A történelem színpadától a tantermekig - A Bánk bán-maraton
A Nemzeti Színházban tartott Bánk bán maraton egy két évtizedes rendezői törekvés pillanatképe: Vidnyánszky Attila 2002 óta rendezi újra Katona József drámájának prózai, operai és tantermi változatát. A három előadás rendezőjét arról kérdezzük, miért tartja Katona művét a magyar drámairodalom egyik felülmúlhatatlan, shakespeare-i léptékű alkotásának, mennyiben tekint ma másként Bánk tragédiájára, mint húsz évvel ezelőtt, és miért aktuális ez a vérbő királydráma.
Katona József művét és Erkel Ferenc operáját többször is megrendezte. Miért fontos, hogy a Bánk bánt időről időre színpadra állítsa?
– Mert kifogyhatatlan inspirációs forrást jelent. Először Az ember tragédiájával kapcsolatban ébredtem rá, hogy ezt a művet nem újrarendezem, hanem folyamatosan rendezem. De így vagyok a Bánk bánnal is, amellyel Katona shakespeare-i csúcsokra jutott fel. Madách zseniális emberiségkölteményét többször állítottam színre, természetesen megőrizve az új rendezésekben mindazokat a gondolatokat, ötleteket, felfedezéseket, amelyeket még mindig érvényesnek tartok. Az 1990-es évek elejétől él bennem ez a szöveg, Trill Zsolték osztályával már vizsgaelőadást készítettünk belőle. A Bánk bánt csak jóval később, 2002-ben a Nemzeti Színházban rendeztem meg először, majd 2008-ban Debrecenben következett Erkel Ferenc operája. Azóta foglalkoztat, él és alakul bennem.
A 2002-es előadás komoly nézői és kritikai sikert hozott, de arról a botrányról is emlékezetes, hogy néhányan politikai okokból tiltakoztak a rendezés ellen. Mi váltotta ki ezt a reakciót?
– Ez egy szélsőjobboldali indíttatású demonstráció volt, amelyet egy különleges közéleti helyzetből fakadó félreértés okozott. A polgári kormány 2002-es választási veresége keltette csalódott légkörben ezek a radikális emberek arra gondoltak, hogy a frissen felépített Nemzeti Színházat a következő év elejétől megszállja a Jordán Tamás által vezetett társaság. Engem nem ismertek, és nem tudtak másra gondolni, mint hogy az új vezetés gúnyt űz a számukra fontos értékekből és nemzeti drámánkból. Tudatlanságból támadt ez a tiltakozás, nyilván szervezett volt ez a fellépés, hiszen egy tömbben vettek jegyet. De ez az emlék elhalványult az előadás üzenetéhez képest.
Mi volt ez az üzenet?
Való igaz, kiábrándultan fogalmaztam a nagyjainkról, de nem Endre király ábrázolása verte ki a biztosítékot a tüntetők körpben, hiszen már a negyedik felvonásban – vagyis a király színre lépése előtt – kifejezték ellenérzésüket. Ahhoz, hogy megértsük ezeket az érzelmeket, egy kicsit fel kell elevenítenünk azokat az időket. 2002 körül sokak számára egyértelművé vált, milyen viharos gyorsasággal alakul át a világ körülöttünk. Életkörnyezetünk hirtelen megváltozott: a nyugati termékek áradata és a szórakoztatóipar dömpingje egy évtized alatt nálunk is megszilárdította a fogyasztói társadalmat, az informatika és a mobilkommunikáció pedig egy teljesen új világ küszöbére sodort bennünket. Ez a folyamat persze korábban elkezdődött, de ekkoriban döbbentem rá én is, milyen gyorsan alakul át külső jegyeiben az ország és lelkükben az emberek.
Hogyan dolgozta fel ezt a léptékváltást az előadás?
