A helység kalapácsa

Ti, kik erős lélekkel birván

Meg nem szeppentek a harci morajtól,

Halljátok szavamat!

De ti, a kiknek szíve

Keményebb dolgoknál

A test alsó részébe hanyatlik,

Oh ti kerűljétek szavamat!

A helység kalapácsa 1844-ben, három hónappal a János vitéz előtt született. Petőfi definíciójában hősköltemény, valójában komikus eposz, eposzparódia. Az irodalomtörténetnek máig nem sikerült megfejtenie, hogy ez a vérbő humorral megírt eposz-paródia miért nem aratott sikert a maga korában. Meglehet, hogy nemcsak a „fentebb stílt” kultiváló pályatársak, de a nagyközönség is nehezen állta a pesti segédszerkesztővé avanzsált huszonegy éves borzas fejű ifjú éles humorát, aki ezzel a művével pimasz módon tükröt tartott a bécsi biedermeier ízlés felé kacsingató úgynevezett „nemzeti karakter”-nek is.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, bármennyire is élvezzük a magyar észjárás antik hexameterbe gyömöszölt nyelvi fordulatait, dinamikáját, szószaporító sziporkáit, abba a bizonyos tükörbe ma se szívesen nézünk bele. Az az egykori tükör ugyanis ma is hiteles karikatúráját adja az egymással folyvást civakodó magyaroknak. Talán ez az oka, hogy bár ez a mű kétségkívül színpadért kiált, és folyamatosan jelen is van az utcaszínházak műsorán, a hivatásos kőszínházakban mégsem lett állandó repertoár-darab. Győzött az operett: a János vitéz sem mint dramatizált tündérmese, hanem mint dalmű aratott sikert a hazai színpadokon.

A Nemzeti Színház Petőfi János vitéze után tűzte műsorára A helység kalapácsát, amelyet a Marosvásárhelyen alkotó, UNITER-díjas Kincses Elemér állít színpadra vérbő, életerős komédiaként.