeti Magazin legújabb számában.
