Hátvéd főszerepekben

Kezdjük a végén! A Salome-előadás után közönségtalálkozó lesz. Nem lenne hasznosabb inkább előtte egy ráhangoló beszélgetés?

– A közönségtalálkozókon gyakran nagyon izgalmas beszélgetések, nézői észrevételek szoktak elhangozni, és természetesen megosztunk néhány kulisszatitkot, plusz információt, amivel még teljesebb, izgalmasabb lehet a nézők színházi élménye. A ráhangoló beszélgetés funkciója más. Felkészíti a nézőt az előadás befogadására. A Salome esetében szerintem nincs szükség különösebben erre… De ezeket a foglalkozásokat a nézői visszajelzések alapján szervezik a kollégák.

Hogy tapasztalja, mindenki ismeri a bibliai történetet?

– Ha Oscar Wilde darabját nem is olvasták, de a legtöbb színházba járó tudja, ki volt Salome, és hogy végezte Keresztelő Szent János, aki Jochanán néven szerepel a darabban. A bibliai alapokon túl ehhez jelentős mértékben hozzájárulnak a különböző irodalmi feldolgozások, a Richard Strauss-opera, a képzőművészeti alkotások, festmények, templomi ábrázolások…

Sándor mikor hallott először Keresztelő Szent Jánosról?

– Nem emlékszem…

Gondolom, a hittanon szó volt róla.

– Nem jártam hittanra.

Mert?!

– Mert fociztam, kézilabdáztam és még annyi minden más is érdekelt. Nem volt időm arra, hogy még hittanra is járjak…

Ezzel most azért lepett meg, mert eddigi pályája során több olyan szerep megtalálta, amely kötődik a Bibliához, a hithez, a valláshoz…

– Nem gondolom, hogy a két dolog feltétlenül összefügg. Nekem bármit el kell tudnom játszani, még akkor is, ha nagyon távol áll tőlem. Szerintem az ember hite és vallása magánügy, ezért is fontos, hogy egy szakrális témájú előadáson megfelelő eleganciával és tisztelettel dolgozzanak az alkotók. Egyébként mindig nyitott voltam a szakralitásra, azért is, mert vallásos családban nőttem fel. Édesapám görögkatolikus, több rokonom görögkatolikus pap. Édesanyám az egyik ágról református, a másikról római katolikus. Hálás vagyok, hogy a szüleim olyan környezetet biztosítottak, ahol én magam kereshettem és találtam meg a hitem. Különösen hatottak rám utazásaimhoz kapcsolódó élményeim, mint a Hagia Szophia, ahol nemrég jártam, amikor a Bánk bánt játszottuk Isztambulban. A hatalmas templom falain, mára töredékesen megmaradt mozaikokon örömmel fedeztem fel Mária és Jézus mellett Keresztelő Szent Jánost is. Pár éve, amikor Tel-Avivban játszottuk a Woyzecket, elmentünk Jeruzsálembe. Végig sétáltunk a Via Dolorosán a Golgotáig. Ilyen élmények után újra és újra kezembe veszem a Bibliát.

És végig is olvasta?

– Úgy hiszem, azt nem lehet úgy olvasni, mint egy regényt, elejétől a végéig. Ha érdekelt, foglalkoztatott egy történet, vagy valami problémámra kerestem választ, segítséget, vagy ha hallottam valamilyen példázatot, irodalmi utalást, megkerestem, utánanéztem. De ha arra kíváncsi, olvastam-e az egészet: igen.

Amikor megtudta, hogy Jochanán – vagy ahogy gyakrabban emlegetjük: Keresztelő Szent János – lesz, felfrissítette a vele kapcsolatos ismereteit?

– Természetesen újraolvastam a Bibliában a kapcsolódó passzusokat. Az Oscar Wilde-dráma színpadi változata erre a bemutatóra kiegészült egy kortárs bolgár szerző írásaival és több bibliai idézettel is, emellett nagy figyelmet igényelt a misztériumjáték összetettsége, költőisége és a rendezői szándék megértése. Így hasznos volt, hogy a próbákon közösen is beszélgettünk a történet különböző ábrázolásairól, legendákról, értelmezési lehetőségekről.

