ESŐŰZŐK
Péntek, déli 12 óra.
Az égen sötét felhők gyülekeznek, a színház körül mégsem áll meg az élet. A Szabadtéren a vásárosok már elkezdték kínálni saját készítésű portékájukat. A darutollas kalpagtól kezdve, a míves korsókon és bőrdíszműveken át egészen a hímzett mézeskalácsig, mindenféle szépség és finomság csábít.
A Hajóorrban a Bárándi Citerazenekar játszik éppen, majd nem sokkal utánuk a Nyíradonyi Pávakör lép föl. Derűs nyugalommal zenélnek, a hideg esőcseppek nem szegik kedvüket. Sőt, mintha arra törekednének, hogy pergő zenével, tiszta énekszóval elűzzék a fellegeket. Ez egyelőre még nem sikerül, azonban kisszámú, (legyünk kokrétak, az ismerősökön kívül nyolc ember) ám annál hálásabb közönségük lelkesen tapsol nekik.
Kicsiny stand készül a Hajóorr másik sarkában. Az Adyák Diákszínpad néhány tagja elszántan készül rá, hogy szerencseköveit árulja. Ők kicsit tartanak a rossz időtől, aggódnak a csapat másik feléért: a színjátszók szabadtéri Etűdöket adnak majd elő a Szoborparkban, a nagy elődök lábánál. Kérik szépen a napsütést! (gabo)
Közben a stúdióban a délután háronkor kezdődő táncszínházi előadások fényeit és hangját állítják. Három együttes, négy darab, kicsit sűrű a program.
Hang rendben!
Délután kettőre változott a helyzet. Az idő ugyan nem javult, de a rendezők lelkébe - gondolom - egy kis melegség költözött egyben mindenki bizakodóbb lett, ahogy a kora délután meghozta a közönséget is, a Zikkurat és a Színház kiállításainak megnyitóira. A stúdiószínpad táncszínházi bemutatói pedig már úgy kezdődhettek, ahogy egy színházban szokás. Udvarias jegyszedők, feszült várakozás, és (ami nem szokás) némi csúszás, mert az előcsarnokban még a Hozomány fotókiállítás megnyitója zajlott.
Ugyenezeket a perceket kollégám már a stúdiószínpadon élte át.
Csak ennyien leszünk? kérdeztem magamban nyugtalanul, ahogy végignéztem a stúdió foghíjas nézőterén. Elmúlt 3 óra, az első mozgásszínházi előadás szereplői már helyet foglaltak az előre bekészített székeken. De nem kezdtek el játszani, hanem csak vártak. Sokkal nyugodtabban, mint én.
Türelmük meghozta gyümölcsét: jobbról-balról, már-már az előadás részeként, lassan bevonult a közönség. A legtöbb üres helyet gyorsan elfoglalták, elborított bennünket a jótékony sötétség, és kezdődhetett a tánc.
A tánc, amely maga volt a helykeresés. Hová és kihez tartozunk, van-e kiszabott helyünk, és megőrizhetjük-e ezt a helyet? Mi történik, ha egy idegen megzavarja megszokott nyugalmunkat-unalmunkat? Önmagunk maradhatunk a hétköznapi küzdelmek között? Lesznek-e még valódi kérdéseink és találhatunk-e válaszokat, mikor ádáz harcainkkal foglalnak le nap mint nap? Ezek a sorskérdések adták meg a Mozgás Teátrum No, megállj csak! című előadásának lendülelét, valamint Lajkó Félix tüzes zenéje.
A Koré Company szólistája Ibsen Nórájának bezártságát jelenítette meg. Kiszabadulása olyan könnyednek és egyszerűnek tűnt, hogy szinte letaglózott, mikor hirtelen visszakerült ketrecébe. Látszólag senki sem kényszerítette, hogy tovább raboskodjék. Ilyen könnyen lemondunk szabadságunkról?
