Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Tömöry Márta

A magyar dráma forrásvidékei

2. rész[1]

 

A Jézus születését követő napon, december 25-én előadott regösénekek Árpád-korból datálható leggazdagabb, esetenként már valóságos ciklusnak nevezhető változataiban István vértanú alakja Szt. István királyéval keveredik.[2] Dallamuk az ősi finnugor siratók, medveének dallamával rokonítható. A Kelet- és Dél-Európában általános kolindák magyar formája ez. A hun–avar utódnépek, a székelyek gyakorlatában ez a dramatikus szokáshagyomány a 19. század végéig általános a nyugat-dunántúli régióban. Vasban, Zalában zárványként maradtak meg a honfoglalás előtti időkig visszavezethető legteljesebb verziók. A Napisten földre szállásának és megtestesülésének pogány korból származó üdvtörténeti képzeteit őrzik ezek az igen hosszú énekek. Az előadásmód és a szüzsék is teljes egészében megőrizték a sámánpapok egykori gyakorlatát. A szimbolikus képletek egymásutánisága egyfajta hitmagyarázatként is szolgált.

 

A bucsui regösének[3]

A bucsui regöséneken mint „folyamatábrán” demonstrálható legtisztábban a magyarok vallási szinkretizmusának mibenléte is. Mindezek illusztrálására adunk egy rövid elemzést.[4]

„Íme, löltem földnek nyomát” – így kezdi énekét a bucsui regölők vezetője, ceremónia-mestere. Más regösének-verziókban hideg országból – északról, múltból, a túlvilágról, azaz a nagy regös útról/Tejútról való jöttükre hivatkoznak. E nem földi közegből leszállva érik el a jámbor[5] ember házát, ahová betérnek. Ám hamar kiderül, hogy eme jámbor gazda, gyönge hölgyével egyetemben, nem földi lény,[6] hanem isteni rangú személy, kozmikus teremtő, akinek Szitaszegen – azaz a Sarkcsillagon – függ selyem öve, mely nem más, mint az évkör: abban vagyon bársony erszénye, abban vagyon 300 garas – azaz a hétköznapok, az évköri ünnepek nélkül.

 

„Előbb, előbb az örömmondó!
||:mondjunk új örömöt:||”

 

– éneklik most már együtt, előre engedve a ceremóniamester-sámánt. Majd kivallják előbb az olasz, aztán a német és végül a magyar asszonynak az örömhírt, amellyel érkeztek:

 

„Mi elmondjuk
boldog Bötlehemben,
a zsidai várban,
a jó házban
kisded gyermek,
mi Urunk Jézus…”

 

A regösök az olasz és a német asszonynak mintha kintről, az ablak alól szólnának, szóltak volna (lásd a mellékletben Sebestyén Gyula eredeti lejegyzését). E folyamatos idő- és térbeli szemléletváltás, a kinn és a benn küszöbszituációjának hangsúlyozása okán felmerül a kérdés: milyen határokat, netán idősíkokat lépünk itt át? Csupán a kultuszgyakorlat egymástól különböző voltára hívják fel a figyelmet a regölők e három náció megnevezésével, vagy ennél többről van szó?

Az olasz és német asszony, meghallván a jó hírt, szó szerint elismétli azt, így adja tovább háza népének:

 

„költögeti iját-fiát:
kelj föl, kelj föl ijam fiam

(Refr.) ||: én elmondom, boldog Bötlehemben:||”

 

A Gyermek jövetelének hírére a magyarok viszont ünnepi áldomást tartanak:

 

„A magyar asszony
nem imígy-amúgy adja
kisded gyermek áldomását:
levágatja magyar asszony vágó ökrét
kivonatja magyar asszony hordós borát
kemence cipóját
vella magyaráját
katonaforintját.”

 

A magyar asszony az új király érkezését olyan vigassággal ünnepli meg, mely egyúttal áldozathozatal is: mindenét felkínálja a kultuszközösségnek. A régiségben a magyarok a királyfiak születését ünnepelték így.

S ekkor az égre fordul a tekintet:

 

„Ehol az égen három szép madár…”

 

Az áldozat nyomán megjelenik az isteni minőség, madár alakjában. De nem egy, hanem három madár száll lefelé. Vagy mégis egy madár ez, három fázisban láttatva? Hiszen a madár feje, szárnya, farka felfogható úgy is, mint az isteni hármasság (szentháromság?) szerves egységet alkotó része. Így együtt mint afféle keresztény Trimurti mutatkozik meg állat alakban a teremtő, a megtartó és a rombolva megújító minőség:

 

„az első kismadár[7]
akinek az feje aranyos
még az is úgy volna
mi Urunk Úristen…”

 

– Tehát Napmadár, sőt Isten.

 

„A második kismadár
Az, kinek az szárnya tollbársos
Szent Péter apostal”

 

– Aki oldoz és köt, aki a menny kapuőre.[8]

 

„A harmadik szép madár
Az kinek az farka főrendes
Szent Mihály arkangyal.”

