Fókuszban: a kortárs színház forrásvidékei

Hogyan rendezzünk görög tragédiát? – elismert kutatók és fiatal rendezők mutatkoztak be az SZFE nemzetközi konferenciáján. Létezik-e még misztériumjáték? – tudományos tanácskozás zajlott a KRE, a PPKE és az SZFE szervezésében. A szakrális színház eredetéről is eszmét cseréltek az OSZMI bábkonferenciáján. Fel lehet-e kelteni a mai kiskamaszok érdeklődését Gárdonyi remekműve, az Egri csillagok iránt? A regény Vidnyánszky Attila rendezte grandiózus színpadi verziójának  szentelt  kerekasztal  már a Tokaji Írótábor jövő évi programjának témáját, az irodalmi művek színpadi adaptációjának kérdéskörét is érintette.

A tartalomból:

Kerekasztal az antik tragédia 21. századi aktualitásáról Glenn W. Most, Simon Goldhill, Douglas Cairns És Martin Revermann klasszika-filológusok, valamint  Czene-Polgár Donát és  Kaj Ádám rendezők részvételével · Végh Attila esszéje a katarzisról · Szász Zsolt és Pálfi Ágnes Az ember tragédiájáról mint misztériumjátékról · Horváth Márk:  A szakrális színház genealógiája egy bábos szemével · „Az a fő, hogy ne féljen a legény” – az Egri csillagokról szóló eszmecsere résztvevői: Vidnyánszky Attila rendező; Szász Zsolt dramaturg; L. Simon László író, politikus. Moderátor: Smid Róbert kultúratudós ·  Páskándi Géza Pornokráciája Kolozsváron – Gyürky Katalin esszéje · „Sok mindent ki akarok próbálni” – Szilágyi Ágotát Ungvári Judit kérdezte · „A színész csak akkor létezik, ha modellje a halott” – In memoriam Tadeusz Kantor (1915–1990)

Idézetek az írásokból:

„...a néző jegyet vált az előadásra, tehát elfogadja azt a konvenciót, hogy a színpadon olyan embereket fog látni, akik azt mondják magukról, hogy ők valaki mások, miközben amit csinálnak, az valóságos. Valóságnak hiszi, ami a színpadon történik, pedig mindvégig tudja, hogy az előadás cselekménye nem valóságos esemény. Ezáltal létrejön a színházban egy konstruált színpadi téridő-valóság, ami a közmegegyezés által valódi valósággá válik az előadó és közönség számára. És mivel valódinak tűnik, hisz benne, mint hic et nunc, itt és most hihető valóságban. (Horváth Márk)

„Saját ontológiai színpadunkon, lelkünk belső, szent ligetében mi magunk vagyunk a megrendítő rítus szereplői, ugyanakkor a nézői is. Minden katharzis kettős ottlétet követel: forrón benne lenni az élményben, ugyanakkor hűvös távolságban tőle. Ha csak közel vagy, elégsz. Ha csak távol, hétköznapi ember maradsz.” (Végh Attila)

„Antigoné maszkja mögött nem az van, amit az emberek általában feltételeznének (...) Nem a kifejezéstelenség és érzelemmentesség, hanem egy olyan érzelmi reakció, amitől a közönség nemcsak megborzong és megremeg, de már-már látni véli a maszk mögötti arckifejezést is a maszkon, amint mozdul a színésztest. (...) A test kifejező gesztusa nagyon fontos, hiszen növeli a majdnem-arckifejezés lehetőségét, és a szövegben lévő jelzések azt hitetik el a közönséggel, hogy a maszk jelenléte ellenére is valódi érzelmeket látnak.” (Douglas Cairns)

„Szabó K. István Páskándi instrukcióival mélyen átszőtt abszurdoidja [Pornokrácia, 1989–90] úgy van tele egyfelől bohóc-iróniával, másfelől humorral »agyonütött« pátosszal, úgy csinál az ijesztő szörnyűből mulatságos monstrumot, hogy közben folyamatosan elbizonytalanítja és zavarba hozza a nézőt – mégpedig a saját ártatlanságát illetően. Azt illetően, hogy vajon kívülálló tud, tudna-e maradni egy olyan velejéig romlott rendszer végóráiban, ahol a törvényhozás mikéntjére is ható teljes morális züllés után a valódi megtisztulásra, a vegytiszta demokrácia kialakulására és kialakítására vajmi kevés az esély.” (Gyürky Katalin)

„Ebben az új előadásomban [Vesszenek a művészek! – 1986] szerepel egy alak, véleményem szerint a lengyel történelem legnagyobbja, aki az első világháború után megteremtette a lengyel államiságot: Piłsudski marsall, annak a légiónak az atyja, melynek indulója (’Mi az első brigád vagyunk’) kishíján nemzeti himnuszunk lett. (…)  Egy napon vettem egy hanglemezt. A lemez, rajta ezzel a bizonyos indulóval, sokáig hevert nálam. Egyszer aztán ráült valaki – én vagy más, nem is tudom –, és kettérepedt. Később, nem tudván erről, rátettem a lemezjátszóra. S akkor hirtelen fültanúja lettem, amint ebből a diadalmas, ebből a legragyogóbb nemzeti dicsőséget sugárzó indulóból a halál, a gyász indulója lesz. Így, ebben az eltorzult formájában került be azután az előadásba is.” (Tadeusz Kantor)

(2025. február 21.)