Harmadik nap - Ropjad Gézagyerek...

Szíves üdvözlettel: Dr. Vincze Piroska" (idézet a főbejáratnál található vendégkönyvből) A Gézagyerek Gézagyerek nem gyűlöl, nem vádol, hanem feltétel nélkül szeret és hisz. Megbízik bárkiben. Őszinte, nyílt tekintetében mégis ott lapul a vád, mert tiszta, kék szeme hű tükre minden gyarlóságunknak, rigolyánknak, de a bennünk lakó Istennek is. Úgy néz mindent és mindenkit, mint egy okos kisfiú, s ha valóban gyermek lenne, valószínűleg csak legyintene rá a falu népe. De mit kezdjenek a gyerekemberrel? Egy szellemileg fogyatékos felnőttel? Miske László, Kóti Árpád, Porcsin László és Maday Gábor Célt kéne adni az életének, de hogyan is? Vajon az ő életüknek van célja? Gézagyerek naphosszat a konyhában ül, és állandóan parizeres kenyeret eszik, de a „normális” felnőttek is egyformán tengetik napjaikat: mindig ugyanaz a robot, az ebéd, az esti kocsmázás. És büszkék rá, hogy „életcélt” adhatnak Gézának. Konyhakövek helyett ezentúl nézheti a bánya köveit, amint elrohannak előtte a futószalagon. Hátha történik valami, és akkor ő megnyomhatja a piros gombot… Zubor Ágnes és Maday Gábor (Foto: Kaiser Ottó) Kezdeti örömét és büszkeségét hamar fölváltja a hiábavalóság érzete, és Géza ebbe nem tud belenyugodni. Édesanyján kívül ő az egyetlen, aki valóban megbecsüli az életet, így azt sem viseli el, ha tréfára veszik azt. Akkor hát ki „értékes és hasznos”? Kire ragasztjuk rá az élethosszig tartó bélyeget: „hibás”, és ki a hibás abban, hogy ennek így kell lennie? Nincs válasz, ahogyan azt sem tudja senki, „kijavítja-e a hibákat az Isten”. Csak nézzük Gézagyerek groteszk-szép történetét, egyszerre sírunk és nevetünk, s addig talán önmagunkat is tisztábban látjuk. Fotó: eo.sz A tomboló tapsviharban a Gézagyereket alakító Maday Gábor kaján nevetve vonszolja föl a színpadra Háy Jánost, aki ugyanezt teszi Pinczés Istvánnal, miután megtörte gyönge ellenállását. Így búcsúzóul szép félkörben hajolnak meg az alkotók. (gabo) *** Beszámoló a fesztiválról Nagy élet fogadott az Alföldi Nyomda gyönyörűséges nyomdaprésénél. Anyu, anyu én is nyomtathatok egyet? - ráncigálja egy kissrác a mama kardigánját. Hát persze, csak várd meg, amíg a kislány végez. Szilágyi József magasnyomó gépmester és Tóth István mesterszedő, türelmesen és nagy odaadással mutogatják szakmájuk fortélyait a látogatóknak. Szilágyi József, az Alföldi Nyomda utolsó "magasnyomó" gépmestere Nincs baj a számítógépekkel, mondják, csak azzal, ha szakmai tudás nélkül kezd valaki pl. könyvtervezésbe. A nyomdászat, a tipográfia művészet, sajnos a számítógépek adta lehetőségekkel sokan visszaélnek. Találkoztam már olyan emberrel is, aki egy kis fénymásoló szalont üzemeltet, de nyomdásznak tartja magát... szomorú, erősíti meg a történetet Tóth István. Gabo is járt a nyomdászoknál: Van már szép emléklapom az első Megyejárásról. Magam készítettem a Gutenberg-nyomdaprésen tegnap kora délután, csak kicsit segítettek a debreceni Alföldi Nyomda munkatársai. Ugyanők lelkesen meséltek róla, hogyan is készültek régen a könyvek. A szedő állította össze a feliratokat, kicsi ólombetűkből, aprólékos