Vitéz László bölcsőjénél, avagy a bábos bódé belülről

(részlet az interjúból^[1])

 

TÖMÖRY MÁRTA: A papa mindig fejből játszott, vagy le is írta?

KEMÉNY HENRIK: Tulajdonképpen, amit a nagypapától vett át, amit a nagypapától örökölt, azt mind fejből… ugyanúgy, mint én. De aztán, hogy közeledett a háború, nekiállt leírni, hogy meg legyen, akkor elkezdte leírni. A füzet ott is van az Emőkénél,^[2] ami le van írva…

T. M.: Igen, azokat a játékokat ismerem.

K. H.: Te Mártikám, régen egyszer… az a pilityi-palityi, tudod, beszéltünk róla, régen. Azt a füzetet jó lenne valahogy megszerezni. Szeretném összevetni, mert csak a gyerekkoromból él bennem… Összevetni úgy a szövegét, mint a játékot… ez a pokolbeli játék tulajdonképpen…

T. M.: A Faust-játék?

K. H.: Igen, annak egy része, illetve egy vásári változata, hogy ha sor kerül rá, és tényleg felveszik videóra, hogy archiválják, szeretném, ha ez is meglenne. Mert a pontos szövegét nem tudom, csak ahogy az emlékeimben él. Ezt már Kende Mártának^[3] meséltem, és fel is jegyezte. Bár én nem felejtem el, az emlékek azok csak megvannak… de azért jó lenne összevetni.

T. M.: Ez a Kaspárek és az ördög közti jelenet tulajdonképpen? Csehül: pidluke-padluke…

K. H.: Igen, leviszi a pokolba, és ott az ördögök, illetve a szellemek megtámadják, akkor találja ki ezt… Ez tulajdonképpen egy jelszó, mint ahogy nálunk a bohócjátékokban, a cirkuszban volt olyan – nem tudom, ma játsszák-e még: „kezdeni-végezni, kezdeni-végezni”… Szóval megvolt a jelszó: kezdeni, akkor csimm-bumm! és „végezni”, akkor abba kellett hagyni. Szóval ez az a játék. Vitéz László mindig mondta: „kezdeni”, és azzal ütött hármat, négyet mindnek a fejére, ám amikor ő kapott volna, mindig azt mondta: „végezni”. (Nevet) Ez is egy ilyen cirkuszi játék. Az is érdekes feladat lehetne egyébként: hogy melyik volt előbb. A bábjáték, ami olcsóbb volt ugye, olcsóbb vásári szórakozás, vagy pedig a cirkusz? Hogy most bábjátékból került-e át a cirkuszba, vagy fordítva? Ha logikusan kutatod a dolgot, akkor az a feltételezés, hogy a bábjátékban volt előbb. Hát a bábjáték az több ezer éves, ugye…

T. M.: Igen… a cirkusz is.

K. H.: Igaz, a cirkusz is ugyanúgy, de bábjáték már az is, mikor a csecsemőnek a kezébe nyomják azt a… akármiből készült, akár agyag-, akár rongybábot, mindegy, az már bábjáték…

T. M.: S ha a szent formáját is veszed… a régi betlehemest…

K. H.: Igen, hát a betlehemes játékok… az már művészi bábjáték, ugye?

T. M.: Te láttál gyerekkorodban betlehemes játékot?

K. H.: Én betlehemes játékot nem láttam… de betlehemes játékot én magam is csináltam. Mi magunk állítottunk össze, az akkori idők szövegei alapján, egy kis betlehemes játékot. A betlehemet préselt képekből, furnérra ragasztva, kivágva magam megcsináltam. A betlehem, az a kicsi betlehem azokkal a préselt képekkel, jászollal, mindennel, nekem megvan. Kint a ligetben.^[4]

T. M.: Igen? Elmegyek megnézni.

K. H.: Az megvan. Viszont betlehemi élőképeket templomokban láttam a jászollal, a három királyokkal, pásztorokkal, minden… Annak idején sok templomban, a Mária Terézia-templomban például. A nagymama ott lakott a Liliom utcában, elég közel volt, minden karácsonykor elmentünk oda. Ott nagyon szép betlehemek voltak… Ilyen nagy figurák, szinte marionettfigurának lehetett volna használni… Nagyon szépen kidolgozva, gyönyörűek voltak.