A rendező, Diana Dobreva Bulgáriából érkezett. Lehettek nyelvi nehézségek is!

– A nyelvi különbségek miatt – a legjobb tolmácsolás mellett is – nagy figyelemre van szükség egymás megértéséhez. De akkor is figyelnünk kell egymásra, ha ugyanaz az anyanyelvünk. Persze így talán átgondoltabb lehet minden részlet, apróságnak tűnő gesztus. Szerencsére a színház nyelve egyetemes! Sok külföldi rendezővel dolgoztam már együtt, és a munka eredményességét soha nem a nyelv határozta meg. Hogy egy találkozás produktív legyen, kölcsönös nyitottságra és kíváncsiságra van szükség. Számomra ez a kapcsolat leginkább Alexandar Popovskival alakult ki, akivel a Mester és Margarita után a Don Juanban dolgoztunk együtt.

A Részegek-előadást azért emelném ki, mert a rendező, Viktor Rizsakov moszkvai színészosztálya egyfajta „testvérosztályként” találkozott minden évben a mi kaposvári osztályunkkal. Ő tehát még diákként látott, és jó érzéssel töltött el, hogy a Nemzeti Színházba érkezve már színészként gondolt rám. Mellette több rendezővel dolgoztam egyetemistaként és később társulati tagként is. A Cyranóban és a Tartuffeben a grúz David Doiashvilivel, a Krokodilusban és a King Lear Show-ban az orosz Valerij Fokinnal. A Lear-előadást tavaly mutattuk be, és az egyik kedvencem. Repertoáron van a grúz Avtandil Varszimasvili két rendezése, A kaukázusi krétakör és A revizor, amiben szintén láthat a közönség.

– Jochanán prófétaként nem hallgat. De mit szól Sándor, ha valami fonákságot lát?

– Természetesen szólok, ha úgy érzem, valami nagyon nincs rendben. Nemcsak magam miatt, hanem a közösség miatt is fontos ez.

Közügyekben is megszólal? Megtalálhatjuk a véleményét például az internetes fórumokon?

– Egyetlen közösségi oldalam van. De azt is leginkább csak a gyors információszerzés, a folyamatos kapcsolattartás miatt használom. Ez nem azt jelenti, hogy nem figyelek a közügyekre, és határozott véleményem is van. Viszont azt látom, hogy manapság túlságosan sok időt és figyelmet fordítunk ezekre, miközben vannak sokkal fontosabb dolgok is. Számomra mindenképpen.

Például?

– Mindenekelőtt a családom. Náluk soha, semmi nem lesz fontosabb.

A tudósítások szerint nagy siker volt 2024 szeptemberében Plovdivban, majd decemberben Isztambulban a Bánk bán. Érthette ezt a magyarul beszélőknek is nehéz szöveget a bolgár vagy a török közönség?

– Külföldön feliratozva mennek a vendégelőadások. Ennek ellenére sem érthet minden szót, kifejezést ezekből a dialógusokból a más anyanyelvet beszélő közönség. Viszont a konfliktus, Bánk bán esetében a hatalmi és a magánéleti probléma ismerős lehet más országokban élő nézők számára is. Biztos nem pontosan ugyanígy, de az ő múltjukban, történelmükben is lehettek hasonló események. A lényeg érthető, követhető, és a történelmi párhuzamokon túl ráismerhetnek ma is tapasztalható ellentmondásokra, vitákra, a köztünk járó bajkeverőkre, köpönyegforgatókra, haszonlesőkre, lézengő ritterekre…

A Bánk bánnal volt egy sikeres vendégjátékuk Aradon is…

– Aradon elsősorban a külhoni magyarok vártak bennünket. Igazi ünnepi előadás volt. Ehhez hozzájárult az is, hogy éppen az aradi vértanúk emléknapja előtt, október 5-én este mutattuk be nemzeti tragédiánkat.

