Premier-portré • Péter és Júlia
Ha valaki a keresztségben a Júlia nevet kapja, az biztos hamar megismeri Rómeó és Júlia történetét. Mikor hallott először a veronai szerelmesekről?
Szász Júlia: Ha a történetet nem is ismertem meg olyan hamar, azt, hogy előszeretettel ugratnak a „Hol van a Rómeód?” kérdéssel, és hogy erre nem kell válaszolni, korán megtanultam. Tizenegy éves lehettem, amikor a bátyám nézte a Baz Luhrmann-féle feldolgozást, és én is leültem mellé, ez volt az első találkozásom a történettel. Emlékszem, hogy nagyon megrázott az egész. Később Zeffirelli filmjét sokszor megnéztem, de színházban nem láttam, kivéve Petiék vizsgaelőadását az egyetemen.
Péter tehát volt már Rómeó!
Herczegh Péter: Ahogy a kaposvári osztályunkban minden fiú, én is voltam Rómeó. Ott ifjabb Vidnyánszky Attila rendezte a vizsgaelőadásunkat, most pedig az édesapjával készülünk a bemutatóra. Ott folyamatosan váltottuk egymást a főszerepben. Nekem akkor az erkélyjelenet jutott.
Szász Júlia: Egyébként a felvételin, a harmadrostán nekünk is be kellett mutatni egy-egy jelenetet a drámából, ott rám is jutott egyszer Júlia szerepe… Úgy gondolom, hogy ez egy rendkívül összetett és nehéz, ugyanakkor gyönyörű szerep, amivel öröm megbirkózni. Nem véletlenül sok színésznő szerepálma. Nagy dolog és megtiszteltetés, hogy ezzel a feladattal kezdhetem friss társulati tagként a nemzetis pályafutásomat.
Péternek nem Rómeó, hanem Cyrano volt a szerepálma. Legalábbis egy korábbi nyilatkozatában ezt mondta…
Herczegh Péter: Igen! Cyrano a régi nagy kedvenc. Megtetszett, mert vág az esze, talpraesett, ügyesen forgatja a kardot. Rajongtam érte, mert mindenféle helyzetben feltalálja magát, szellemesen reagál a megjegyzésekre. Ha beszólnak neki, ő visszaszól – és nem is akárhogy. Cyrano továbbra is ott van a legjobbak között, de nálam sem ő van most az első helyen… És ebben jelentős szerepe van Júliának!
Rómeó mindent visz?
Herczegh Péter: Igen. Rómeó próbára tesz engem is. Ez nekem is megtisztelő feladat. Ebben a szerepben néhány óra alatt kell átélni a teljes életet. Magasságokat és mélységeket. A legnagyobb boldogságot és a legsötétebb tragédiát. A fiúból férfi lesz, szeret és szeretik, de ezzel együtt, szinte egy időben mindent elveszít.
Két fiatal egymásra néz, fellángol a szerelem. Van ilyen?
Herczegh Péter: Hogyne lenne! Ott van a drámában. Megírta Shakespeare! Szerelem első látásra.
De komolyan?!
Herczegh Péter: Komolyan mondom.
Szász Júlia: Szerintem is van ilyen. Az más kérdés, hogy a való életben meddig tart ez a felfokozott, varázslatos állapot. Hogy aztán ez el tud-e mélyülni, miután jobban megismeri egymást két ember… de abszolút létezik, igen!
Herczegh Péter: Igen!
Kicsit bővebben!
Herczegh Péter: Igen, igen.
Péter huncut mosollyal bólogat! Ezt most, hogy írjam le?!
Herczegh Péter: Így! Ha így látja! Péter huncut mosollyal bólogat…
A szerelmesek kapcsolatát ma is befolyásolhatja ilyen erősen a család?
Szász Júlia: Azon a koron már túl vagyunk, legalábbis a világnak ezen a felén, amikor a család döntött a fiatalok házasságáról, de nem is olyan régen még számított a rang, a vagyon, a földbirtok „összeházasítása”. Ez még ma is tetten érhető, bizonyos körökben az anyagi helyzet meghatározó lehet egy házasságnál, de azért sokkal nagyobb szabadsága van egy fiatal párnak.