 

– Aki ítél, a túlvilágra kísér.[9]

Szkíta arany napmadár a Kr. előtti 4–3. századból (forrás: diary.ru)

S harmadszor is elhangzik a refrén, melyben – mintegy a Teremtő parancsszavára – a metrikus kis időn túli nagy világidőbe lépünk át, ahol és amikor a Krisztus születésével kezdődő új korszak veszi kezdetét:

 

„Kelj fel Hold, ne menj be
világosítsad magas mennyországot
úgy menj Jeruzsálembe!”

 

Mire ez a nagy fényesség? A misztérium megvilágítására!

A kozmikus nagy időben viszont egyre sebesebben haladunk visszafelé is, a teremtés kezdetéig: A fénymadár leszáll a világfa tetejére:

 

„Amott vagyon egy tövis töl’fa…”

 

A regösök – botjaikkal egyre súlyosabb ritmusban döngetik a talajt, egyszerre érzékeltetvén ennek a világfának a gigantikus dimenzióit és mondanivalójuk rendkívüli tartalmát:

 

(Refr.) „Jó kemény, jó…
az kemény allát az Úrjézus nyugossza
az Úrjézus nyugossza.”

 

Jézus leküldésével a világfa – Krisztus keresztje – lesz az új világtengely.

És már látjuk is a világfa alatt:

 

„Széken üldögélvén
Asszonyunk, Mária,

(Refr.) Jó kemény, jó…
Bölcsőben fekdegélvén:
mi Urunk Úristen.

(Refr.) Jó kemény, jó…
Mind azt mondogatván
én fiam, tuj fiam,
József, Jézus.”

 

A „József, Jézus” formula az égi s a földi Atya, valamint a Fiú misztikus egylényegűségét jelzi!

S innen egy újabb idővágással az őskáoszba, a teremtés előtti időkbe térünk vissza, melynek központi totemje a csodaszarvas:

 

„Amott vagyon egy tóállás
(Refr.) ||: Hadd legedegeljen!:||
Azt fölveré apró sásos

(Refr.) ||: Hadd legedegeljen!”:||

 

S ezzel a képsorral hazaértünk a magyar etnogenézis mitológiai, meotiszi tájaira:

 

„Arra is rászokván Csodafiú-szarvas
(Refr.) ||: Hadd legedegeljen!”:||

 

A szinkretizmus jegyében a végső szimbolikus összevonás is megtörténik a következőkben. Az Atya és a Fiú azonos egymással, a magyarok totemőse, a szarvas-anya – mint ős-egy – befoglaló formája lesz a keresztény magyar „szentháromságnak”, hiszen ő a madárlélek befogadója. Az égi követ, a Csodafiú-szarvas pedig, emberi hangon megszólalván, önnön lényének szimbolikus olvasatát adja:

 

„Hanem vagyok Csodafiú-szarvas
szarvam vagyon
ezer vagyon…
szarvam hegyén
ezer égő gyertya.”

 

Agancsa a csillagos égbolt – általa a Tejút képződik meg.

Majd a nyitókép kitágul, s az Isten fiával, Jézussal belépünk a nagy ünnepi időbe: a Csodafiú-szarvas az Úristen követeként nevezi meg magát.

Ezért szólt intőn a szarvas az imént, hogy a térítés során nem kellene őt, a régi tudás hordozóját elpusztítani:„Ne siess, ne siess, urunk Szent István király!”

A keresztény térítésre utalva kéri, de nem a protomártír István vértanút, hanem a magyar apostoli királyt, Szent Istvánt, hogy ne pusztítsa el őt, hiszen ugyanannak az isteni minőségnek a képviselője ő, mint a Szent Hubertus célba vett szarvasának szarvai közt felvillanó kereszt – itt az égi követ, a szarvas két veséjén ragyog fel a,,kiét aranykereszt” a legyőzhetetlen Nap jele.[10]

A dozmati regösének szövege a faluban 2010-ben kialakított emlékhelyen (forrás: kozterkep.hu)

Az égi követ és a földi regösök is egybeforrnak az üldözöttségben: „mi sem vagyunk ördögök, hanem a te szolgáid”– hirdeti a Solymossy Gyula felgyűjtötte számos regösének, például a dozmati (Vas megye):

 

„Noha kimentél, uram, Szent István király
Vadászni-madarászni,
de nem találtál sem vadat, sem maradat
Hanem csak találtál Csodafiú-szarvast
Haj regő rejtem, regő rejtem
Ne siess, ne siess uram, Szent István király
Az én halálomra, én sem vagyok
vadlövő vadad
Hanem én is vagyok
az Atyaistentől hozzád követ…”
[11]

 

söjtöri (Zala megye) regösének a regölőknek ugyanerre az égi küldetésére utal:

 

„Szállott Isten házodra
sereged magával
[12]
tele poharával
terített asztalával,
…Ha a maguk asztaluk
szent oltár volna
Ha a maguk kenyerük
Krisztus teste volna…
Ha a maguk boruk
Krisztus vére volna
Rejtököm régi törvény… hej regöl, rejtem
Azt is megengedte az a nagy Úristen.”
[13]

 

A záró rész általánosan a fiatalok összeregölésére szolgál – a földi üdv, a szent nász, a termékenység biztosítására:

A söjtöri Deák Ferenc Általános Iskola regösei 2018. december 21-én (forrás: deaksuli.eu)

„Itten tudunk egy legényt / kinek neve Jancsi! / amott meg egy szép leányt, / kinek neve Julcsi! / Isten meg ne mentse, / kebelébe rejtse, / kert mellé szorítsa, / úgy ríkassa-ríkassa, / mint a koca malacát, belesöndörítse, / belezsugorítsa, / mint a kisnyúl farka likba, / de még annál is jobban!/ hej regü rejtem,/ azt is megengedte // az a nagy Úristen.”

