Színházastársi nyilatkozat

Udvaros Dorottya és Blaskó Péter számtalanszor lépett már színpadra házaspárként. A meglehetősen változatos, de mindig jól működő kapcsolatuk titka a közös szerelem: a teljes odaadást igénylő színészi hivatás. Az Ők tudják, mi a szerelem című Hubay Miklós-egyfelvonásos bemutatója előtt is elsősorban erről, az estéről estére megélt közös szenvedélyről, a színházról beszélgettünk.

A színházi visszaemlékezésekben fennmaradt történet szerint Hubay Miklós megkérdezte Tolnay Kláritól, hogy milyen szerepet szeretne játszani. Ezután írta meg az Ők tudják, mi a szerelem című drámát, benne Estella szerepét kimondottan a művésznőnek szánta. Mit szólnának ahhoz, ha Önöknél is jelentkezne valaki ilyen ajánlattal?

Blaskó Péter (B. P.): Ha Shakespeare jelentkezne, semmiképpen sem utasítanám vissza! De egyelőre senki sem kérdezte meg, hogy megírhatja-e az én személyemre szabott főszerepet.

Udvaros Dorottya (U. D.): Velem már történt hasonló eset. Évekkel ezelőtt, amikor még a Bárka Színház tagja voltam, Tasnádi István, akkor még pályakezdőnek számító, de már ismert, nagyon tehetséges író kérdezte meg tőlem, hogy ki az a mitológiai hős, akit szívesen eljátszanék. Akkor úgy éreztem, Phaedra lenne az. Meg is született a darab, és a Krétakör Színházzal, Schilling Árpád rendezővel 2005 nyarán a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében volt az ősbemutató. A másik ilyen személyesebb szerepem volt Bartis Attila A nyugalom című regényéből készült Anyám, Kleopátra című tragédiában Weér Rebeka, a hajdani színésznő. Itt a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezte az előadást. Az író akkori nyilatkozataiból kiderült, hogy – bár nem ismertük egymást – már a regényíráskor eszébe jutottam, és amikor elkezdte ennek felhasználásával megírni belőle a drámát, már eleve úgy gondolta, hogy én fogom játszani ezt az egykor ünnepelt színésznőt. Ez így is történt. Ezután a Nyugalom címmel készült filmben is az enyém lett ez a szerep.

Nekem ilyen személyre szabott szerepnek tűnik Blaskó Péter Peer Gyntje is a gyermekeivel és Szilágyi Ágotával készült Grane című előadásban.

B. P.: Egyik nagy szerepem volt – még a Miskolci Nemzeti Színházban – az Ibsen-dráma hőse, Peer Gynt. Tavaly a Bethlen Téri Színházban bemutatott, és ebben az évadban itt, a Nemzeti Színházban is műsorra kerülő Grane is erre utal. Grane Peer Gynt mesebeli lova, az előadás alcíme pedig: Képzelgések a Peer Gynt nyomán. Boriska lányom – Blaskó Borbála Harangozó-díjas koreográfus, rendező –, aki kitalálta, megrendezte ezt az előadást, megfordította az időrendet, nem a fiatal Peer Gynt kalandjait követjük, hanem az idős férfi múltjára tekintünk vissza. A lányomat bizonyára foglalkoztatta az ő idős édesapjának az életútja, pályafutása.

Az Ők tudják, mi a szerelem próbái előtt a nagy elődök – Tolnay Klári, Sinkovits Imre – példája mennyire foglalkoztatta Önöket?

U. D.: Az mindenképpen megtisztelő, hogy Tolnay Klári után én is megkaptam Estella ­szerepét.

Látta az előadásukat? Megnézte a filmváltozatot?

U. D.: Nem láttam sem a színházban, sem a televízióban. Ez valahogy kimaradt.

Pedig biztosan lesznek, akik majd összehasonlítják ezt az előadást a korábban látottal, a mai színészeket az ősbemutató szereplőivel! Ez nem zavarja?

