Második nap, irodalmi délután - gasztronómiával

Ígéretünk szerint, kezdjük a tegnap esti színházi bemutatóval. „Én öltem meg Borzán Gáspárt.” – beleborzongtam Debrecen főbírájának súlyos szavaiba. Hatalmasnak éreztem a kontrasztot… Mert mi is történt előtte? Izgatottan, várakozással teli szívvel vonultunk be este hétkor a nagyszínpad nézőterére. Jómagam az utolsó megmaradt pótszéket foglaltam el. Ünnepélyes hangulatban hivatalosan is megnyitották a Megyejárás programját, és köszöntötték Szabó Magdát, a Kiálts, város! íróját. Majd felgördült a függöny, és a színen régen megholt történelmi nagyságok vitáztak ég és föld között lebegve, a zsinórpadlásról lógó hintákba ültetve. Vitájuknak azonban nem volt többé tétje, nekik már nem számított, mi is történt a fiatal Borzánnal; hogy közöttük volt-e a gyilkos, többé már nem háború tárgya, csak kicsinyes civódásé – szivarfüstben. Fotók: Kaiser Ottó Ekkor lépett be Gál Nagy István. Egyszerűen, komolyan mondta ki a fent idézett végzetes szavakat. Nyílt tekintetén látszott, hogy – bár „kálvinista Rómájának” összes gondját-baját egyszerre kell a vállán hordoznia –, minden tettéért vállalja a felelősséget. Ez sohasem könnyű feladat, és főleg nem volt könnyű egy olyan városban, amely várak nélkül is szinte az egyetlen biztos pontot jelentette a három részre szakadt Magyarországon. Erkölcsileg bizonyosan, de a szigorú rendben élő, szorgos polgárok kulturálisan és gazdaságilag is erős bástyává tették Debrecent. De mi történik akkor, ha ez a szilárd rendszer megmerevedik, ha szigorában és gőgjében többé nem lát túl önmagán? Ami elveszíti rugalmasságát, törékennyé válik. Így történhetett, hogy egy napon Debrecen főbírájának életében minden összetört. Egyszerre veszített el mindent és mindenkit, s nem pusztán az jelentette tragédiáját, hogy a közösség érdekeit mindig egyéni érzelmei fölé kellett helyeznie. Sztavriász, a kalmár döbbentette rá: nincs kálvinista és nincs pápista. Csak polgár van, aki ha kell, tudásával, vagyonával támogatja a várost. Gál Nagy így szembeszállt saját hitével, hogy megóvhassa azt. Föláldozta magát a reményért, hogy egyszerre mentheti meg városát és válthatja ki Borzán Gáspárt, lányának kedvesét a fogságból. De mindez hiába volt. Végül ismét választania kellett: ha nem hagyja veszni a túszt, Bocskai hajdúi lerohanják Debrecent. Egy ember élete húszezer ellenében. Nem dönthetett jól; talán nem is ő döntött, hanem a matematika. Így történt, hogy föláldozta a fiatal Borzánt. Tragédiája tetőpontjára ért. A színpad ekkor sötétségbe borult, s mi csak ültünk némán, a súlyos, tiszta szavak még mindig visszhangzottak fülünkben. Kinek a szavai voltak ezek? Ézsaiásé? Szabó Magdáé? A történelemé? Majd kitört a tapsvihar. Felállva ünnepeltük a színészeket és a szerzőt, aki a reflektor éles fényében csöndesen mosolyogva nézett le ránk. (gabo) Szabó Magda a díszpáholyban... ...és az előadás utáni fogadáson Jordán Tamással 11 óra, kisütött a nap (De hagyjuk is, hol kisüt, hol beborul.) A kézműves sátrak "lakói" mindenesetre levethettek egy réteg ruhát magukról. Itt a kiváló alkalom ellesni, hogyan készül a karikás ostor, kiválasztani a konyha legújabb díszét, vagy - mint az egyik nézelődőtől hallottam - elkezdeni a karácsonyi ajándékok beszerzését. (Ez igen! :-) Közben, a stúdiószínpadon Vojtina Bábszínház előadása. GYERE TE IS VÁNDORÚTRA! Nagy újság járta a Nemzeti Színházban. Jancsi bohóc, hűséges Pejkó hintalovával, útra kelt, hogy megtalálja élete párját. Nagyszerű fickónak ismerhettük meg, mégsem volt könnyű dolga; sokat vándorolt és küszködött, mire elérte célját. Eljött az ősz, majd a zord tél, s tavaszodott már, mire rájött, hogy szépséges dalai nem lágyíthatják meg a gonosz Bogyóvére királykisasszony szívét. Így aztán