A színház is szerelem? Milyen volt az első találkozásuk?
Szász Júlia: Kiskoromtól kezdve sokat jártam színházba, az első meghatározó színházi élményem is éppen a Nemzeti Színházhoz köthető. Az általános iskolai osztályommal jöttünk megnézni a Holdbeli csónakost. Nem sok mindenre emlékszem, csak képekre és arra, ahogy Kaszás Attila énekelt. Sokszor azt éreztem, a színházban valami varázslat történik... Az viszont, hogy én ezt szeretném csinálni, sokkal később fogalmazódott meg bennem. Verseket gyakran és szívesen mondtam, már kétévesen kívülről fújtam az Öreg néne őzikéjét. Az általános iskolában is sokat szerepeltem, a gimnáziumban tagja voltam egy színjátszó csoportnak, de nem azért jártam oda, mert színész akartam lenni, ez akkor bennem komolyabban fel sem merült. Tulajdonképpen a szüleim biztattak: próbáljam meg a felvételit. Nem igazán hittem magamban, érettségi után a bölcsészkarra jelentkeztem. Érdekelt a művészettörténet, a képzőművészet, de a pszichológia is. Aztán mégis erre terelődött az utam.
Herczegh Péter: Mi is jártunk színházba, az iskolával is, a családdal is, de hogy őszinte legyek, engem ez akkor még különösebben nem fogott meg. Sokkal jobban érdekelt a film. Amikor a pályaválasztásról kellett volna döntenem, akkor is arra gondoltam, leginkább filmszínész szeretnék lenni. Az iskolában én is sokat szerepeltem, indultam a versmondó versenyeken, beiratkoztam Földessy Margit drámastúdiójába. Szóval készültem. De elsőre nem vettek fel az egyetemre. Így egy évig a Werk Akadémián tanultam filmes rendezőasszisztensnek. Másodjára is jelentkeztem, akkor sem sikerült elsőre, de valaki visszalépett, és helyette én lettem a befutó. A színház varázsa leginkább csak az egyetemi évek alatt fogott meg igazán.
A filmes feladatok eddig leginkább Júliát találták meg, Pétert nem…
Herczegh Péter: Még nem! De ha lenne valami jó filmes felkérés, nem utasítanám vissza!
Júliát két sorozatban is láthattuk a tévében. Jelentkezett a szerepekre?
Szász Júlia: A Tanár című sorozatba először az egyetemről küldték el a fényképeinket a produkciónak, és ez alapján hívtak be castingra, ami három fordulós volt. Az egyik diák, Holczer Petra szerepét kaptam meg, aki egy elég negatív karakter. Kihívás volt, sokat tanultam belőle. A Bátrak földje című telenovella egy romantikus, a kiegyezés korában játszódó történet. Itt egy öntudatos nőt, a korszellem, a társadalmi elvárások ellenére a saját útját járó, orvosnak tanuló bárókisasszonyt kellett alakítanom. Jelenleg egy magyar gyártású HBO-sorozatban forgatok. A történet 1985-ben játszódik, a rendszerváltás előtti időkben, és egy csapat fiatal egyetemista küzdelmeiről, felnőtté válásáról, az akkori kommunista rendszer ellen való lázadásáról szól.
Azt szokták mondani, hogy az ismertséget, a népszerűséget nagyon jól szolgálja a televízió, de a színházi szereplésnek árthat…
Herczegh Péter: Mert?!
Mert mondjuk egy komoly előadás közben, amikor először színre lép a színész, valaki bekiabál a nézőtérről: Hahó, Peti! Hahó, Petra! Vagy hogy kerül ide báró Rokoczay Anna?!
Szász Júlia: Szerintem ártani nem árt a színházi szereplésnek, sőt, több embert bevonzhat, olyanokat, akik amúgy nem feltétlen néznék meg az adott előadást.
Hogy lehet bevonzani a mai fiatalokat a színházba?
Herczegh Péter: Erről Juli tudna többet mondani. Ő benne volt a Bánk-misszióban is.