U. D.: Miért zavarna?! Biztos vannak olyanok, akik látták az egykori előadást Tolnay Klárival, Sinkovits Imrével, és most majd megnézik velünk is. Ez nagyon jó. Pályám során volt már néhány, vagy inkább jó néhány olyan szerepem, amit mások is játszottak előttem. Komoly baj lenne, ha zavarna, hogy ezt vagy azt a szerepet már más színész, ebben az esetben olyan kiváló művész is megkapta, mint Tolnay Klári. A nagy klasszikus drámák hősei sem örökre ugyanazok a színészek maradnak. Eddig is voltak, eztán is lesznek Rómeók és Júliák, Ádámok és Évák, Estellák és Hektorok… 

B. P.: Annak idején én ugyan láttam az Ádám Ottó rendezte tévéjátékot, de most már nem néztem meg újra. Még véletlenül sem szeretném, ha egy színpadi szituációban bármit is hasonlóképpen próbálnék megoldani, mint Sinkovits Imre. Nekem magamban kell megkeresnem, magamból felépítenem a szerepet. Egyébként Sinkovits Imre nagy példaképem volt, ritka, akiben együtt van jelen a tragikus és komikus színész. Ha csak a Mózes és a Tizedes, meg a többiek főszerepeit említem, már érzékelhető a kivételes képesség.

Maradva még mindig a nagy elődöknél. Péter biztos találkozott Hubay Miklóssal, hiszen főiskolásként játszhatott abban a híres első magyar musicalben…

B. P.: Az Egy szerelem három éjszakája több mint fél évszázados történet. Még főiskolásként az Ódry Színpadon mutattuk be Szinetár Miklóssal ezt a zenés darabot. Akkor nem találkoztam Hubay Miklóssal, pedig biztos nézte az előadást. Arra viszont pontosan emlékszem, amikor a Miskolci Nemzeti Színházban Az ember tragédiáját bemutatták – Csiszár Imre rendezésében, én Lucifer voltam –, és azt megnézte Hubay is. Az előadás után gratulált nekünk, sokáig beszélgetett velünk – szereplőkkel, közreműködőkkel – a darabról. Ez nagyon nagy megtiszteltetés volt. 

Sinkovits Imrével voltak közös előadásaik is.

B. P.: Amikor a főiskola után a Nemzeti Színházba kerültem, kaptam olyan szerepet – voltak olyan szerepkettőzések, szerepátvételek is –, amikor Sinkovits Imrével ugyanabban az előadásban játszhattunk. Az ember tragédiájában ő volt Ádám, én pedig Saint-Just. A Rómeó és Júliában ő volt Lőrinc barát, én Benvolio. Milyen érdekes, a régi Nemzetiben ő volt, most pedig, a mi előadásunkban én vagyok Lőrinc barát.

A Színházi adattár Udvaros Dorottya és Blaskó Péter 16 közös bemutatóját tartja számon. Ezek között bőven van házasság is!

U. D.: Régi történet ez! A Katona József Színház volt az első közös munkahelyünk. A színpadi házasságaink is ott kezdődtek. A Katharina Blum elvesztett tisztessége című darab ősbemutatóján Péter volt doktor Blorna, én pedig a felesége, Trude. Majd Az új lakásban, a Goldoni-vígjátékban is férj és feleség voltunk. Amikor 2002-ben – kisebb-nagyobb kerülők után – mindketten a mostani Nemzeti Színházba kerültünk, mondtam is neki, nem sikerült elválnunk. Nem tudunk egymástól szabadulni! Itt aztán jöttek sorra az újabb közös munkák. Mindjárt az első vagy inkább következő házasságunkat is jelentette a Csiky Gergely-darab, a Buborékok. Abban Péter volt Solmay Ignác, a földbirtokos, én pedig Szidónia, a felesége. Hogy egy közelebbi példát is mondjak: még most is repertoáron van itt a Nemzetiben a Goldoni-darab, a Házasság Palermóban, abban is házaspár vagyunk.

Csupa jó házasság! 

B. P.: Persze ezek nagyon különböző házasságok. Lehetnek a színpadon is makacs feleségek, hisztis feleségek, háziasak, gondoskodóak, féltékenyek…Hosszú házasságunk is volt, a Buborékok 150 előadást ért el.

És Péter milyen férj?

U. D.: Erre csak azt tudom mondani, hogy színészként remek férj, abszolút megbízható, lehet rá számítani! Tényleg jó vele dolgozni. Figyelünk egymásra, értjük egymást.

