Élmények, érzések, utak - Szilágyi Ágota és Herczegh Péter

A Vér vagyok két szereplője castingról és próbákról, állatok utánzásáról és egy punkszámról, egy misztikus apácáról és egy orvosról, a termékeny tanácstalanságról, a megmozduló festmény szépségéről.

Szilágyi Ágota – szabadságban, keresésben

– A próbák intenzív tréninggel kezdődtek, beavatásként Jan Fabre világába, módszerébe. Először Stella Höttler, Fabre társulatának tagja tartott nekünk „bemelegítést”, amelyben különböző állatok mozgását magunkra öltve kellett léteznünk a térben. Ezután Jan Fabre improvizációs gyakorlatokat kért tőlünk a Vér vagyok egy szövegrészletére. Utána egyesével kellett bemutatnunk egy punk vagy rock számot. Mivel ilyenkor a feladatok meglepetésszerűen érkeznek, vagyis spontán kell megoldani a gyakran fizikailag megterhelő vagy szokatlan feladatokat, ezért zsigerből reagálsz, amiből hiányzik a kimódoltság, és ez erős megoldásokat szül. Máskor meg egyszerűen csak béna vagy, és úgy is érzed magad. Ilyenkor fontos tudatosítani magadban, hogy ez is része a munkának.

– Részt veszel a próbákon és figyelsz. Figyeled, hogy mit akar a rendező, hol van a te helyed az egészben, mit enged meg az anyag és mit engednek meg a játékszabályok. Ha eszedbe jut valami, kipróbálod, és ha szerencséd van, maradhat. Mivel erősen performatív az előadás, ezért a szerep igazsága ott lesz, ahol a te igazságod van. Hallgatod a szöveget és hagyod, hogy átmosson, és elindítson valamerre.

– Nem igazán tudnám semmihez hasonlítani ezt a szerepet, annyira rendhagyó. Egy misztikus, tudós nőt játszom, aki latinul beszél, látomásai vannak, és mindent tud az emberi testről. Ezt a figurát Fabre a 12. században élt német misztikus szerzőről, Hildegard von Bingen apácáról mintázta, aki természettudós, zeneszerző és nyelvész is volt…

– A MITEM-en láttam Fabre Mítikasz-csúcs (az Olümposz tetején) című nyolcórás produkcióját. Miután nézőként lassan „beletörődtem” abba, hogy most itt fogok ülni még hét órán keresztül, elkezdtem másként érzékelni az időt és a látottakat. Átadtam magam a szemlélődésnek, kiélesedett a figyelmem, és az unalom messziről elkerült. A szereplők állhatatossága teremtette meg ezt a negyedik dimenziót, ahol nincs helye a csüggedésnek, a bizonytalankodásnak, a lankadásnak: történhetett bármi, sétálhattak a nézők ki-be, a „szépség harcosai” – ahogy Fabre a színészeit nevezi – legyőzhetetlenek voltak. A Vér vagyok másfél órás előadás lesz. Sűrített Fabre, de hamisíthatatlan Fabre.

Herczegh Péter – kísérletezés, játék

– Jan Fabre rendező és alkotótársai szereplőválogatást tartottak, ezen kaptunk egy-egy részletet a szövegből. Maga a casting azonban rendhagyó volt, hiszen a helyszínen arra kértek bennünket, hogy az előzetesen kiadott szöveget osszuk fel magunk között szerepekre, és csináljunk belőle jelenetet. Volt tíz percünk erre a kihívásra: gyorsan felosztottuk a szöveget, és előadtunk „valamit”. Mélyvízbe kerültünk, de ilyenkor talán nem is az a lényeg, hogy milyen az előadott jelenet, hanem hogy milyen irányba indulunk el. Emellett részt vettünk egy színésztréningen, ami inspiráló élmény volt. Egy szívesen kísérletező színész számára a workshopon kapott feladatok alkalmat jelentenek: a játékra. Különböző állatokat kellett megformálnunk: tigriseket, majd át kellett alakulnunk valamilyen legelő állattá, aztán bogárrá változtunk, s így harcoltunk egymás ellen. Jó kihívás volt!

– A különleges felkészülés arra emlékeztet, ahogyan a görög Theodórosz Terzopulosz rendezővel próbáltuk a Bakkhánsnők című tragédiát. Terzopulosz egy ókori görög tragédiát vitt színre, a saját módszerére rávezető tréningnek és az ő különleges színpadi világának és stílusának köszönhetően rendhagyó élmény volt a közös munka. A Vér vagyok esetében viszont nincs még ennyi támaszunk sem. Általában nem élvezem és nehezen oldódom fel, ha nem értem teljesen, miben veszek részt, ugyanakkor a bizonytalanság felvillanyoz. A kíváncsiság erősebb bennem, mint a félelem. Jan Fabre munkamódszerét inkább ahhoz tudnám hasonlítani, ahogyan Vidnyánszky Attila rendezésében színre vittük Józsa Péter Pál Agón című művét. Ez is egy monológszerű, költői szöveg, amelyben a színész időnként tanácstalanná válik a szabadságban, de folyton keres.

– Bár tudom, hogy szerepem szerint orvost kell alakítanom, ez mégsem egy szerep eljátszását jelenti. A Vér vagyok próbái során nem annyira elemzünk, inkább a teret próbáljuk valahogy kialakítani, bejátszani. Amit a nézők látni fognak, valahol félúton áll egy színházi előadás és egy megmozduló festmény között.

Lejegyzete: Lukácsy György

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

(2024. november 19.)