Valahol Kelet és Nyugat között, vasútállomáson álltak meg a Csatatér kávéval szereplői. Az ő sorsuk sem lehetett könnyű (komoly küzdelmeket is vívtak egymással), mégis lazábban vették az életet: csak beugrottak egy feketére, míg dögös balkáni zene szólt. Minket, nézőket is megkínáltak kávéval, de nem kértünk belőle, noha mi is ugyanabból a pohárból kortyoljuk az életet.
A Megyejárás első színházi rendezvényét a Koré Company produkciója zárta. Valós és szürreális világ csapott össze, de végül minden jóra fordult, mint a mesében: az ellentétes Pólusok vonzódtak egymáshoz. Csak egymást kiegészítve, összhangban létezhettek. (gabo)
A program egyik számunkra különösen kedves pontja egy hajdú-bihari - hajdú-bihari találkozó, meghitt beszélgetés létrejöttének katalizálása volt. Amíg a szülőmegyéjükből elszármazott meghívottak gyülekeztek a színház második emeletén, Kobzos Kis Tamás előadóművész 200 év magyar dalaiból adott elő gyönyörű énekeket.
A dalok közti szünetekben beszűrödött a színház előtti téren fellépő Talamba Ütőegyüttes dobolása. Ők fogadták az esti díszelőadásra érkező vendégeket. Az elképesztő tempó és a fantasztikus ritmusképletek hatása még a színházteremben is érezhető volt, a közönség élénk beszélgetésbe merülve várta a Megyejárás ünnepélyes megnyitóját.
Dr. Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke mellett, a képen jobbról Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, balról pedig Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója.
"Megboldogult színész koromban rettenetesen utáltam, amikor előadás előtt dumáltak a színpadon, nekünk meg hátul kellett koncentrálni, készülni, és nem lehetett tudni, hogy mikor kerülünk sorra" - üzente a függöny mögött várakozó kollégáknak Jordán Tamás. Empátiáját a közönség hálás nevetéssel jutalmazta. De olyan ünnepi a hangulat, hogy nem lehet nem szólni néhány szót. Már sokszor elmondtuk, az elkövetkezendő két évad alatt szeretnénk bemutatni Magyarország kultúráját itt a Nemzeti Színházban. A Megyejárás megszervezésével már komoly munka van mögöttünk, és nagy öröm hogy a sorozat ma, végre, elindulhatott. Remeknek bizonyult a választásunk, folytatta, hogy éppen Hajdú-Bihar megyét és Debrecent hívtuk elsőként, mert elmondhatatlanul sok segítséget kaptunk tőlük, amit most szeretnék is ünnepélyesen megköszönni.
Dr. Juhászné Lévai Katalin Szabó Magda Debrecenről írt soraival üdvözölte a vendégeket. A város szeretetéről szóló sorokat tovább fűzve, elmondta, reméli, hogy a megyéből a fővárosba hozott kincsek elnyerik mindenki tetszését.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, városa központi kulturális szerepéről beszélt, amelyet a reformkor óra tölt be az országban. Természetes, mondta, hogy a megye és a város teljeskörű bemutatására nem elegendő három nap, és nem is ez volt a célunk. De ez a három nap, a programok és bemutatók összessége mégis képesek kifejezni, minél magasabbra nő egy növény, annál mélyebbre nyúnak a gyökerei és annál szerteágazóbb. A debreceni kultúra a debreceni cívis szellemiségben gyökerezik, mondta, ettől ilyen erős, színes és értékes.
A színdarab kezdete előtt Jordán Tamás még egy gondolat erejéíg türelmet kért. Jó jelnek gondolom, mondta, hogy ez a szezon és a Megyejárás egy magyar színdarabbal kezdődik, Szabó Magda darabjával, amelynek a címe Kiálts, Város! Szimbolikusnak érzem, mintha azt súgná: Kiáltsatok városok mindaddig, amíg szavak nélkül is megértjük egymást!
Holnap folytatjuk, a Kiálts, Város! című előadásról szóló beszámolónkkal.
(2003. szeptember 12.)