munkával. A gépmester végezte magát a nyomtatást: bekente tintával a domború mintát, majd ráillesztette a papírlapot, óvatosan, hogy el ne mozduljon. Végül becsukta a gép fedelét, így került a prés segítségével a szöveg a papírra. A lapokat tűvel-cérnával (!) összevarrták a szélüknél, a végső formát a könyvkötőmester adta meg. A debreceniek elmondása szerint, a gondos munkával, kézzel készített könyvek maradandó értéket jelentenek, még évszázadok múlva is szépek és olvashatóak, mesterműveknek mondhatók... A mai, sorozatban nyomtatott kötetek sokkal könnyebben és hamarabb tönkremennek. ROPJAD, LEGÉNY, INAD SZAKADTÁIG! Következzék egy kis visszapillantás a tegnap estére: A Bárándi Citerazenekar nyitotta a nagyszínpad tegnap esti Folklór Gáláját. A hangszere fölé hajló hét ember kicsinysége ebben a hatalmas térben egyenesen megindító volt, ahogy a fölcsendülő hortobágyi dallamok is. Betöltötték az egész termet, finoman hangoltak rá bennünket az est többi részére. Majd Jordán Tamás szólított meg minket, nézőket. Örömmel mondta el nekünk, hogy minden hónapban, a Megyejárás alkalmával díjat nyújthat át valamelyik közreműködő művésznek vagy művészegyüttesnek, egy szakértőkből álló bizottság döntése alapján. A Pro Arte Hungarica-díjat első alkalommal a neves Debreceni Kodály Kórus kapta, akik a mai napon föl is lépnek a Nagyszínpadon. (Lásd tegnap esti tudósításunkat.) A Nyíradonyi Pávakör dalolása alatt gyakorlatilag elfeledkeztem róla, hogy fölöttük csak zsinórpadlás található, nem pedig kék égbolt. Olyan magától értetődő tisztasággal és egyszerűséggel énekeltek, hogy kezdtem azt a világot látni, amelyet ők teremtettek: a pusztát, a csendőrökkel körülvett csárdát, a csillagos ég után sóhajtozó betyárt… előkészítve a néző lelkét a néptánc együttesek számára, akik az est további részében gazdag műsorral szórakoztattak bennünket. Kaiser Ottó képei A Debreceni Népi Együttesnek a Csűrdöngölő Zenekar húzta a talpalávalót. „Így táncolunk” – nemes egyszerűséggel ezt a címet adták műsoruknak, amely magáért beszélt. A legények-leányok ropták, hogy csak úgy döngött a színpad! Pördültek a szoknyák, lengtek a darutollak, s egy sarkantyú pengve le is hullott a tánc hevében. Mire az Európa-díjas Hajdú Néptáncegyüttes és a Szikes Banda megérkezett, a nézőtéren is kezek, lábak verték a ritmust önkéntelenül. Beleéltük magunkat a „Megszépült szegénység”-be, s valami ősi öröm járt át bennünket; az összetartozás, együtt ünneplés és – létezés tiszta öröme. Nem csoda hát, hogy tomboló tapssal, füttyszóval követeltük a ráadást, amely nem is maradt el. (gabo) A délelőtti mesemusicalre tegnap sem lehetett már jegyet szerezni, de ma még sokan próbálkoztak a bejutással. A szervezők, mint láttam, mindent elkövettek, hogy a stúdiószínpad befogadóképességét megnöveljék. Amikor bekukucskáltam, Vitéz szabólegény éppen a pokolban próbált szerencsét, a kénköves füstön keresztük vörös fényben úszott a nézőtér. HETET EGY CSAPÁSRA Valójában csak hét szemtelen légy volt az, amelyet egyszerre ütött agyon a fiatal szabólegény, Cérna Jenő, de ezt végig bölcsen elhallgatta. Hiszen furfanggal, ügyességgel, no