B. P.: Ha engem kérdez, én is csak a legjobbakat mondhatom a mi színpadi házasságainkról. Dorottyával igazi örömszínházat lehet játszani. 

A 2019 decemberében bemutatott Örkény-darabban, a Macskajátékban nem házasok, ahogy most a Hubay-darabban sem, de „megvan” a kapcsolat. Ott Orbánnénak rendszeres vacsoravendége Csermlényi Viktor, az operaénekes. Most Péternek ismét zeneművészként, komponistaként, karmesterként kell színpadra lépnie. Hogy van a zenével?

B. P.: Most sajnálom igazán, hogy annak idején nem hallgattam a szüleimre, és nem tanultam meg legalább egy hangszeren játszani. Szüleim, különösen édesanyám, nagyon szerették a klasszikus operát, Verdit, Puccinit, Bizet-t. Ezeket én is megszerettem, de arra sohasem gondoltam, hogy Hektor Berliozként fáklyás zenét fogok adni Estellának, és még vezényelnem is kell. De a zeneszerző személyiségét magamnak kell megteremtenem. Ehhez nyilván ad némi segítséget, hogy hallgathatom Berlioz zenéjét, olvasgathatom a fennmaradt írásait, a róla szóló irodalmat, és persze a Hubay Miklós-drámát. Berlioz hihetetlen impulzív személyiség volt, szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokat produkált. Már-már mosolyogtató, amilyen elszántan próbálja elnyerni az idős asszony, a családja körében élő nagymama kezét. De van ebben valami szívszorító is, hogy ez a felfokozott érzelmű művész, a közel ötven éve őrzött szerelmet „lányszöktetéssel” próbálná realizálni.

Ezzel a válasszal megelőzte a következő kérdést! A dráma műfaji megjelölése: burleszk és tragédia. Hogy is van ez?!

B. P.: Sírunk és nevetünk! Ráadásul ott vannak a fiatalok, akik magukban talán nevetségesnek tartják ezt az időskori fellángolást. Csak a ráncokat látják, az öregedő testet, de nem gondolnak a lélekre. Az nem öregszik.

U. D.: Estella nyilván örül a fáklyás zenének, bár nagyon furcsállja ezt. Olyan korban él, olyan körülmények között, amikor vigyáznia kell a látszatokra, a konvenciókra. Biztos jól esett neki a húsz éve kapott levél is, de vissza kell fognia magát, kénytelen titkolni az érzelmeit. Férjhez ment, gyerekeket szült, háztartást vezetett, temetett. Nem tudjuk azt sem, hogy élte meg a fiatal korában fellángolt szerelmet…

Talán nem is tudja ez a két ember, hogy mi a szerelem?!

B. P.: Azt én sem fogom megmondani most Berlioz helyett, hogy szerinte mi a szerelem. De az biztos, művészként jobban megélhette, kifejezhette érzelmeit, szabadabban beszélhetett róla. Erre kiváló lehetőséget adott számára a zene.

U. D.: A színésznek is megadatik az önkifejezés lehetősége. Talán több a kötöttségünk, mint egy zeneszerzőnek, de mi nagyon is értjük Berlioz lobogását.

Érdekes helyzet lehet, hogy a rendező ebben az esetben Rátóti Zoltán, akivel eddig leginkább színészként dolgoztak együtt… 

U. D.: Zolival régóta ismerjük egymást, többször játszottunk is együtt. Mindent meg tudunk beszélni. Érdekes, hogy most rendezőként találkozom vele. Egyébként nagyon sok színész kipróbálja magát rendezőként is. Ebben nyilván sokat segít, hogy pályánk során kiváló rendezőket ismerünk meg, akiknek megfigyelhetjük a munkamódszerét. Előbb-utóbb eljutunk oda is, hogy képesek legyünk az egész előadásban gondolkodni, ne csak a saját szerepünkben. Törőcsik Mari például játékmesterként vett rész Jordán Tamás mellett a Buborékok színpadra állításában. Színészként nyilván más szempontjai is voltak, mint a rendezőnek.

Szívesen rendeznének?

