Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Évadzárás a Nemzetiben

„Köszönöm mindnyájatoknak ezt az évadot. Ha meg akarnám fogalmazni az elmúlt évek lényegét, akkor azt mondanám, hogy kiteljesedett az a koncepció, amely mentén létezünk. A működésünk 2013 óta öt pillérre épül: jelentős repertoárt létrehozó társulat vagyunk; befogadunk társulatokat, eseményeket; utazunk, turnézunk, tájolunk; nemzetközi és kisebb fesztiválokat rendezünk; oktatási központként is működünk. Új kezdeményezésünk az elmúlt évadban útjára indított, a legfiatalabb nézőket megszólító Magyar Népmese Háza. Ez a program lehetőséget teremt a színházat még csak tanuló hallgatóknak, hogy megtapasztalhassák azt, hogy hogyan épül, készül egy előadás. Az évek óta tartó együttműködésünk az SZFE-vel ezzel a programmal teljesedett ki” – emelte ki Vidnyánszky Attila az évadzáró társulati ülésen tartott beszédében.

A vezérigazgató számokat is sorolt: a teátrum a 2025/26-os évadban 434 előadást tartott, a legtöbb nézője a János vitéz, a Csongor és Tünde, az Ázott hajában hét halott bogár ragyog, a Candide és az Egri csillagok című előadásoknak volt.

 

A 13. MITEM-en, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón 15 ország 21 társulata vett részt. A fesztivál 26 előadását 5995 néző tekintette meg, 96 százalékos látogatottsággal. A JELEN/LÉT, a magyarországi nemzetiségi színházak fesztiválja 2824 nézőt vonzott, 99 százalékos látogatottsággal.

A belföldi tájelőadások 83 településen valósultak meg 11 730 nézővel, emellett 4 országban (Dél-Korea, Románia, Szerbia, Szlovákia) lépett fel a Nemzeti 14 előadással – ezeket 2970 néző látta.

Az elmúlt évadban is nagy sikerrel valósultak meg az ifjúsági programok: az Ádámok és Évák ünnepe (14 középiskola, 234 diák), a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedő (64 középiskola, 256 diák, 6 döntős csapat), a Fradi családi napok, Adventi délelőttök és a különböző pályaorientációs foglalkozások.

A teátrum ráhangolóira és rendszeresen tartott közönségtalálkozóira 6264 fő volt kíváncsi.

Az évad fontos eseménye volt, hogy decemberben ünnepélyes keretek között avattuk fel a színház új nagyszínpadi díszfüggönyét, amely a nemzeti összetartozás jegyében született. Az alkotás tervezője Kustán Melinda, és száznégy kézi hímző munkája a magyar tájegységek népi mintakincséből álló életfákat ábrázol.

A társulat több tagja is rangos állami és szakmai elismerésben részesült az évad során. Rubold Ödön a Kiváló Művész címet vehette át, Katona Kinga Jászai Mari-díjban részesült, Kulcsár Edit Ágota Magyar Arany Érdemkeresztet, Flament Krisztina Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Halász Ildikó és Dani Tamás pedig Magyar Bronz Érdemkeresztet vehettek át.

Kiemelkedő szakmai sikereket hozott az Országos Színházi Találkozó is. A Nemzeti és a beregszászi társulat közös előadása, a REVIZOR РЕВІЗОР (rendező: ifj. Vidnyánszky Attila) elnyerte a szakmai zsűri legjobb előadás díját. Polyák Anita a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést kapta, Pál Alexandra a legjobb jelmeztervező díját vehette át, míg Séra Dániel és Jakab K. Tamás közösen nyerték el a MASZK-SzíDoSz színészzsűri által odaítélt Básti-Lajos-díjat.

Az évadzárón 2014 óta társulati szavazás alapján az évad legjobbjai kapnak díjakat – így volt ez az idén is.

Sinkovits Imre-díjat kapott Rácz József. Az elismerést az a férfiszínész kapja, aki az adott évad legjobb alakítását nyújtotta, és emellett a színházért is feladatot vállalt.

A Szörényi Éva-díjat az elmúlt évad legjobb alakítását nyújtó, a színházért is feladatot vállaló színművész, Polyák Anita nyerte el.

A művészeti munkatársak tevékenységét elismerő Németh Antal-díjban Kamondy Ágnes gyűjteménykezelő részesült.

Bordás Roland az évadzárón két díjat is átvehetett: az 1884-ben alapított Farkas-Ratkó-díjat, amelyet egyik évben a Magyar Színház, a másikban a Nemzeti Színház társulata szavaz meg saját művészének; illetve a Szeleczky Zita Alapítvány emlékgyűrűjét, amellyel 2018 óta a Nemzeti Színháznak azon művészét ismeri el az alapítvány, aki a színház hajdani színésznője szellemében sokat tesz a versmondásért, a versek népszerűsítéséért.

A háttrében dolgozók Kulissza-díját Kutasi Erzsébet öltöztető, Herpai Rita rendezőasszisztens és Ködmen Krisztián ügyelő kapta a társulat szavazatai alapján.

A Nemzeti Színház néhány fiatal művésze évekkel ezelőtt két „tréfás” díjat alapított, amelyet ők magukat ítélnek oda. A legtöbb beugrást teljesítő munkatárs Arany ugrókötél-díját Ködmen Krisztián ügyelő vette át. Az évad legjobb kulisszák mögött elhangzott mondatáért járó Csurka László-díjban Vida Gábor rendezőasszisztens részesült.

A Nemzeti idén is őszre tervezi az évadbejelentő sajtótájékoztatót, és hagyományaihoz hűen változatos programokat kínáló Nyílt nappal indítja a 2026/27-es évadot.

(2026. July 01.)