Érzelmi odaadással

Katona Kinga – gyermeke születése után – már az előző évadban, 2022 januárjában visszatért a Nemzeti Színházba. Előbb a korábbi szerepeiben láthatta a közönség, az idei évadot pedig Gruseként kezdte volna, de Trill Zsolt izomszakadása miatt elmaradt a Brecht-dráma októberi bemutatója, majd a novemberi is. Így 2023 januárjában két premierje is lesz a színésznőnek: A kaukázusi krétakör, illetve Molière Don Juanja, amiben Donna Anna szerepében mutatkozik be – mégpedig úgy, ahogy azt Puskin megírta.

Mennyire viselte meg, amikor még ősszel A kaukázusi krétakör bemutatója előtt, a főpróbahéten, a célegyenesben le kellett állniuk?

– Ennek senki sem örült, ahogy én sem. Trill Zsolt sérülése miatt kellett leállítani a próbafolyamatot, és maradt el az októberi bemutató. Nem történt nagy baleset, csak egy rossz mozdulat okozta az izomszakadást. Az eredetileg tervezett premier estéjén nagyon furcsa érzés tört rám, de biztos vagyok abban, hogy valamiért így kellett történnie. Mikor a novemberi bemutatót is el kellett halasztani, azt már sokkal könnyebben viseltem.

Akár örülhetett is volna: több időt tölthetett a kislányával.

–Természetesen annak mindig örülök, ha a kislányunkkal lehetek. De ez a szerep, és persze a színház is fontos számomra. A szülés után hamar megerősödtem. Ezt elsősorban annak köszönhetem, hogy a gyermekünk nagyon nyugodt természetű. Egész éjjel alszik, így mi is tudunk pihenni. Szerencsére édesanyám szívesen segít. Amikor 2022 januárjában visszajöttem a színházba, az igazgatóm, Vidnyánszky Attila – nekem tanár úr –, felajánlotta, hogy nem kell mindjárt visszavennem minden szerepem, választhatok is ezek közül. Végül abban maradtunk, hogy szépen, fokozatosan visszatérek a korábbi szerepeimhez, az Egri csillagokat kivéve. A felújító próbák után folyamatosan vissza is kerültem azokba a repertoáron lévő darabokba, amelyekben eredetileg játszhattam.

A Brecht-premier halasztásának azért is örülhetett volna, mert maradt ideje az esetleg nyitva maradt kérdések, bizonytalanságok átgondolására!

– Ez igaz. Mivel a baleset miatt megszakadt a próbafolyamat, a bennem ragadt kérdésekre magam kezdtem megkeresni a lehetséges válaszokat. Újra elolvastam a szöveget, megnéztem a témával kapcsolatos irodalmat. Folyamatosan átgondoltam magamban a jeleneteket, és próbáltam fejben lejátszani őket, hogy frissen éljenek bennem.

Akár lett volna ideje arra is, hogy megnézze, mások hogy csinálják. Erre nem gondolt?

– Tudom, hogy az interneten is vannak színházi felvételek, sőt, legutóbb a Katona József Színházban mutatták be ezt a drámát, de azt korábban nem láttam, ekkor pedig már nem is akartam megnézni. Ha már tudom, hogy milyen szerep vár rám, olyankor igyekszem kerülni a korábbi rendezéseket. Még véletlenül sem szeretném, ha egy-egy megakadásnál a másoktól látott lehetőségeket használnám. Nekem magamnak kell megtalálnom a mi előadásunkban érvényes megoldásokat, magamból kell felépítenem a szerepem.

Gondolom, nem ez az első találkozása Brechttel.

– Természetesen a gimnáziumban és Kaposváron is, a színművészeti egyetemen tanultunk Brechről, az ő újításairól, az epikus színházról vallott nézeteiről, a dramaturgiai elképzeléseiről. Itt a Nemzeti Színházban először a Zsótér Sándor által 2016-ban rendezett Galilei élete című előadást láttam, az elsősorban Törőcsik Mari miatt lett emlékezetes számomra. A gömbfejűek és csúcsfejűek volt a következő emlékezetes előadás, azt is Zsótér rendezte, és abban nekem is volt egy kisebb szerepem. Majd a 2018-as MITEM-en, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón A kaukázusi krétakör előadásával vendégszerepelt itt a Berliner Ensemble társulata. Ebből is őrzök magamban néhány képet. Az különösen erősen belém ivódott, amikor az anyaság bizonyítására mindkét nőnek maga felé kellene húznia a gyermeket. Akkor még eszembe sem jutott, hogy néhány év múlva én játszhatom majd el ezt a csodálatos szerepet.

A kislánya, a saját anyasága mennyire segítette ebben a szerepformálásban?

– Az biztos, ha a próbák során a kislányomra gondoltam – és bizony gyakran eszembe jutott –, könnyebb volt Gruseként védelmeznem, mentenem a magára maradt gyermeket. Érdekes módon az egyes jelenetek kidolgozásánál éreztem ezt a segítséget, de amikor már a dráma egészében, a teljes ív felépítésében gondolkodtam, akkor részben el kellett engednem a személyes érintettséget, mert különben elviselhetetlenül nehéz lett volna a játék.