Szász Júlia: Amikor harmadévesek voltunk, a Nemzeti Színházban végeztük a gyakorlatunkat, és mindannyian játszottunk a Bánk bánban Udvaros Dorottya, Söptei Andrea, Mátray László, Horváth Lajos Ottó és a többi nemzetis színész mellett. A „nagy Bánkkal” párhuzamosan az osztályunknak Vidnyánszky Attila megrendezte Katona József drámájának tantermi változatát, A Bánk-missziót is. Rengeteget utaztunk vele, közel harminc vidéki és budapesti gimnáziumban, szakközépiskolákban játszottuk. Sokszor nehéz volt reggel kilenckor egy tanteremben nekiveselkedni ennek a drámának, de nagyon jó csapatként működtünk, és azt vettük észre, hogy a diákok is egyre jobban bevonódnak. Aztán a beszélgetések során kiderült, hogy az általunk játszott előadás – egy bő tanórányi idő – sokszor közelebb hozta hozzájuk Katona művét, segített a megértésében. Nagyon sok érdekes vélemény, megjegyzés hangzott el ezeken a találkozókon, amiért megérte csinálni. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen alkalmak után többen eljöttek ide a színházba is. De azt nem tudom, mi vonzza be leginkább a fiatalokat, illetve hogy van-e erre konkrét recept.
Herczegh Péter: Például A Pál utcai fiúk bevonzotta a fiatalokat a Vígszínházba… De nem biztos, hogy mindenkit. Van, akihez ki kell menni, el kell vinni az előadást, van, akit be kell vinni egy ilyen népszerű előadásra, van, akire sem ez, sem az nem hat igazán.
Pétert is vonzza a musical? Szívesen lenne egy ilyen előadásban mondjuk Boka vagy Áts Feri?
Herczegh Péter: A musical nehéz műfaj. Annyira azért nem tudok énekelni.
Pedig tanult zenét! Az egyetemi zenekarban is játszott.
Herczegh Péter: Csak azért trombitáltam, hogy ne kelljen énekelnem... Igaz, tanultam zenét, három évig még zongoráztam is. De Juli szépen énekel!
Juli vállalna ilyen szerepet?
Szász Júlia: Attól függ. Soha nem vonzott különösebben a műfaj, nem is érzem magam felkészültnek a musicalhez, képzetlen a hangom. Szeretek énekelni, de amikor egy előadásban kell, hajlamos vagyok begörcsölni, ezen még sokat kell dolgoznom. Egyébként közel áll hozzám a zene. Hat évig csellóztam általánosban, aztán jó ideig nem volt hangszer a kezemben, egészen másodéves koromig, akkor egy előadás miatt újra elő kellett vennem. A székesfehérvári, Szikora János rendezte Három nővérben mint a fiatal Mása nem zongoráztam, hanem csellóztam a színpadon. Sajnos vissza kellett adnom azt a hangszert, de tervben van, hogy folytatom...
Herczegh Péter: Ugye, megmondtam, hogy erről is többet tud Juli, mint én?!
A bukásról viszont Péternek kell beszélnie! Hogy jutott eszébe színpadra vinni ezt a Camus-regényt?
Herczegh Péter: Megfogott… Tetszett a regény.
De miért egyedül csinálta? Miért a Spiritben? Miért nem itt, a Nemzetiben?
Herczegh Péter: Foglalkoztatott A bukás főszereplőjének, a korábban sikeres ügyvédnek ez a kegyetlenül őszinte kitárulkozása. Nagyon sok bölcsesség van a regényben, komoly erkölcsi dilemmákat vet fel. Ezért gondoltam, színpadra kellene vinni. Egyedül csináltam, mert féltem, nem voltam elég biztos magamban. De azt sem szerettem volna, ha ki kell adnom a kezemből az egészet. Nagyon a sajátomnak éreztem. Úgy képzeltem, hogy csak szűk körben, egy lakásban adom élő. Aztán amikor az osztálytársakkal a Karamazov fivéreket játszottuk a Spiritben, akkor beszéltem a tervemről Perjés Jánosnak.