Ha az eddigi szerepeit rangsorolni kellene, Bánk bán lenne az első helyen?

– Mindenképpen fontos, komoly és megtisztelő szerep. De a legek között ott az Egri csillagok Mekcseyje, A Mester és Margarita Jesuája, Ádám Az ember tragédiájából és most már Jochanán is. De ha rangsorolni kellene, a Csíksomlyói passió Tanítványa kerülne az első helyre. Mégpedig azért, mert Csíksomlyón, a Nyeregben huszonötezer ember előtt játszottunk, és az előadás olyan együttállásban született meg, ami csak néhány alkalommal adatik meg az életben. Nem tudok mondani olyan történetet, ami fontosabb lenne a magyarság, történelmünk, hagyományunk, az előadás egyetemes mondanivalója szempontjából. Egész biztos vagyok benne, hogy életem egyik legfontosabb előadása volt. A Nemzeti Színházon kívül bemutattuk a Passiót Kolozsváron, az esztergomi bazilika előtt, Budapesten a Szent István-bazilikánál. És Debrecenben a Nagytemplomnál. Abban a városban, ahol iskolába jártam, ahol a színházi életem kezdődött. Jó volt látni a nézők között otthoni barátokat, ismerősöket.

Viszont leggyakrabban János vitézként lép színpadra. Összeszámolta már, hányszor lett Tündérország királya?

– 215-ször játszottam itt a színházban. Volt ebből egy utaztatható verzió, és persze sok-sok próba, összpróba. Háromszázszor már biztosan végigmentem a történeten elejétől a végéig. Ha mindent összeadnánk időben, másfél hónapig játszanám megállás nélkül. Eredetileg, a 2014-es bemutatón még egyetemi hallgatóként az Óriás csősz voltam, 2018-ban vettem át Kukorica Jancsi szerepét. Tavaly ünnepeltük a kétszázadik előadást és a bemutató tizedik évfordulóját. Egy apró érdekesség: az egyik kolléganőnk még kislányként, az iskolai osztályával látta az előadást, most pedig öltöztetőként ő felel a jelme­zeimért.

Nem unja még?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem jutott eszembe, jöhetne már valaki más. Aztán újra és újra be kell látnom, hogy minden előadás tartogat valami újdonságot. A szereplők többsége sem ugyanaz már. Csak a több szerepet játszó Varga József és Szűcs Nelli, a gonosz mostoha, akikkel együtt léptünk színpadra a premieren is, a többieket időről időre cserélődő színészosztályok játsszák. Ahogy én is kezdtem. De nemcsak a partnerek, a közönség is változik. Másképpen reagál a színpadi eseményekre mondjuk egy vidékről érkezett iskolai csoport, akik soha nem jártak még színházban, és másképpen kell megnyerni a belvárosi kiskamaszokat.

Feljegyzi ezeket a tapasztalatokat?

– Nem.

Hogy írja majd meg a színészi élményeit?! Hogy lesz ebből memoár?!

– Memoár?! Remélem, van még pár évtizedem ebben a szakmában. Az a dolgom, hogy arra a bizonyos asztalra felpakoljak sok szerepet és előadást. Nem kell még a memoáron gondolkodnom.

– A súgó című absztrakt vígjáték írója és rendezője a testvére, Berettyán Nándor…

– Én pedig a Mesélő szerepét kaptam.

A rendezés sem foglalkoztatja?

– Van pár cím és téma a fejemben, amivel szívesen foglalkoznék. Például középiskolás fiatalokkal. Az talán a legszebb, legfontosabb időszak. Már kellően érett az ember, tele van energiával. Biztos vagyok benne, hogy aki a színház alapjait, szabályait ebben a korban megtanulja, nagyon szilárd fundamentumot szerezhet a későbbi pályájához. Én a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán végeztem. Nagyszerű tanáraim voltak, nagyon sokat köszönhetek nekik. A fülemben csengenek az ő kulcsmondataik. Lehet, hogy éppen ezért is foglalkoztat a tanítás, mert szeretnék valamit visszaadni abból a tudásból, amit kaptam...

