Példázat a hatalomról - Valerij Fokin rendező

A King Lear Show egy olyan reality, amelyben az a legmagányosabb, akit a legtöbben néznek. A királyságból egy nagyvállalat lett, az uralkodóból annak mindenható vezetője. Shakespeare Lear királyának különleges feldolgozását állítja színre Valerij Fokin orosz rendező, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője.

A Nemzeti Színház a Lear királyt tűzte műsorra, de ehelyett a King Lear Show-t mutatja be. Mi a kettő közötti különbség?

– Minden színház a jelen kérdéseit próbálja megfogalmazni, nincs ebben semmi rendkívüli a mi esetünkben sem. Az adaptáció írójával, Kirill Fokinnal azon kezdtünk el gondolkozni, vajon mi teszi igazán aktuálissá Shakespeare példázatát. Merthogy az eredeti történet magva örökérvényű, a hatalom átadásának dilemmáját mutatja be. Az örökségért folytatott hízelgési versenyben a három lány őrületbe kergeti apját, a királyt, Leart. Miközben mi még a neveiket is megtartottuk, vagyis a lányok nálunk is Goneril, Regan és Cordelia néven szerepelnek, az előadás közegét megváltoztattuk, hogy átélhetőbbé tehessük a történet mélyén meghúzódó példázatot a mai nézők számára. Korunk a féktelen ambíciók és a totális cinizmus csapdájába esett, és ez mindenképpen jobban felismerhetővé válik, ha a dráma idejét a jelenbe tesszük.

Mit jelent a cinizmus?

– A cinizmus nem egyszerűen képmutatás, hanem annál szélesebb körű fogalom. Dosztojevszkijre utalva: a cinizmus az az állapot, amikor elhisszük, hogy minden lehetséges. A lelkiismeret tudna határt szabni a hatalomvágyunknak, a cinizmus tulajdonképpen annyit tesz, hogy kikapcsoljuk a lelkiismeretünket. Ebben a pillanatban én döntöm el, mi a jó és mi a rossz. Olyan mértékben eluralkodott a mai korszellemen a cinizmus, hogy már szinte észre sem vesszük. Az emberek az önérvényesítésük során gyakorlatilag minden eszközt elfogadhatónak tartanak. A siker érdekében mindent szabad. És ebben az a szomorú, hogy mintha már túlléptünk volna azon a ponton, amikor önkritikával visszafordíthatók lennének a dolgok. Ezt a korszellemet nem tudtuk volna a brit királyi udvar közegében kellően kidolgozni, ezért azon kezdtünk el gondolkozni, vajon ma kik a legnagyobb hatalommal rendelkező vezetők. A médiacézárok, mint amilyen az amerikai-ausztrál mágnás, Rupert Murdoch is, talán nagyobb befolyással rendelkeznek, mint a formális közhatalmat birtokló vezetők, ezért lett nálunk a királyból a Lear Corporation elnöke.

Mit őriz meg az alaphelyzeten kívül a King Lear Show az eredeti műből?

– Sok idézet és szövegrészlet hangzik el a Shakespeare-műből, de mivel Kirill Fokin mai nyelven írta meg a King Lear Show-t, ezeknek az idézeteknek sajátos drámai helyeket kerestünk. Az őrület pillanataiban Lear Shakespeare nyelvén szólal meg. Sőt a megőrülés folyamatát erős színpadi gesztusokkal érzékeltetjük, a színészi játék is megváltozik: egy régies, patetikus, teátrális magatartást vesznek fel a szereplők. Emellett a szél, a vihar, a villámlás olyan régi színpadi effektusok, amelyek szintén egy másfajta megszólalási módot idéznek. A King Lear Corporation teljhatalmú ura a jelenből egy letűnt világ alakjává válik.

Előző nemzeti színházi rendezése, a REX is egy dermesztő magányba jutott uralkodót mutat be, aki egyetlen államba egyesítette az emberiséget, és szembesülnie kell azzal, hogy az áhított nagy béke helyett katasztrófába vezette a világot. Mi vonzza ezekben a sorsokban?

– Számomra a főszereplő mindig egy tanulmányozásra méltó teremtmény, akivel kapcsolatban az érdekel a legjobban, hogyan jutott el idáig, milyen módon került ebbe a helyzetbe, és mi történik vele ezután. Shakespeare Learje sem klasszikus hős, hiszen nem egy kedves, öreg ember, hanem az egész életét a hatalom megszerzésének és megtartásának szentelte. A három lány is intrikus, ármánykodó személyiség, és ilyen értelemben hasonlítanak az apjukra, és ugyanazt folytatják, amit Lear egész életében művelt. A mi Learünk – mint amolyan diktátor – mindig is arra törekedett, hogy kíméletlenül leszámoljon a vetélytársaival, csakhogy ő nem háborúkon, területek megszerzésén, hanem a médián keresztül próbálja uralni az egész világot. Meg van győződve arról, hogy erre rendeltetett, de miközben végigmegy ezen az úton, egyszer csak szembesül azzal, hogy vereséget szenved, mert őt magát is félreállítják – ráadásul a saját gyermekei. Nem érti, mindez hogyan fordulhatott elő. A mi előadásunkban Lear magányát és megőrülését egy valóságshow keretein belül közvetítik, vagyis tömegek szórakoznak azon, ahogyan Lear összeomlik. A saját fontossága tudatában leélt élete végén ráeszmél, hogy valójában egy senki, akire senkinek sincs szüksége. Amikor erre rájön, a REX főszereplőjéhez hasonlóan ki akar lépni az életből, de nem engedik neki: kiderül, hogy Lear pisztolya is pusztán kellék, nem valódi. Lear rádöbben, hogy a saját csapdájába sétált bele, s körülötte minden csupa hazugság. A Lear leépülését bemutató realityműsor minden nézettséget felülmúl, vagyis sikernek számít, de Lear beleőrül a tudatba, hogy már nem tudja, hol az igazság, és mi a valóság.

Mitől aktuális ez a felvetés?

– Ha manapság próbálunk tájékozódni, gyakorlatilag mindig kétféle, egymásnak teljesen ellentmodó narratívát fogunk találni. A propaganda elmossa az igazság és hazugság közötti határvonalat. Korunk tele van hatalmas krízisekkel, de ahelyett, hogy tisztán látnánk a körülöttünk zajló folyamatokat, demagóg eszközökkel ezt szinte lehetetlenné teszik a számunkra.

Shakespeare Lear királya, Gabriel García Márquez A pátriárka alkonya című regényének főszereplője vagy a Keresztapa című moziklasszikus maffiózója – három, nagy hatalommal rendelkező ember, akik minden bűnük ellenére kiváltják az együttérzésünket. Hogyan lehetséges ez?

– Lear is csak egy ember. A hatalomvágy mindannyiunkban benne van, legfeljebb a mértéke tér el Learétől. Ezért elkerülhetetlen, hogy meg ne sajnáljuk őt.

Lukácsy György

(2024. április 29.)