Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

ADVENTI ASZTAL

Harmadik vasárnap

Kedves Nézőink!

Foglaljanak helyet ismét Adventi Asztalunknál!

A hagyományokat felelevenítve társulatunk tagjai advent négy vasárnapján személyes emlékekkel, ünnepi gondolatokkal várják önöket online műsorunkban, melynek házigazdája Berecz András, Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész lesz.

December 13-án, advent harmadik vasárnapján arról elmélkedünk, hogy mi okozta vendégeink életében a legnagyobb örömet. Különleges ez a vasárnap, mert egybeesik Luca napjával, amely az év leghosszabb éjszakája, a fény és sötétség ünnepe is egyben.

„Mi ez a nagy fényesség, békesség ebben a megbolydult világban?” - kérdezi Nagy Mari, aki Csongor és Tünde című előadásunkban Mirigy szerepében lép színpadra. A színművésznő Vörösmarty ikonikus karakterének legféltettebb titkát teszi le az Asztalra, és elárulja azt is, hogy Ő miben látja szerepe örömét. Barta Ágnes saját versét olvassa fel, melyből kiderül, hogy csak az igaz szeretet tud valós harmóniát hozni az emberi kapcsolatokba. Földes László Hobo és Trill Zsolt egy-egy, de nagyon különböző jelentésű premier ajándékát hagyja az asztalon. Közben egy kevésbé ismert, beregszászi szokás, a muzsákolás is szóba kerül. Tóth Auguszta egy  régi családi ereklyével érkezik, amely szorosan kapcsolódik akarácsonyi előkészületekhez. Horváth Lajos Ottó, a legdrámaibb élethelyzetet  is felemelő anyai szeretetről és erőről szóló személyes történetét osztja meg velünk. Katona Kinga elmeséli kitől kapta tárgyiasult formában is a zene szeretetét, míg férje Berettyán Nándor első kamaszkori ünnepi versével zárul mai műsorunk.

Tartsanak velünk, gyújtsuk meg együtt a „öröm” gyertyáját advent harmadik vasárnapján! 

 

(2020. december 12.)