T. M.: De nem mozogtak?

K. H.: Nem, nem mozogtak. Be volt állítva a betlehemi jászol és a betlehemi figurák.

T. M.: Bent a templomban?

K. H.: Igen, bent a templomban, mindig az oltár jobb oldalán volt felállítva. Talán a Mária Terézia-templom történetében valamit meg lehetne találni, valószínűleg fotókat is csináltak róla… A papoknak tudniuk kell róla.

T. M.: Jártak városon is? Divat volt betlehemezni?

K. H.: Betlehemezni? Hát mi magunk is jártunk! Persze.

T. M.: Ismerősökhöz?

K. H.: Nem csak ismerősökhöz… bementünk házakba is, az egész körutat végigjártuk annakidején. Bementünk a körútra, a belvárosba. A legtöbb karácsonyi éneket tulajdonképpen azért tanultuk meg akkor… és hangosan, udvarokban énekeltünk, és krajcárokat dobáltak le. Aztán, amikor összeakadtunk véletlen olyan betlehemesekkel, akik éppen abból a kerületből valók voltak, bizony megkergettek bennünket. Az öcsém, az öcskös volt az angyal, valódi üvegszálas angyalhajat raktunk a fejére, és mikor úgy megkergettek, szegénykém alig tudott szaladni, mert majdnem bokáig érő fehér hálóing volt rajta. Felhúzta a nyakába, én meg a betlehemet szorongattam a hónom alatt, úgy rohantunk, mint az őrültek…

T. M.: Te minek voltál öltözve?

K. H.: Én voltam az öreg… ilyen görcsös görbe bottal, amit a ligetből vágtunk. Kenderszakáll, bajusz, minden… Kucsma, kifordított kabát, és hogy bundának hasson, spárgával ilyen csomókat raktam rá – és így jártuk a várost.

T. M.: Ketten jártatok?

K. H.: Nem, hárman… Öcskös az angyal, én az öreg és volt a Hipp-hopp Pista. (Nevet)

T. M.: A katona? Őt úgy hívták?

K. H.: Hipp-hopp Pista, igen! „Gyere be, te Hipp-hopp Pista! – Nem megyek! Gyere be, mert… mert… megraklak a fütykösömmel. – Minek menjek be? – Mert idebent jó meleg van, vár a terített asztal. – Milyen asztal? Mi van rajta? – Sütemények, sonka, kolbász…”

T. M.: Kard volt valakinél?

K. H.: Kard… fakard… az nála volt.

T. M.: És a betlehemet ő vitte, vagy te?

K. H.: Nem, azt én vittem. Aztán persze időnként letérdelt… Ja, nem, nem én! Nem, dehogy! Azt az angyal tartotta, az öcskös! Előtte egy szál gyertyát meggyújtottunk, hátul egy zseblámpát szereltünk bele, az még most is megvan. Hátul dupla fala volt, és a belső részén a csillagot kivágtam; a széle sárga, a közepe vörös, és a zseblámpa, az pont a jászolt világította meg úgy, hogy nem a gyertya világított alulról felülre, hanem a zseblámpa, és mindig cserélgettük benne az elemet. Bárhova bementünk, nagyon megnézték. Hátul volt egy pici kapcsoló is. Megvan, meg tudom mutatni. Fűzfa ágaiból csináltam a tetejét. Vékony kis ágak, egymás mellé rakva…