A történet szerint kitör a polgárháború, mindenki menekül a palotából. A kormányzó felesége mindenét menti, ruhákat, ékszert, de a csecsemőjét magára hagyja. Gruse, a szolgálólány is elindul, de visszatér, mert meghallja a gyermek hangját…

– Gruse lelkiismerete szólalt meg. Ezért tért vissza.

Az igazi anya miért nem tért vissza?

– Talán mert a lázadók bosszújától jobban félt, mint a cselédlány. Meg aztán a kormányzóné esetében az anyai ösztönnél is erősebb lehetett az önzés, a hiúság, a hatalomféltés… De ez a mi előadásunkban egészen másképp értelmeződik, sokkal összetettebb szereplőként jelenik meg a gyermek igazi anyja.

A rendező, Avtandil Varszimasvili Grúziából érkezett. Nyilván van tolmács, de nem lehet könnyű a megértés. 

– Ezzel semmi gond nem volt. Az első próbákon a rendező elmondta, hogy mit gondol erről a darabról, hogy képzeli az egyes szereplőket, így gyorsan egymásra tudtunk hangolódni, mert már az asztali próbák során tisztázódott, hogy kinek mi a motivációja és az útja a darab során.

Most már csak a nézőnek kell értenie!

– Ettől nem félek. Nincs szükség különösebb aktualizálásra vagy magyarázkodásra, hogy valaki megértse ennek a példázatnak a mai párhuzamait. Annyi tragédia, annyi gyanakvás, borzalom, bizalmatlanság tapasztalható napjainkban is, hogy mindenki pontosan érteni fogja Brecht gondolatait.

Azok a bizonyos elidegenítő effektusok itt nem működnek?

– Nyomokban sem. Úgy is mondhatnám, hogy ez az előadás teljesen szembemegy Brecht epikus színházával, mindenfajta elidegenítés nélkül, teljes érzelmi bedobással dolgoztunk. Avtandil Varszimasvili nem a brechti színházat próbálja másolni. Ha hasonlítanom kellene valakihez az ő rendezését, leginkább David Doiasvilit említeném. Vele először itt a Nemzeti Színházban 2014-ben találkoztam, ő rendezte a Szentivánéji álom című Shakespeare-darabot. A következő találkozásunk 2016-ban a Cyrano volt, amiben már együtt is dolgozhattam vele. Azt, hogy Doiasvili Avtandil Varszimasvili tanítványa volt, csak A kaukázusi krétakör főpróbahetén tudtam meg. Nem véletlen tehát a hasonló rendezői felfogás. Mindkét rendező végletekig túlfűtött érzelmi odaadást követel a színésztől, még egy technikai lejáró próbán is, amikor elvileg a díszlet elrendezésén, és a fény állításán lenne a fókusz, akkor sem lehet félgőzzel próbálni, amihez nagyfokú lelki rugalmasság szükséges.

A következő bemutatója, a Don Juan rendezője is külföldről érkezett. 

– Aleksandar Popovski a Maribori Szlovén Nemzeti Színház művészeti vezetője. Az ő rendezése volt 2021-ben a Bulgakov-darab, A Mester és Margarita, amiben én játszottam Margarita szerepét, úgyhogy ismertük már egymást. 

Ebben az évadban a harmadik eredeti bemutatójának rendezője sem magyar. 

– Valerij Fokin Oroszországból érkezik, ő rendezte itt annak idején A krokodilus című Dosztojevszkij-drámát. A MITEM-nek, a Nemzeti Színház nemzetközi fesztiváljának köszönhetően több rendezését is láttam. Nagyon várom ezt a találkozást is, izgalmas próbafolyamatnak ígérkezik, mert egy olyan darabon fogunk dolgozni, ami most íródott, és amit még senki sem állított színpadra.

Tehát nem fél a nyelvi nehézségektől?

– Egyetemistaként, még 2014-ben az Ahogy tetszik volt az egyik első bemutatóm itt a Nemzeti Színházban, azt az előadást a bukaresti születésű Silviu Purcărete rendezte. Egyáltalán nem zavart a nyelvi különbözőség. Egy magyar rendezőnek is lehet olyan stílusa, sajátos szóhasználata, amit előbb meg kell szoknunk, meg kell ismernünk, hogy értsük egymás színházi nyelvét.

De egy magyar rendező esetében elképzelhető, hogy vendégként viszi majd magával más produkciókba, vendégjátékokra.

– Avtandil meg is jegyezte: kár, hogy nem tudok grúzul, mert szívesen vinne magával Tbiliszibe. Ez persze csak vicc volt. De ha idejönnek az ismert, elismert vendégrendezők, számunkra az is nagy lehetőség. Gyakran olyan megoldásokat, rejtett képességeket hoznak ki belőlünk, amikről még mi sem gondoltuk, hogy ott van bennünk. Ilyen alkalmakkor nagyon sokat lehet tanulni.

