MITEM 2022
Elementáris hatású előadást készített Shakespeare Macbeth című drámája nyomán az olasz színházi élet üstökösének számító Alessandro Serra. Az angol klasszikus művét ősei szárd nyelvén és szokásai mentén dolgozta fel, a produkció, ahogyan már a világ számos országában, Magyarországon is hatalmas sikerrel mutatkozott be a MITEM programjában.
Az olasz rendező szardíniai gyökereit kutatva döbbent rá arra, mennyire hasonló érzületet hordoznak a különböző helyi szokások és a Macbeth története. Ebből kiindulva alkotta meg ezt az archaikus töltetű, lenyűgöző produkciót, amely minden részletében meglepetést tudott okozni a nézőknek, emellett olyan zsigeri élményt idézett fel, amely gyakorlatilag mindenkiben azonnal rezonálni tudott. Komor, egyszerű tabló, rozsdaszínű vasból készült díszletelemek, amelyek később asztalként funkcionálnak, kövek, sötétség, por és hangok. Ezzel a néhány „elemmel” gazdálkodva alkotta meg Alessandro Serra a Macbettu világát. Külön figyelmet érdemel a hangzás: rendkívül hatásos dramaturgiával épült fel az előadás akusztikus miliője, egyfajta zaj-zeneiség adott sajátos ritmust mindannak, ami a színpadon történik. Az emberi halandzsa, vagy hangfestés és a fémtranszparensek kongása, a dübögések, a kiáltások összefonódó hangjai mellett a szövegnek viszonylag kevés szerep jutott. Az inkább csak a történetmesélés szempontjából leglényegesebb motívumokat tartalmazta, azt is szárd nyelven, ami különleges, archaikus ízt kölcsönzött a jól ismert történetnek. Ez persze nem is állt attól távol, hiszen a Macbeth ködös, nyomasztó, misztikus, ugyanakkor vértől terhes világa nagyon is hasonló ahhoz a „barbár”, nyers tradícióhoz, amire a rendező alapozott. Ráadásul szinte minden népnek megvan ez a durván földszagú világa, például a magyar népballadák is nagyon hasonló fogantatásúak. Minden bizonnyal ezért is tudott kultúráktól függetlenül ilyen erős hatást tenni ez a produkció mindenütt, bármerre járt is a földgolyón. Részben különlegessége az előadásnak az is, hogy csak férfiak játszanak benne, bár ez Shakespeare korával is rokonságot mutat. Az erő, a nyersesség mellett érdemes megemlíteni még, hogy nagyon sok humorral is dolgoztak az előadás készítői: a boszorkányok jelenetei vaskosságuk mellett is üdék és eredetiek voltak, jól ellenpontozva a történet véres drámaiságát.
A közönségtalálkozón a beszélgetés moderátora, Szász Zsolt dramaturg hangsúlyozta, az előadás rendezője Alessandro Serra az egyik legnagyobb, újonnan feltűnt csillaga az európai és a világszínháznak. A 2017-ben készült Macbettu szerte a világban megfordult, a kontinensen túl is. Hazájában az összes díjat megnyerte az előadás, amit csak lehetett. Felléptek vele Szentpéterváron, a 2019-es közös orosz-japán szervezésű Színházi Olimpián is. A bevezetőben Lakó Zsigmond irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének oktatója elmondta, teljesen új színházi minőség alakult ki azáltal, hogy Shakespeare művét ütköztették az alkotók a szárd kultúrával. Beszélt arról, hogy az olasz nyelv igazából soha nem volt teljesen egységes, így nagyon erősek a dialektusaik. A történelemben is jól látható, hogy az egység mindig problémás volt olasz földön, ezért a nyelvi fejlődés is jelentős eltérésekkel bírt. A mai standard nyelvváltozat alapja Dante nyelve, ami a firenzei toszkán dialektus, és ez számít irodalmi nyelvnek. Ezt a huszadik század második felére sikerült elterjeszteni, főképp a médiumok segítségével. A folyamat azonban egyúttal veszteséget is hozott, és mire elterjedt az egységes olasz nyelv, rájöttek, hogy vissza kellene hozni valamit abból az ősi kulturális örökségből, amit ezek a dialektusok képviseltek. Ez a kísérlet számos írónál megfigyelhető – tette hozzá az irodalomtörténész – mert sokkal autentikusabbak ezek a változatok. Sokan még ma is „második anyanyelvként” beszélik a standard nyelvet. Nagyon fontos referencia tehát ebben az előadásban a szárd nyelv, a szárd dialektus jelenléte, ami azt is eredményezi, hogy az elfogadottnál archaikusabb nyelven szólal meg a darab, ez a momentum az egyik legerősebb pontja az előadásnak – hangsúlyozta az irodalmár. Felidézte azt is, hogy a színháztól sem idegen a dialektusok jelensége, például az olasz kultúra egyik legismertebb színházi formája, a commedia dell’arte világa is használta a dialektusokat, mint a különböző karakterek jellemzőjét. Az 1997-ben Nobel-díjjal jutalmazott Dario Fo munkásságát is megemlítette, a grammelot nyelvvel kapcsolatban, mert az előadásban erre is lehetett példát találni.
Az előadás egyik színésze, Giovanni Carroni közvetlen munkatársa volt a rendezőnek, hiszen a szárd fordításban is közreműködött. Elmondta, nagyon szerencsés találkozás volt ez a rendező és a szöveg között. Alessandro Serra 38 évesen utazott vissza a felmenői földjére, Szardíniára, akkor csodálkozott rá erre a kultúrára is. Az egyik legfontosabb tényezője ennek a „karnevál” hagyománya volt, amit nem teljesen úgy kell érteni, mint az olasz karnevált, a szárd szó, amit használnak („carrasecare”) inkább rítusra utal, vagyis egy szent történést jelent. A szóösszetétel a hús felvágását jelenti, ez a rítus abszolút dionüszoszi eredetű, amely máig él Barbagia régióban. Január közepén itt meggyújtják a fényeket és ekkor kezdődik ez a rituális időszak, amikor fából készült maszkokat öltenek magukra, bikafejet, különböző állatokat ábrázolnak ezek a maszkok. Ezek a rítusok a termékenységhez, a bő terméshez kapcsolódnak, és azon túl, hogy szépek, kegyetlenek is, van ennek a szokásnak egy valóban barbár, erőszakos oldala – ismertette a színész. Az elbeszélésekből kiderült, másfél évig dolgoztak ezen a projekten, ami teljesen másféle munkát igényelt, mint egy polgári színházi produkció, itt egy közös munkafolyamaton keresztül próbálták együtt megélni Szardínia több ezer éves történetét, kapcsolódni a tradíciókhoz. Fontos volt, hogy a korábban felvett színházi gesztusokat teljesen kitöröljék, és gyökeresen új alapokra helyezzék a színészi munkát. Közösséget kell teremteni, hiszen a színházba belépő közönség is a rítus és részévé válik – emelték ki a színészek. Beszéltek még arról is, hogy már csaknem háromszáz alkalommal játszották ezt a darabot több mint 20 országban.
A plakettek átadásakor Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója bejelentette, Alessandro Serrával mindenképpen találkozhatunk a következő évi Színházi Olimpián.
Ungvári Judit
(2022. május 5.)