-
2018. augusztus 18-án Csíksomlyón monumentális szabadtéri előadásként mutatták be Vidnyánszky Attila rendezésében a Csíksomlyói passiót. A bemutató a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója volt, de sokkal több, mint egy színházi előadás szabadtéri feldolgozása.
-
Jago felesége és Sára asszony. Két előadás, két nagyon különböző asszony, két egymástól távol eső karakter, de mindkettő megadja a maga válaszát arra a kérdésre: hol lehet a helye egy nőnek a férfiak világában. Amikor ez az interjú megjelenik, Söptei Andrea már túl van az Othello premierjén és készül a Sára asszony ősbemutatójára. Különleges alkalom: egy premier-portré dupla apropóval.
-
A most kezdődő szezonban öt nagyszínpadi és öt stúdiószínpadi bemutatót tervez a Nemzeti Színház, amely szeptember 24-én nyílt nappal várja a látogatókat. Az igazgató elmondta, hogy három produkcióval készülnek az évadkezdésre. A nagyszínpadon Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője rendezi Dosztojevszkij A krokodilus című művét október 7-i premierrel. Bergman Szenvedély című művét Kiss Csaba rendezésében október 15-én mutatják be a Gobbi Hilda Színpadon. Szilágyi Andor Tóth Ilonka című darabját pedig október 25-én láthatja a közönség.
-
Egy anekdota szerint egyszer egy észt férfi annyira szerelmes volt a feleségébe, hogy már majdnem meg is mondta neki. Este hét órától a skót William Boyd: Vágyakozás című darabját láthattuk a Gobbi Hilda Színpadon a Tallini Városi Színháztól. - Előtte Mudar Alhaggi: Szerelmed tűz című színdarabja volt a MITEM programján. Az előadás alkotói Szíriából vándoroltak ki, jelenleg Kairóban, Párizsban, Marseille-ben, vagy éppen Németország és Franciaország között ingázva próbálják folytatni a művészi életútjukat.
-
Az évtizedek alatt számtalan Dózsa-megjelenítést láttam, egyszerű és egy kissé bonyolultabb színpadon is, de az összes közül a prímet a Bartus Gyula által megformált főhős viszi. Hihetetlen az a jó szövegmondással, érzékeny értelmezéssel megvalósított, a győzelem és az elbukás mezsgyéjén születő szellemi libikóka – nem kis fizikai erőt követelő mozgásokkal, kitörésekkel –, amely Bartus lényéből, szerepértelmezéséből fakad. A színész dobog, kardot forgat, táncol, énekel, imádkozik, s a játék hatvanhat percében olyan izzó hangulatot teremt, hogy csak ámulunk. (Részlet Szakolczay Lajos írásából, Magyar Fórum, 2018. július 26.)
-
Miért illúzió a világszövetség? Milyen százszor játszani Fedákot? Jó előadás-e a nemzetis Don Juan? Kicsoda a spanyol Hamlet? Mivel vesznek részt az alternatívok Színházi Olimpián? Hol is dobog egy előadás szíve? Ezekről és még sok egyébről olvashatnak a Nemzeti Magazin legfrissebb számában.
-
-
A Városmajori Kórház udvarában, egy kórterem ablaka alatt muzsikus cigányok zenéjükkel gyógyítgatják beteg társukat.
Váratlanul megjelenik Jávor Pál, a színészlegenda, a magyar film korabeli királya, aki szintén a kórház ápoltja.
-
A Nemzeti Színház és a család tájékoztatja a közvéleményt, hogy Törőcsik Mari állapota fokozatosan javul, a Nemzet Színésze kikerült az intenzív osztályról. A művésznőnél ma látogatást tett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szombathelyi Markusovszky Kórházban. A Nemzet Színészének állapotáról a család, a Nemzeti Színház és a kórház továbbra is folyamatosan konzultál, és közösen tájékoztatja a közvéleményt.
-
Szeptember 21-e kiemelkedő dátum a magyar színjátszásban. 1883-ban ezen a napon mutatták be Madách Imre művét, Az ember tragédiáját. A Magyar Dráma Napját egy szívünkhöz nagyon közeli produkcióval ünnepli az M5 csatorna, amit szeretettel ajánlunk figyelmükbe...
-
A Kossuth-díj a kulturális életben adható legmagasabb állami kitüntetés, jelenleg a művészi kvalitás legnagyobb hivatalos értékmérője. Gundel Takács Gábor újságíró, szerkesztő új beszélgetős pódiumműsor-sorozatának estjein egy-egy Kossuth-díjas művészt lát vendégül a MOMkult Kupolatermében, ahol nem csupán annak életpályáját mutatja be, hanem igyekszik mélységében megérteni, mitől válik valaki igazi művésszé, alkotóvá. Az első est vendége Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.
-