Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Elhunyt Georges Banu, a nemzetközi hírű színháztudós

Georges Banu​   ::   Fotó: Gabriel-axel Soussan

 

2023. január 21-én elhunyt Georges Banu, a nemzetközi hírű színháztudós. 

Banu 1943-ban, a romániai Buzăuban született. A bukaresti színház- és filmművészeti egyetemen Andreai Şerban, a nagyhírű rendező évfolyamtársa volt. 1973 óta Párizsban élt. 1994 és 2001 között háromszor választották meg a Színházkritikusok Nemzetközi Szövetsége elnökévé. Számos rangos díjjal ismerték el munkásságát, többek között megkapta a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjét is. Tanított a belgiumi Louvain egyetemén, a párizsi Sorbonne-on és több európai egyetem tüntette ki díszdoktori címmel. 

Számos színházelméleti tárgyú könyve jelent meg magyarul is. A  kolozsvári Koinónia Kiadónál 2013-ban napvilágot látott Szeretni és nem szeretni a színházat című kötetében így fogalmazott: „Akik kerülik a színházat, menekülnek előle, azok azzal indokolják a tartózkodásukat, hogy titkon félnek a színpadtól. Ez a félelem az ellentábor szerint nemcsak a régi halálösztönt ébreszti fel, hanem a gyanút is e »sérülékeny«, kiszámíthatatlan változásoknak kitett művészet természetét illetően.”

Georges Banu folyamatosan figyelemmel kísérte a Nemzeti Színház által rendezett MITEM-ek eseményeit. 2015-ben a kortárs szcenográfiáról szóló, 2017-ben pedig a Silviu Purčarete művészetének szentelt szakmai program vendégeként személyesen is találkozhattunk vele. Írásaival A Nemzeti Színház szakmai folyóiratában, a Szcenáriumban is jelen volt. Legutóbb a 2022. szeptemberi számban olvashattuk személyes hangvételű írását, amelyben  pályatársára, a közelmúltban elhunyt világhírű rendezőre, Peter Brookra emlékezik.

 

Georges Banu: Peter Brook és az egykori Kelet

(2023. január 25.)