– Hangsúlyossá tettem, hogy ide érkezett a merániai királyné, Gertrudis, és a saját világának, lelkének megfelelően alakítja át az udvaron belüli viszonyokat. Ennek volt látható része is: festenek, tapétáznak, alakítanak azon a világon, amibe idegenként belecsöppentek. Egyébként időnként jó ízléssel is, hiszen a királyné például egy hatalmas, ikonszerű Mária-vitrázst festet a két piktorral. Maga az előadás is az építőmunkások hurcolkodásával kezdődött. Többek között ekkor hozták be azt a vörös festékes kondért is, ami Gertrudis megölésekor lezúdul az emeleti szintről, vérrel áztatva az egész színpadot.
A 2017-es előadáshoz készült interjú címe ez volt: vérfürdő helyett kegyelem.
– Akkoriban, 2002-ben még kevésbé volt fontos számomra Endre engesztelő magatartása, az, hogy a király nem áll bosszút a királynét megölő Bánkon. Nem kezd vérengzésbe, nem áll bosszút. Kegyelmet gyakorol – mert ez az ország érdeke, ez az államférfihoz méltó tett a
részéről. A 2017-es Bánk bán idején viszont már nagyon felerősödött bennem, hogy a kegyelem nemes gesztusát hangsúlyozzam. Másfél évtizede azonban még nem fedeztem fel ennek a királyi felismerésnek az értékét, és elsősorban az a kérdés fűtött, hogyan hagyhatjuk, hogy a szemünk láttára, a megkérdezésünk nélkül alakuljon át minden. Miért viseljük el, hogy számunkra fontos dolgok eltűnnek? A király szerepén rengeteget vajúdtam. Ezért rendeztem újra hatszor a dráma utolsó jelenetét 2002-ben, és végül az Endre bejövetelétől induló rész hetedik beállítását fogadtam el magamtól – a királyt alakító Sinkó László pontosan értette a dilemmámat. Arra jutottam, hogy le kell választani az uralkodói osztályt a néptől. Miközben a színpad elején az élő és holt hatalmasok fekszenek, térdelnek, guggulnak, egyszóval ki vannak „terítve”, a játéktér mélyén a haláltánc után újjáéledő világ sejlett fel a háttérben, a magyar jelent és jövőt szövő asszonyok felhúztak három vásznat, amelyek összecsavarodtak, s ezen a felületen egy életfa bontakozott ki. A szövőszékek pedig összecsavarodva a magasba emelkedtek, és a táncosok egy rondószerűen építkező, visszatérő zenei motívumra körbetáncolták ezt a különleges képet. Nagyon derűlátó zárlat volt, optimistább, mint bármelyik Bánk bánom végkicsengése. Máig közel áll a szívemhez az az előadás, László Zsolt pedig kivételes alakítást nyújtott a címszerepben.
Tizenöt évvel később immár igazgatóként rendezte meg a Bánk bán prózai változatát. Mi a két előadás szellemisége között a legjelentősebb eltérés?
Az ötödik felvonás. A 2017-es rendezésem egyértelműen Endre király engesztelő gesztusának megértéséből fakadt. A másik jelentős különbség, hogy míg 2002-ben a Horváth Csaba vezette Közép-európai Táncszínház remek koreográfiája játszotta be a nagyszínpad terét, addig 2017-ben már a Gobbi Hilda Színpad kamaratermi légköre jóval intimebb közegbe helyezte Bánk tragédiáját. Formai szempontból az első a prózai és a táncszínházi nyelven egyszerre szólalt meg, az új előadás a koreografált mozgások és a zene ellenére közelebb áll a prózai színházhoz.
A Bánk bánnal kapcsolatban visszatérő dilemma, hogy Katona József nehézkes nyelvezetét frissítésekkel akarnák oldani az irodalmárok és a rendezők. Illyés Gyula, Szabó Borbála, Zalán Tibor feldolgozása mellett napvilágot látott Nádasdy Ádám prózai átirata. Ön miért ragaszkodik Katona József eredeti szövegéhez?