meg némi szerencsével bármikor győzhet az emberfia, legyen bár ellenfele szilaj egyszarvú, hatalmas sárkány vagy éppen varázserővel bíró, gonosz boszorkány. Így aztán a hős ezúttal is elnyerte méltó jutalmát, miután kiállta az összes kemény próbát. A debreceni Vasutas Musical Stúdió zenés előadását, A vitéz szabólegényt a nézőtéren elhelyezett kispárnákon izgulták végig akiknek már nem jutott szék. Jólesett látni, milyen őszinte örömmel élték meg a mesejátékot; mennyire szurkoltak, hogy a szimpatikus főhős túljusson a nehéz időkön! (gabo) VASÁRNAP DÉLUTÁN Míg odabent a Nagyszínpadon próbált a Kodály Kórus, kint a Hajóorrban zengett a citera- és énekszó. A napfényes délután nemcsak a nézőket, hanem a Sárréti Népi Együttest is nagy örömmel tölthette el. Úgy belemelegedtek a muzsikálásba, hogy abba sem tudták hagyni: egyre-másra jöttek a ráadások. Így aztán a Hajdúböszörményi Ifjúsági Fúvószenekarnak kicsit várnia kellett, míg sorra került. Tagjai mégsem panaszkodtak, élvezték a napsütést. A tubásnak pedig dolga is akadt: két négyévesforma gyermek jelentkezett, hogy ők bizony megfújnák a náluk jóval nagyobb hangszert. Egyiküknek néhány próbálkozás után sikerült is; hatalmasat tülkölt a délutánba. Mikor pedig a fúvósok rákezdték, a gyerekek ugrándozós tánccal köszöntötték újdonsült kedvencüket, a tubást. A Zikkuratban kiállított szövőszék ma nem maradt üresen. A szövőnő, munka közben, szívesen mesélt mestersége hagyományairól. Tőle hallottam először a kerpa kendő készítéséről, erről a napjainkban is élő csángó népszokásról. A hajadon leány maga főzte hernyóselyemből kendőt sző magának, olyat, amely végigkíséri egész életén. Csak ünnepi alkalmakkor viseli, s mikor elbúcsúzik a földi világtól, ez a szemfedője. A standok mellett még javában folyt a kézműves foglalkozás, de a vásárosok már hazafelé készülődtek, így gyorsan megvettem a szalmafonatú kontycsatot, amellyel már tegnap óta szemeztem (a néni szerint nem nehéz ilyet készíteni, úgyhogy ennek még utánanézek). Még egyszer végignéztem a hímzett mézeskalácsokon, karikás ostorokon, cifra dolmányokon és pompás bőrdíszműveken. Egy csikóskalap darutolla búcsút intett a könnyű szélben. (gabo ) ESTE Szerzőt, szerzőt! Majd, rendezőt! bekiáltásokkal ért véget a Stúdiószínházban Háy János, A Gézagyerek című darabjának bemutatója, és egyben az első Megyejárás fesztivál. Soha jobb véget! A nagyszínpadi koncert végén felcsattanó vastaps természetesen ugyanolyan jó vég lett volna, ám - a kronológiai hitelesség is fontos - az néhány perccel előbb történt. Az biztos, akik velünk töltötték a vasárnapot is, nem bánták meg, erről árulkodnak a bejáratnál elhelyezett vendégkönyv bejegyzései is. Ránki Dezső és a Debreceni Filharmonikusok *** Köszönjük a fellépő művészeknek, Hajdú-Bihar megyének, Debrecennek és a színháziakkal együtt nagyjából kilencszáz embernek, akik az első Megyejárás sikeréért dolgoztak! Csak a fesztivál ért véget, előttünk az első Nemzeti Különjárat fogadása. Aztán pedig, minden kezdődik előről - a Megyejárás folytatódik. A következő vendég Baranya megye, október 24-től 26-ig.

(2003. szeptember 14.)