T. M.: Játszottál a ligetben a papával?

K. H.: A papával a ’38-as évben… várj csak, hogy is volt? 1937–38-tól kezdtünk… igen, ’38 után kezdtünk járni a városba, óvodákba a papával. Akkor csinálta meg a papa azt a kicsi, hordozható paravánt, és amikor bemutattuk a Koldus és királyfit, akkor azt vittük. Később csinált a papa egy kis marionett-színpadot, ilyen kicsi bábokkal (mutatja: kb. 30 cm-t), és akkor azzal is jártunk. Képzeld el, hogy a Ligetből gyalog elmentünk példáid az Óhidy Lehel^[5] lakására. Tudod, hol lakott, nem? A Körtéren, akkor Horthy Miklós út volt. Ott lakott a Lehel, abba a… ami annak idején egy német játszó-otthon, Spielschule volt, ahol a René^[6] balettet tanított. Én abban a teremben játszottam a Koldus és királyfit. A Lehel nem is akarta elhinni, csak amikor először fölmentem hozzájuk, és mutattam, hogy itt az van, meg ez van… Akkor Lehel: „Te ismered ezt a lakást?” Mondom, persze, hogy ismerem, itt én játszottam. „Hogy-hogy?” Hát itt játszottam a Koldus és királyfit, és elbeszéltem neki, hol állt a színpad. Nem akarta elhinni, de látta, hogy olyan otthonosan mozgok. Tudtam, mi hol van. Szóval ott játszottam. A Ligetből gyalog elvittük a marionett-színpadot, és utána visszahoztuk. Úgy húztuk magunk után a kiskocsin. A kiskocsi különben megvan a Ligetben… Talán vannak valami régi levelek is az Emőkénél, amiben hívják a papát különböző előadásokra. Sőt még egy kis füzet is volt, az előadások naplója, egy ilyen kicsi füzet, amibe bele van írva… Várjál csak, hol van ez? (Elszalad, keresgél.) Ollé, nem látok, hol a szemüvegem?… (Előhoz egy kis marionettet, egy Miki egeret.) Nézd, ezt nekünk, tanulóbábnak csinálta a papa. A mama varrta a ruháját.

T. M.: Milyen könnyű. Milyen fa?

K. H.: Hársfa.

T. M.: Milyen finom.

K. H.: Már több mint ötven éves. (Nevet.)

T. M.: A cseh bábosok is hársfával dolgoznak, miért?

K. H.: A hársfa jól faragható bármilyen irányban. (Bencseki Mátyás, a fotós, észreveszi a bábon a leltári számot és rákérdez.) Ez a leltári szám, a Színházi Intézetben volt…

T. M.: A saját bábod?

K. H.: Hát ott van leltárba véve, ott van letétben az összes, illetve a kilencven százaléka. (Leszed egy bőröndöt és ekkor rakja ki a dokumentumanyagot.) Apropó! Újságcikk! A Népligeti színházról két oldalas fotó és cikk van 1944-ben, a Magyar Futárban. A Magyar Futár a nyilasoknak a legfasisztább lapja. És olvasd el – ott van Emőkénél –, hogy az mit ír a magyar Vitéz Lászlóról, a rettenthetetlen hősről: agyba-főbe dicséri, és közben hátul a papa, a zsidó játszott… Nem tudták. És tudod, milyen veszélyes volt?

T. M.: És akkor mégis hogy vitték el? Azt mondtad, minden nyomot eltüntetett.

K. H.: Hát feljelentette… feljelentésre vitték el… A tagkönyvét azt nem semmisítette meg, azt úgy dugdosta, hogy jaj!…

T. M.: Tudjátok, ki jelentette fel? Sejtitek?

K. H.: Egy rohadt nyilas, aki a barátjának mondta magát, összejártak… (Nevet nem mond. A dokumentumok között turkál.)

 

At the Cradle of Vitéz László, or From the Inside of A Puppet Booth
Henrik Kemény Was Asked by Márta Tömöry (excerpt from the interview)

In this 1988 interview excerpt, the epoch-making puppet artist Henrik Kemény (1925–2011) himself recalls the operation of his father’s family puppet theatre, giving a close-up on the birth of the Faust-play, among other things. Answering the questions of puppet dramaturge Márta Tömöry, he mentions the relationship between the circus and puppet theatre, as well as the puppet elements and props to be found in the betlehemes (nativity play) tradition, which he also prepared as a child when taking part in betlehemes. The beginning of the puppet artist’s career and the acquisition of the craft of puppet making are vividly described. Finally, the absurd details of his father’s humiliation during the rule of the Arrow Cross Party are shared.

(2023. február 17.)