A kaukázusi krétakör bemutatója után nagyon hamar következik a Molière-premier. Jól kezdődik az új év! Jobbnál jobb szerepek!

– Gruseként szinte folyamatosan színen vagyok a Brecht-darabban. Ez tényleg komoly és szép feladat. A Don Juan esetében viszont sokkal könnyebb dolgom van. Donna Anna csak mellékszereplő, ebben az előadásban leginkább Bordás Rolandnak mint Don Juannak, és Sganarelle-ként Rácz Józsefnek jut a feladat oroszlánrésze.

A Brecht-darabban Bordás Roland játssza Gruse vőlegényének a szerepét, Don Juanként pedig Donna Annának is udvarol.

– Ez is egy érdekes, kettős találkozás. Rolanddal sok előadásban játszottunk együtt, ráadásul osztálytársak voltunk Kaposváron, így jól ismerjük egymást, és emellett barátok is vagyunk, ezért nagyon könnyen egymásra tudunk hangolódni.

Nem tart attól, hogy összecsúsznak ezek a párhuzamosan is próbált szerepek? 

– Nem. Egyáltalán nem félek attól, hogy valamiképpen hatnának egymásra ezek a szerepek. Két teljesen külön világ. Még eszembe sem jutott, hogy Gruse talán úgy nézne Szimonra, mint Donna Anna Don Juanra, vagy éppen fordítva. Nem zavar, sokkal inkább biztonságot jelent, hogy ismerjük, értjük egymást a színészkollégákkal, még segíteni is jobban tudunk egymásnak, ha kell.

Trill Zsolttal A Mester és Margarita után most A kaukázusi krétakör hozta össze…

– Zsolt sok motivációt ad nekem minden próbafolyamat alatt. Nagyon sokat lehet tanulni tőle intenzitásról és színpadi ritmusérzékről. Nagyon reméltem, hogy a baleset után nem kell beugró szereplővel bemutatni a darabot, mert ez az előadás Zsolt nélkül számomra elképzelhetetlen.

Mint idősebb kolléga megmondja, ha valamit rosszul csinál?

– Mi szerencsére általában egyet gondolunk a szerepek kapcsán, így erre nincs is szükség, de ha valami miatt elbizonytalanodom, ő rögtön megérzi, és megpróbál segíteni. Nem is feltétlenül csak szavakkal. Ha valami nem stimmel neki, egy hunyorításból, egy biccentésből érezni lehet a véleményét. Ebben a próbafolyamatban különösen sok segítséget kaptam tőle, és nem csak a közös jelenetekben. Akkor is bent ült a próbán, amikor nem volt feladata, mert fontos volt neki, hogy figyelemmel kísérje az előadást, és hogy jó legyen a végeredmény. Akkor születhet sikeres előadás, ha az üzenet, amit a darab hordoz, minden alkotónak egyaránt fontos, és hinni tudunk benne, hogy a nézőknek is valami igazán értékeset tudunk vele átadni.

A férje, Berettyán Nándor rövidesen mint Petőfi jelenik meg a mozikban. A filmforgatás kapcsán biztos eszébe jutott, hogy lehetett volna akár Szendrey Júlia is.

– Egyetlen pillanatig sem fordult meg a fejemben. Egyébként sem jellemző rám ez a hozzáállás, persze előfordul, hogy egy-egy szerepről, amit színházban látok, azt gondolom, hogy mélyebben is meg lehetett volna fogni, és hogy én mennyire másképp oldottam volna meg, de ez ebben az esetben fel sem merült. 

De a zenés színház még elcsábíthatja?!

– Tanultam zenét, szeretem is, de alapvetően prózai színész vagyok. Hihetetlenül sokat tud segíteni a színpadon, ha az embernek van ritmusérzéke, és ezt a zene által lehet a legkönnyebben megtanulni.

Csak a Kőszívű miatt hoztam szóba a zenés színházat.

– Igen, játszom A kőszívű ember fiai című Jókai-regény alapján készült musicalben. Baradlay Ödön feleségét, Lánghy Arankát játszhattam. Szente Vajk rendezte, aki most is csodálatos szereplőgárdát hozott össze, tele elképesztően tehetséges emberrel, akikkel megtiszteltetés volt egy színpadon állni és énekelni. Ezért a lehetőségért nagyon hálás vagyok, mert megtapasztalhattam, milyen csodálatos, és ugyanakkor elképesztően nehéz is ez a műfaj.

Lesz folytatás?

– Prózai színészként erre kevés esélyt látok, de egyáltalán nem zárkóznék el, ha jönne egy újabb lehetőség. Ez leginkább olyan volt nekem, mint egy felejthetetlen kirándulás, ami után új élményekkel jöttem haza a Nemzeti Színházba, és az ott szerzett tapasztalatokat, remélem, itt is tudom majd kamatoztatni. 

Filip Gabriella

| fotók: Eöri Szabó Zsolt

(2023. január 04.)