– Mindig is azt vallottam, hogy ha egy igazán nagy alkotó művével dolgozunk, akkor a szöveg belső logikájának és zeneiségének megőrzése ér annyit, hogy felvállaljunk egy-két megértési nehézséget. Azt hiszem, Katona József szövege az első öt-tíz percben jelent szövegértési kihívást, utána a néző füle rááll a 19. századi nyelvezetre, és a lelkét magával ragadja, szárnyat ad a képzelőerejének. Egy-két apróságtól eltekintve – dombéroz helyett mi is dorbézolt használunk – nem okoz nagyobb nehézséget, viszont történelmi távlatot ad az előadásnak.
Mi volna ez a távlat?
– A nyelvújítás előtti Katona-szöveg színre állításakor nem pusztán aktualizáljuk a művet, hanem – éppen a régies nyelvhasználat által – rámutatunk Bánk dilemmájának több évszázados jelenlétére. Az eredeti szöveg mindig kifejez egy társadalmi viszony- és szokásrendszert, a nyelvi a modernizálás viszont azzal a veszéllyel jár, hogy ezt kilúgozzuk belőle. Illyés Gyula nem is ezt az utat választotta, ő nem ültette át a mába a dráma nyelvét, az átigazításával csupán segíteni akarta az olvasókat, a nézőket, de megőrizte Katona nyelvi, költői eredetiségét. Nem vagyok az újítások ellen, de szerintem csak óvatosan szabad hozzányúlni a régi szövegekhez.
Miként van ez operával? Annak a „szövegét”, a zenét nem lehet átírni.
– Az operában is lehet húzni. Háromszor rendeztem meg az eredetinek mondott, úgynevezett kolozsvári változatot, amely „lassúbb” folyású. A legutóbbi rendezésemben – Kesselyák Gergely karmester kérésére is – már az újabb, 1940-ben bemutatott, Rékai Nándor, Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv által átdolgozott dramaturgiát használtuk. Egy sor részletért sajgott a szívem az ősváltozatból, néha azt éreztem, hogy túlpörög a dráma, de be kellett látnom, hogy Nádasdyék értő módon nyúltak az eredeti műhöz, és hihetetlen dinamikát adtak az operának. A Molnár Levente Bánkjának és Fischl Mónika Melindájának „Hol van fehér homlokod fehér liliom virága” kezdetű duettje egyszerűen gyönyörűséges, amely a sok világszínvonalú zenei megoldás közé becsempész valami sajátosan magyar ízt.
Katona nem élhette meg drámája bemutatását, sem az opera sikerét. A Coopera előadása iránti német és olasz érdeklődés azt mutatja, hogy van remény: végre külföldön is elismerhetik Erkel művének jelentőségét.
.jpg)
A 2008-as debreceni és a 2020-as Coopera-produkció közötti másik leglátványosabb különbség a címszereplő eltérő hangfajában van. Máshogy gondolkozik rendezőként, ha tudja, hogy Kiss-B. Atilla tenorja helyett Molnár Levente baritonján szólal meg a nagyúr?
– Ez nem a mi találmányunk volt, a baritonváltozatra Kodály Zoltán is áldását adta. Egyébként nem önmagában a hangfaj dönti el, hogyan képzeljük el Bánk bánt. Kiss-B. Atilla tenorja annak idején éppen úgy megadta a szerepnek az államférfiúi tartást, ahogy most Molnár Levente baritonja. Nincs egy kifejezett államférfiúi hangfaj: Muszorgszkij Borisz Godunovját például inkább basszus szokta énekelni. A lényeg sokkal inkább az, hogy Bánkot csak fajsúlyos egyéniség alakíthatja.
A 2008-as debreceni előadás címszereplője, Kiss-B. Atilla úgy fogalmazott: „Szoktam mondani, hogy van egy Bánk bán-szindróma: a személyes érintettség okán kezdünk el tisztán látni. Addig csak viselünk egy tisztséget, egy társadalmi pozíciót, bizonyos viselkedési normáknak teszünk eleget anélkül, hogy ezt megfogalmaznánk magunkban. Bánk bán is ezt teszi, hiszen egy tiszt, a király helytartója, azon kívül tisztes férj, családapa.” Ebben rejlik Bánk bán tragédiája?