továbbállt a derék Paprikajancsi, s végül rátalált Liliánára, a cirkusz hercegnőjére, aki meghallgatta szerenádját, és akinek átnyújthatta szerelme zálogát, a tükrös mézeskalács szívet. (Felnőtt olvasóink kedvéért megjegyzem, hogy a darabot 3 éves kortól ajánlja a taárulat - a szerk.) A debreceni Vojtina Bábszínház három művésze nagy-nagy szeretettel és bolondos vidámsággal kalauzolta a gyerekeket a mesebeli tájakon, Weöres Sándor megzenésített verseire táncolt a paripa, olvadt a jégcsap - és, kelt el a menyasszony. A kicsik önfeledten élvezték a játékot, sőt két bátor jelentkező részt is vehetett az egyik „sorsdöntő” jelenetben: ők tartották a kötelet, melyen Jancsi bohóc halálmegvető bátorsággal egyensúlyozott, míg újdonsült kedvese spárgát mutatott be a „magasban”. Attrakció! Először a Nemzeti Színházban! A színészek megérdemelték a tapsvihart. Az előadás után töretlen jókedvvel és lelkesedéssel invitálták a gyerekeket, hogy közelebbről is vegyék szemügyre Paprikajancsit és barátait. (gabo) Az invitálás nyitott szívekre talált, (ahogy a szerkesztői szoba monitorán látom) A közönség taps közben elindul a színpadra, felnőttek és gyerekek veszik körbe a játékosokat. A program szerint a "közönségtalálkozó" a Stúdió előterében folytatódik, "apu, apu, gyere" hallom, nézzük meg a bábokat! Megyek én is. Játszóházi mese Irodalmi délután - gasztronómiával. Van-e komoly ember, akinek nem indul meg a - fantáziája íly cím hallatán. Tar Sándor, Aczél Géza, Borbély Szilárd voltak vendégeink, az asztalok megterítve az Alföld Irodalmi, Müvészeti és Kritikai Folyóirat ropogós példányaival. A reszelt hagymán futtatott fokhagymás, majorannás pép... A főszakács, Aczél Géza (Ablak) (Szakács) című kötetéből adott elő barokkosan cizellált leírásokat, melyek a legjobb stílusú szakácskönyveket megszégyenítő pontossággal, ám irodalmi stílusban beszéltek ételről és életről. Engedélyével rövidesen bele is hallgathatnak a Frankfurti leves című költeménybe. Ugyancsak a színház épületében ismerkedhettünk meg Hapák József fotóművész Debrecen a cívisváros című könyvével. A vaskos fotóalbum gyönyörű képekben mutatja be a várost. Aki már fotózott Debrecenben, tudja nem könnyű a gyakran monumentális épületek, és épületrészletek bemutatása. Hapák József könyvében több száz fotóremek bizonyítja, hogy egy értő számára mégsem lehetetlen. Sajnos Hapák Józseffel nem tudtunk találkozni, egy külföldi kiállításának megnyitója esett egybe a Megyejárással, így a könyvet Turi Gábor, Debrecen város alpolgármestere mutatta be. Este színház. A stúdióban Cimarosa kamaraoperája, a nagyszínpadon pedig az elmúlt idő során több szabadtéri bemutatót is tartott népi együttesek. A Gála ma is egy ünnepi aktussal kezdődött. A Bárándi Citerazenekar után Tóth Judit műsorvezető Jordán Tamást kérte színpadra. PRO ARTE HUNGARICA A Nemzeti Színház díjat alapított, amelyet a Megyejárás sorozat alkalmából bemutatkozó művészek, együttesek közül minden hónapban egy vihet haza. Szeretnénk rangot adni a rendezvénynek és azt kifejezni, mennyire fontosnak érezzük, hogy Magyarország kulturális kincseiről a lehető legtöbben tudomást szerezzenek. Az első Pro Arte Hungarica-díj, a zsűri egybehangzó döntése alapján, a Debreceni Kodály kórusé lett. A képen Joób Árpád a Kórus igazgatója. Az első Pro Arte Hungarica-díj Joób Árpád kezében A díj Lugossy Mária szobrászművész munkája. A szakmai zsűri tagjai Gyula Ferencné, Hajdú-Bihar Megye alpolgármestere, Turi Gábor, Debrecen Megyei Jogú város alpolgármestere, Fekete György belsőépítész, Szakonyi Károly író és Jordán Tamás főigazgató. A mai tudósítás záró gondolata mi is lehetne más, töltsék velünk a vasárnapot. Jöjjenek el és hallgassák meg a világhírű Debreceni Kodály Kórust!

(2003. szeptember 13.)