Ő ajánlotta fel a szabad helyet. Végül is elfogadtam. Legalább kötelező lesz bemutatnom. Nem hagyhatom elúszni. Én csináltam mindent: szövegkönyvet, hangosítást, világosítást… Mindent. Izgalmas volt. Sajnos a Covid miatt azzal is le kellett állnunk.
Júliát nem foglalkoztatja valami hasonló gondolat?
Szász Júlia: Most még nem mernék ilyesmire vállalkozni. A monodráma komoly feladat, nem könnyű egyedül fenntartani a közönség érdeklődését, lekötni a figyelmét. Nekem biztonságot jelent, ha ott vannak mellettem a kollégák.
Már októberben megjelentek Budapest közterein a Rómeó és Júlia plakátjai. Milyen volt találkozni önmagukkal?
Szász Júlia: Eleinte furcsa. Még szokni kell az ilyesmit…
Herczegh Péter: Amikor megláttam magam, azt kezdtem figyelni, vajon mások mit szólnak hozzám, milyen képet vágnak, ha nézik a plakátot. Még szinte reméltem is, hátha írnak vagy rajzolnak rá valamit. De egyelőre semmi. Nem zavar különösebben, mert azt hiszem, az utcán senki nem ismer meg.
Pedig most már ismertek lesznek. Egy Rómeó és Júlia-előadás mindig esemény. Ennek kapcsán szerepeltek a tévében, az újságok is írnak a készülő bemutatóról. Lesznek kritikák is. Erre felkészültek?
Herczegh Péter: A kritika, ha jó, az csak jó lehet! De ez tényleg nem foglalkoztat.
Szász Júlia: Nem hiszem, hogy erre fel kell, vagy fel lehet készülni. Nekünk a bemutatóra kell felkészülni, és az azt követő előadásokra.
Az idén a Rómeó és Júlia kapcsán hirdetett spotversenyt a Nemzeti Színház. Ha benevezhetnének, miről szólna a kisfilmjük? Vagy kérdezhetném úgy is, mit idéznének a drámából?
Szász Júlia: A mi spotunk – versenyen kívül – ott van a színház honlapján. Nagyon nehéz feladat kiragadni ebből a gazdagon megírt drámából néhány sort. Én a videóban a következőket mondom: „Jöjj éj, sötét pillájú édes éj. Add nékem Rómeót! S ha meghal egyszer, teremts belőle tenger csillagot…”
Herczegh Péter: „Amit nem érzel, arról nem beszélhetsz. Volnál csak ifjú, volnál Júliámé – Egyórás férje s bátyja gyilkosa…” Ebben minden benne van.
Ez tényleg szép…
Herczegh Péter: Szép és szörnyű.
Filip Gabriella
Budapesten született 1994-ben. A szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban érettségizett 2014-ben. 2015-től 2020-ig a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatója volt Cserhalmi György osztályában. 2020-ban lett a Nemzeti Színház tagja.
A 2020/21-es évad új bemutatói közül szerepet kapott a Forró mezők, a Leander és Lenszirom, valamint a Rómeó és Júlia című darabokban. Már főiskolásként is játszott a Rocco és fivérei, a Meggyeskert, Az ember tragédiája, A vihar, a Woyzeck, a Bánk bán című előadásokban, valamint megkapta Mari szerepét a Körhinta, és Iluska szerepét a János vitéz című előadásokban.
New Yorkban született 1992-ben. Kétéves volt, amikor hazaköltözött a családja. Általános- és középiskolai tanulmányait a budapesti Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban végezte, 2012-ben érettségizett. Egy évig a Werk Akadémián tanult filmes rendezőasszisztens szakon. 2013-tól 2018-ig a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatója volt Uray Péter osztályában. 2018-ban lett a Nemzeti Színház tagja.
A 2020/21-es évad új bemutatói közül szerepet kapott A kassai polgárok, valamint a Rómeó és Júlia című darabokban. A színház repertoárján lévő előadások közül a következőkben látható: Tizenhárom almafa, Rocco és fivérei, Az ember tragédiája, Woyzeck, Egri csillagok, Bánk bán, Részegek és János vitéz.
(2021. június 9.)