Mégis a műszaki pálya felé indult.

– A színház mellett a műszaki dolgok is nagyon érdekeltek. Így a drámatagozaton – talán elsőként – fizikából is érettségiztem, és mechatronika szakra jelentkeztem, mellette színpadmesteri, szcenikusi képzésre jártam. Gimnázium után az öcsém is és én is kaptunk kisebb-nagyobb színészi feladatokat a debreceni Csokonai Színházban. Majd mindketten a Kaposvári Egyetemen lettünk színművész szakos hallgatók. Sok színész testvérpár van a szakmában, de talán az egyedi, hogy mi a gimnáziumot és az egyetemet is egy osztályban végeztük.

Színészként bőven van feladata. Címszerepek, főszerepek…

– És gazemberek! Erről se feledkezzünk meg! Nagyon megörültem, amikor az előző évadban a Lear király nyomán készült King Lear Show-ban megkaptam Edmund szerepét.

Ő Gloster törvénytelen fia, és igazi gazember. Végre kipróbálhattam magam egy ilyen szerepben is. Ebben az évadban hasonló kitekintés lehet Ficsur karaktere a Liliomban.

A filmszerepek is nagy kalandok lehettek…

– A 2022-es Aranybulla-sorozatban mint Imre király, III. Béla fia tűntem fel. A tavaly bemutatott Most vagy soha című filmben Degré Alajost, az egyik márciusi ifjút játszottam. Tanulságos és izgalmas munka volt. Nagyon profi és tehetséges embereket ismerhettem meg a stábban. Kis túlzással az ország minden színházából érkeztek színészek, akikkel más körülmények között, lehet, hogy sosem dolgoztunk volna együtt. Az öcsém játszotta Petőfit, és külön öröm volt, hogy még több nemzetis kollégám is szerepelt a filmben.

Beszéljünk Palvicz Ottóról, a Kőszívűről is!

– A musicalben Palvicz Ottó szerepét kaptam. Prózai színészként olyan jeles, zenés darabokban kiváló művészekkel kerültem kapcsolatba a margitszigeti produkcióban – amelyet később az Erkel Színházban is játszottunk –, mint Miklósa Erika, Polyák Lilla, Gubik Petra, Serbán Attila. Sokat tanultam tőlük, partnerként testközelből láttam, megtapasztaltam, hogyan dolgoznak ők, akik igazán ismerik ezt a műfajt, és persze lenyűgözött, ahogy énekelnek. Igyekeztem felnőni hozzájuk. Jó volt kiszakadni a „komfortzónámból”. Tanulságos próbafolyamat volt, élveztem. A musical népszerű műfaj. Több gyerek úgy jött hozzám – akár egy itteni János vitéz-előadás után is –, hogy szeretne egy szelfit Palvicz Ottóval…

Hívták vagy jelentkezett erre a szerepre?

– Innen a Nemzeti Színházból Katona Kingával kaptunk meghívást a musical alkotóitól.

Mehetne castingokra is! Vállalhatna filmszerepeket is! Azok növelnék igazán az ismertségét!

– A mai világban pontosan mit is jelent az ismertség? Mit kaphatok tőle? Jobb színész lennék? Teljesebb lenne az életem? Természetesen ha hívnak, elmegyek castingokra és szerepelek filmben, de nem azért, hogy növeljem az ismertségem. A focipályán hátvéd voltam, nem én lőttem a gólt, de a győzelemhez ugyanúgy nélkülözhetetlen voltam, mint a gólt szerző csatár. Ahogy akkor, most is csapatjátékosnak vallom magam: örömmel vállalok feladatot a nagyságától függetlenül, ha egy olyan közösségbe hívnak, ahol rám van szükség.

Filip Gabriella

| fotó: Eöri Szabó Zsolt

(2025. január 31.)