– Pontos megfogalmazás! Iszonyatos konfliktus kerekedik a személyes férfisors és az államférfiúi szerep között. Ráadásul az utóbbi egy elképzelt szerepfelfogás, hiszen Bánk sem biztos abban, mit követel meg tőle a nagyúri cím, vagyis az, hogy a király távollétében ő képviseli a koronát, ő maga a király személye. Ebből tör felszínre Bánk és a békétleneket vezető Petur közötti „hitvita” a korona szentségéről. „Görög, gubás, bojér, olasz, / Német, zsidó, nekem mihelyst fejét / A korona díszesiti, mindegy az, / Mert szent előttem a királyom, és az / Asszonyt becsűlöm – ah, de mégis annak / Én engedelmeskedni nem tudok” – mondja ki Petur, és kerül éppen emiatt szembe Bánkkal, aki hallja ugyan az övéi panaszát, de számára tényleg szent a korona. Csakhogy egyrészt Petur érvei őt is elbizonytalanítják: a királyné legitimitása Bánk szemében is sérülhet egyrészt Gertrudis nő volta miatt – Katona József ezt a szempontot is felveti –, másrészt idegensége okán is. Az önmagában Bánk számára elégtelen érv volna, hogy Gertrudis rosszul kormányoz. Ugyanakkor férfi mivoltában éri sérelem amiatt, hogy felesége, Melinda hűsége kétségessé válik. És innentől kezdve a titulusa másodlagos. Emiatt lesz Bánk hamleti figurává, akit megbénít a vívódása. A személyes sorsdrámán keresztül felmutatott történelmi léptékű kérdés felvetése miatt shakespeare-i rétegzettségű a Bánk bán. A Katona József művével szembeni frusztrációt is éppen ez okozhatja. Talán azért vonják kétségbe sokan máig a jelentőségét, mert úgy beszél a nemzet legfontosabb kérdéseiről, hogy személyes, zsigerből jövő történetet mond el. Rámutat, hogy emberi gesztusok, tettek, és nem eszmék, teóriák, filozófiák, ideológiák mozgatják a történelmet – amit ugyanakkor természetesen átsző az eszmék és ideológiák sokasága.
A magánemberi és a közéleti ellentét mellett a magyar és az idegen szembeállítás is aktuális?
– Katona magyarról és merániról beszél, de naivitás volna azt gondolni, hogy ma nem hasonló érdekellentétek harcát tapasztaljuk. Ennek tagadását Bánk is értetlenül fogadja, mert szerinte természetes, hogy egy meránit a meráni erkölcs és érdek vezeti. Erre utal a békétlenekkel folytatott vitában az érve: „Vétkűl tulajdonítsuk azt neki, / Hogy a felekzetét jobban szeretné, / Mint a magyarságot? – Ha németek / Között közűletek király lehetne / Egyik, nem elsőbb volna-e előtte / Még ott is a magyar?” Ez szerintem nem is változott egy szemernyit sem, de szigetei igenis vannak a megnyugvásnak és a békének.
Az irodalomtörténész Kulin Ferenc szerint a Bánk bán imént felsorolt belső ellentéteit eredeti módon oldja fel a dráma, mert „Katona szerint ezeket a kérdéseket nem a teória, nem is a közvélemény, csakis a közösségéért egzisztenciális kockázatot is vállaló cselekvő ember döntheti el”.
– Hasonlóan látjuk ezt a kérdést. Szerintem is Katona József válaszában rejlik a Bánk bán jelentősége. Én ezt úgy szoktam megfogalmazni: az az ember, aki számára a szolgálat jelenti életének legfontosabb szervezőjét. Minden cselekvésünknek van többletjelentése, minden emberi mozzanat értelmet kap egy másik dimenzióban is.