B: P.: A rendezéshez egy pszichológus szakmai tudása, egy pap szelídsége, egy Buddha türelme és fegyelmezettsége kell, így együtt! Ezért nem próbáltam. És akkor a rendezői tehetségről még nem is beszéltünk… 

U. D.: Nekem viszont tavaly megvolt rendezőként az első premierem, de korábban én sem gondoltam erre. Meglepődtem, amikor Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház vezetője felhívott, hogy rendezném meg náluk Peter Quilter Függönyt fel! című vígjátékát. Nem ismertem a darabot, de amikor elolvastam, tetszett. Jó értelemben vett bulvárdarab, sok-sok humorral, morális dilemmával, világos üzenettel. Nagyon jó volt együtt dolgozni a kollégákkal, a nézőtérről vezetni a színpadi játékot. Azon is meglepődtem, mennyire hatott rám, szinte magával ragadott az a világ, amelyben az események megtörténtek. Annyira lekötött a jelenetek megoldása, hogy néha még az autóban is az foglalkoztatott, így aztán nem oda érkeztem, ahová indultam…

A Hubay-drámában az idős Berlioz azt mondja Estellának: „nincs nagyobb keserűség annál, mintha öregen látjuk, hol rontottuk el az életünket”. Ennek kapcsán biztos elgondolkodtak azon, mit kellett volna másképpen csinálniuk…

U. D.: Erre Estella azt mondja: „Mért nem akar meghagyni engem abban a szent tudatlanságban, hogy az életem úgy volt jó, ahogy volt. És legyen áldott érte az Úr neve.”

Semmit sem csinálnának másképpen?

B. P.: Nyilván sok mindent lehetett volna másképpen csinálni, bizonyos helyzetekben dönthettem volna másképpen is, de ezen utólag nem érdemes rágódni, Döntéseinkből mindig csak az egyik utat járjuk be.

U. D.: Az ember folyamatos döntéshelyzetben van. Azt soha nem tudhatjuk, mi lenne a folytatás, ha adott esetben másképpen döntünk. Nem biztos, hogy mindig jól választottam a különböző lehetőségek közül, de mindig átgondoltam, hogy az adott körülmények között mi lenne a leghelyesebb lépés. 

Színészként különböző történelmi korokban, más-más körülmények között élhettek, érdekes hivatásokat is gyakorolhattak. Ha ennyi tudással választhatnának pályát, mi lenne az? 

B. P.: Én maradnék a színészetnél. Igaz, most a zeneművészet is foglalkoztat.

U. D.: A színpadon nagyon sok korban, élethelyzetben megfordultam, voltam már minden. Királyné, grófnő, házvezetőnő, barátnő, feleség, anya, nagymama… A színész bármi lehet. Ez az a szakma – vagy inkább hivatás –, amelynek gyakorlása során bármilyen korban élhet az ember, bármilyen mestersége is lehet. Így maradnék a színészetnél.

Filip Gabriella

| fotó: Eöri Szabó Zsolt

Udvaros Dorottya

Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. 1978-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a szolnoki Szigligeti Színházban kezdte, a Nemzetiben töltött egy évad után az akkor alakuló Katona József Színház társulatában folytatta, ahol 1993-ig játszott. Egy év szabadúszás után az Új Színház, majd a Bárka Színház tagja, 2002 óta a Nemzeti Színház művésze. Édesanyja Dévay Camilla színésznő, édesapja Udvaros Béla rendező. Sok-sok színpadi alakítása mellett számos mozi- és tévéfilmben szerepelt. 

A 2022/2023-as évadban Az Ők tudják, mi a szerelem és a Don Juan bemutatói mellett Az ajtó, a Macskajáték, a Házasság Palmeróban és a Rocco és fivérei előadásban látható Udvaros Dorottya.

Blaskó Péter

Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes művész, a Nemzet művésze. 1970-ben a Nemzeti Színházban kezdte a pályát, majd Miskolc, Kecskemét, újra Miskolc következett. 1994-ig tagja volt a budapesti Katona József Színház társulatának, volt szabadfoglalkozású, és játszott többek között a Vígszínházban és a Tháliában is. 2002 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja. Számos filmben és tévéjátékban szerepelt. 

A 2022/2023-as évadban Az Ők tudják, mi a szerelem és a Bánk bán bemutatói mellett a Rómeó és Júlia, a Macskajáték, A kassai polgárok, a Házasság Palermóban és a Csongor és Tünde előadásban látható Blaskó Péter.

(2022. szeptember 21.)