Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

Norvég - felolvasó színház

Fordított-színház Április 26-án a Nemzeti Színház felolvasó-színházi eseményt szervez két kortárs drámaíró színpadi szövegeit felhasználva, Norvég címmel. Az esemény szereplői a Kaposvári Egyetem II. éves színművész hallgatói, rendezője Bartha Lóránd. 

Vendégjátékok húsvét után

Április 30. Nagyszínpad
Arthur Miller: SALEMI BOSZORKÁNYOK

a Győri Nemzeti Színház vendégjátéka

Társulatunk egy része a húsvét utáni héten Craiovába indul az Ahogy tetszik című darabbal. Ez idő alatt négy vendégjátékot is fogadunk színházunkban (a hónap végéig ötöt). A Székesfehérvári Vörösmarty, az Egri Gárdonyi Géza, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond színházak egy-egy előadása mellett a Baltazár Színház is fellép a Nemzetiben. A hónap végén pedig a Győri Nemzeti Színház lesz a vendégünk.

Bodrogi 80

Nyolcvan? Mikor az Ahogy tetszik nagyjelenetében látjuk Orlandóval, aki a hátán cipeli, majd kézen fogva bevezeti a színpadra, ezer év fáradtságának, bölcsességének terhét látjuk az arcán és mozdulataiban. Valójában az egy kis jelenet, de Bodrogitól lesz felejthetetlen. Aki egyszer látja, soha nem fogja elfelejteni. Ahogy nem felejtjük a Jamaicai trombitás vagy fiatalkori film és színpadi szerepeinek, és a mai - fiatalokat is gyakran lepipáló - Bodrogi energiabombáit sem.
MITEM12

Búcsú Szabó Gyulától

Családja, pályatársai, barátai, tanítványai és tisztelői szerdán kísérték utolsó útjára Szabó Gyulát, a nemzet színészét. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színészt, érdemes és kiváló művészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.

Balladaünnep - Gála

A Nemzeti Színház a 2013/14-es évadban Balladaünnep címmel pályázatot hirdetett középiskolás drámás, illetve színjátszó csoportok részére. A diákok az elmúlt fél évben tanáraik és színházunk művészeinek segítségével balladákat dolgoztak fel, negyedórás színpadi jelenetek formájában. A végeredményt ünnepi gálaműsor keretében mutatták be április 14-én.
Slava

Szeretettel várjuk a Balladaünnep résztvevőit!

Hétfő: A korábban vidéki színházainkban nagy sikerrel lebonyolított kezdeményezés nyomán a Nemzeti Színház a 2013/14-es évadban Balladaünnep címmel pályázatot hirdetett középiskolás drámás, illetve színjátszó csoportok részére. A diákok az elmúlt fél évben tanáraik és színházunk művészeinek segítségével balladákat dolgoztak fel, negyedórás színpadi jelenetek formájában. A végeredményt ünnepi gálaműsor keretében mutatják be 2014. április 14-én 18.00-ás kezdettel. Az esten hat csoport, száznál is több fiatal állhat produkciójával a Nemzeti Színház nagyszínpadára.
Salome

Április a Nemzeti Színházban plusz fotógaléria a Költészet Napjáról

Úgy láttuk, hogy sokan voltak és remekül töltötték az időt nálunk a Költészet Napján. A Kaláka zenekar és Kányádi Sándor estje, a rendhagyó Hobo koncert és a Versfesztivál döntője, de már az ebéd utáni verses, zenés, játékos programok is sok érdeklődőt vonzottak. A cikk fejlécében egy fotógalériát nyithat meg az április 11-én készült képekből. Az április hátralevő részében is ajánljuk színházunkat, elsősorban repertoárunkat de a nem kevés további programot is, a vendégjátékoktól a Versek szódával sorozatig.

Opera ultima

Április 17. Nagyszínpad, Újvidéki Színház. Ha le akarjuk fordítani Kokan Mladenović bináris szerkezetű zenés előadásának címét – Opera ultima, milyen archaikus, milyen titokzatos! –, különös nyelvjátékot kapunk. Végopera. (Nem víg. Vagyis csak félig.) A fogalom egyszerre rántja be a képbe Rossini bolondozását, Mozart viháncolását és valami apokaliptikus morajt, végítélet-csikorgást. Túl sötét? Nem, már az eredeti Beaumarchais-darab sem volt sokkal vidámabb.