A hivatásos magyar színjátszás kialakulásától, a 18. század utolsó évtizedétől a 19. század végéig a függönyök nem csupán a színpad és a nézőtér elválasztását szolgálták. A díszes előfüggönyök fontos üzeneteket hordoztak.
A színházi előfüggöny – vagyis a kortina – megfestése önálló festészeti műfajnak számított, és az elkészült kép nemcsak esztétikai élményt nyújtott, hanem művészeti, társadalmi üzenetet is közvetített. Leggyakrabban allegorikus, mitologikus alakokat ábrázoltak, hangsúlyozva, hogy a színház a műveltség, a szépség és a tudás temploma. A vászonra festett hazafias jelmondatok pedig a magyar színjátszás patrióta szellemiségét fejezték ki.
A Nemzeti Színház alapítása után tíz évvel, 1847-ben készült, első művészi kivitelezésű előfüggönyén a trónján ülő Pannóniát Melpomene, a tragédia múzsája, Thália, a színház múzsája, valamint Fáma, a hírnév istennője és nimfák csoportja vette körül. A képre Vörösmarty Mihály Szózat című költeményének sorait írták fel: „Megfogyva bár, de törve nem, / Él nemzet e hazán!”. Ezt az előfüggönyt 1855-ben felújították, 1871-ben új vászonra másolták át, mert az eredeti teljesen tönkrement a folyamatos mozgatástól.
1888-ban kapott új függönyt a Nemzeti Színház, amelynek színezése és alakjai nemcsak életszerűbb hatást keltettek, de ikonográfiája is tovább gazdagodott. A mitikus panteonba ekkor már költött alakok is bekerültek. Bal oldalon feltűnt Zrínyi Miklós, Bánk bán, Faust és Margaréta, Lear és a Bolond, valamint Hamlet és Julius Caesar alakja. Ez a változás azt jelzi, hogy a színház – mindinkább elszakadva a politikai szerepvállalástól – a művészi értékek közvetítését tartotta fontosnak. De arra is utal, hogy a magyar és az európai drámairodalom klasszikus szerzői és alakjai ekkorra a (nemzeti) színházi kánon részévé váltak.
Miután az 1871-ben beállított előfüggöny lekerült a helyéről, a Nemzeti Színház vezető színésznője, Prielle Kornélia azt 1890-ben szülővárosának, Máramarossziget színkörének adományozta. A függöny mindaddig az épületet díszítette, amíg a nyári színkör elhanyagolt, lepusztult épületét a román hatóságok elkezdték lebontani. A Kárpáti Híradó 1944. február 20-i számában megjelent írás szerint a Nemzeti Színház relikviáját ideiglenesen a Városi Vigadóban működő mozgófényképszínházban helyezték el. A mozi „román bérlőjének azonban nem volt érzéke a függöny muzeális értéke iránt – ámbátor az is lehet, hogy nem is tudta, milyen kulturális jelentősége van –, szétvágta Prielle Kornélia színházi függönyét négy darabra és a mozi plakátjainak felragasztására használta”.
A 20. század elejétől, a különböző társadalmi osztályok és korosztályok számára változatos programot kínáló polgári színházkultúra megszilárdulásával egyidejűleg népszerűek lettek az időnként még ma is használatos – kevésbé díszes, egyszínű, többnyire bordó – függönyök. Manapság pedig sokszor a színpad kivilágítása veszi át a függöny szerepét.
Huber Beáta
(2026. január 19.)