Felismerjük-e, hogy egy színházi előadás létrehozása, de akármelyik iparosmunka is több a megélhetésért folytatott erőfeszítésnél. Katona József arra emlékeztet bennünket, hogy minden munkálkodásunkat lehet és kell ebből a dimenzióból is nézni, s akkor beláthatjuk, hogy a munka nem csupán pénzkeresésről, az egyéni készségek kiteljesítéséről vagy önmegvalósításról szól, hanem a közösségünk, azaz a nemzet fennmaradásáért hozott áldozat is egyben. A különbség az egyes hivatások között mindössze annyi, hogy aki feljebb kerül a társadalmi ranglétrán, azt nagyobb felelősség terheli ebből a szempontból.
Pályája elején, rendezői tanulmányai előtt magyartanár volt. A tanárok számára akart segítséget nyújtani A Bánk-misszió című tantermi előadással?
– Emlékszem, hogy amikor a nagymuzsalyi gimnáziumban Az ember tragédiája következett, felrúgtam a tanmenetet, hogy azt a művet, amely engem lenyűgöz és gyönyörködtet, ne csak megtanítsam, hanem meg is szerettessem a gyerekkel, hogy megérezzék a műalkotás magával ragadó sodrását, az embert a zsigereiben megragadó lényegét, a madáchi vízió dimenzióit. Akkor megtapasztaltam, hogy ez nem könnyű feladat. A színház viszont képes erre.
Hogy a mű, a kötelező olvasmány, a klasszikus, amitől mindenki tart, és amit egy kicsit mindenki un is, a régies nyelv, ami elrettent az olvasástól, a figurákat mozgató indulatok és érdekek elevensége, ami a tananyagban elsikkad, testközelben, a diákok szeme láttára elevenedjen meg az osztályteremben.
A Bánk bán – Verebes Ernő dramaturg segítségével megalkotott – tantermi változata, A Bánk-misszió egy órában meséli el Katona drámáját. Milyen szükségszerű kompromisszumokkal járt ez az átdolgozás?
– Sok helyen kellett „foszlányosítanunk” az eredeti művet, és vannak részletek, amelyektől megválni kényszerültünk, de a történet majd’ minden szálát megtartottuk. Arra nagyon figyeltünk, hogy a mű szellemisége ne sérüljön. Ugyanakkor fontos, hogy a darab sarokkövei az egyszerűsítés után is szilárdak maradjanak. Endre királyt éppen ezért a tantermi változatban egy bábbal játszatjuk el, s nem élő szereplővel. Ezzel akarjuk kifejezni, más létmód jellemzi, mint általában az embereket. A báb egy másik entitás: királyi szerepének mindig megfelel – képtelen levetni az uralkodói jelvényeit, mert azok rögzített tulajdonságai –, ugyanakkor képmás ő is. Annak a képmása, aki ezzel az uralkodói szereppel felkente. Bánk bán éppen emiatt tiszteli a királyt, mert a Nagyúr hisz a király isteni küldetésében.
Lukácsy György
Bánkok időrendben
Katona drámáját Vidnyánszky Attila 2002-ben vitte színre először a Nemzeti Színházban László Zsolttal, Kubik Annával, Nagy-Kálózy Eszterrel, Sinkó Lászlóval, Kaszás Attilával és Trill Zsolttal a főszerepekben. Az új „prózai” stúdióelőadás 2017 őszétől látható a Nemzetiben, Mátray László, Udvaros Dorottya, Söptei Andrea, Farkas Dénes, Horváth Lajos Ottó, Olt Tamás főszereplésével. Ezzel párhuzamosan készült el a dráma országot járó osztálytermi verziója is, A Bánk-misszió.
A debreceni Csokonai Színházban rendezte meg Erkel Ferenc operájának „ősverzióját” 2008-ban Kiss-B. Atillával a címszerepben. 2017-ben az úgynevezett baritonváltozatot vitte színre az Erkel Színházban, amely azóta is a Magyar Állami Operaház repertoárján van. A címszereplő Molnár Levente volt, aki a 2020 nyarán a Coopera társulat által bemutatott előadásban is Bánk alakítója.
(2020. október 23.)