A regösök ruházata eredetileg „cserefakéreg bocskor, hajdina nadrág”, ma csak a kifordított bundák, meg a láncos, csörgős bot (ősi sámáneszközözök!), a „bikának” nevezett hangszer, a höppögő, s néhol egy láncon vont figura, másutt bekormozott arcuk utal rá, hogy ők a „régiek”, az ősök megtestesítői, e pogány kori mágikus szertartást továbbéltető dramatikus forma művelői.

A regösénekeket egy hajdan volt világindító szertartás sűrítményeként is felfoghatjuk, mely tartalmában átmentett valamit a nagy keleti teátrális formákból. Ilyen újévi szertartásokat ma is találunk az obi-ugoroknál, de a belső ázsiai szent színházak sámánisztikus eredetű népi vallásgyakorlatában is, Tibettől Mongólián át Japánig. [14]

 

Az élő szájhagyomány műfajai – a mondák, mitológiai énekek, trufák, mesék

Országszerte számtalan, mitologikus elemekben bővelkedő monda él a magyar nyelvterületen szent királyainkról. Szent László alakját különösen gazdag motívumok idézik (László füve; pénze, lovának nyoma), s források, hasadékok hirdetik, hogy valaha itt járt közöttünk.[15] De Szent Istvánról, Imréről, IV. Béláról, sőt Salamonról, azaz általában az Árpád-házi királyokról, s ezek mintájára például a hasonlóan ősi Báthory-családról is számos legenda él népünk körében. Ezen mondáink szüzséiben a történelmi hősök többnyire az ősök reinkarnációjaként jelennek meg, magukba sűrítve az elődök félisteni vonásait, attribútumait.

A főrangú Báthory-család belső-ázsiai eredetére a mondabeli sárkány legyőzésén túl hős, vitéz jelentésű „batyr bogatyr” nevük is utal. A mártír Báthory Endre bíboros, de az ifjan meggyilkolt Báthory Gábris fejedelem emlékezetére, a róluk szóló népmondai történetekre is érvényes ez a keletről örökölt tipológia.

Ilosvai Selymes Péter Toldijának 1620-as,
lőcsei kiadása (forrás: wikimedia.org)

Közép-ázsiai örökség lehet a Toldi Miklóshoz mint történeti személyhez társított jellemzékek és kalandok mondai átköltésének a mikéntje is. A nagy erejű népi héroszt megörökítő hősének-töredékekből Ilosvai vitézi éneket szerkesztett, a hőst Mátyás korában léptetve föl. Arany János helyezte vissza Toldit saját életidejébe, Nagy Lajos nápolyi hadjáratainak korába. Szépirodalmi szinten az ő trilógiája iktatta be őt a reformkori írók által kialakított nemzeti panteonba, alakján keresztül teremtve újjá a múltat, a magyar középkorról alkotott képünket.

Az igazságos Mátyás király alakja köré szerteágazó mondakör épült Szlavónia, Szlovénia, Gömör és Erdély, Moldva karéjában. Különösen izgalmas az Ifjú Mátyás király olyan álmot látott című mitologikus moldvai ballada, melynek hőse az időt szimbolizáló világfa alól indul. A déli végeken is gazdag énekfüzér maradt fenn Mátyásról, a szlovén szomszédok nyelvén[16] arról, hogyan szállt a fejére a korona; hogyan sodorták őt a nők, szerelmei a véres halálba; hogyan várja a barlangban aludván ébresztését, akár Barbarossa. Abban, hogy szomszédainknál ilyen mélyen megült Mátyásnak és apjának, Hunyadi János híres törökverőnek a kultusza, nyilván közrejátszik a hosszú török megszállás vagy az állandó fenyegetettség. Hunyadi János alakját Szerbiában, Romániában is hősének-füzér őrzi,[17] mindkét nép emlékezetében királyfi – a szerb Lazarevics, illetve a magyar Zsigmond király természetes fia. Anyja egy tündér, illetve a szép morzsinai leány, kinek Zsigmondtól kapott gyűrűjét holló ragadta el. (Ez a történet van falra festve Vajdahunyad várában.)

A vajdahunyadi vár egyik címere nyomán készült kisplasztika (forrás: ujakropolisz.hu)

A magyar államhatalom széthullásával Mátyás népi hőssé lesz, garabonciás diákként rangrejtve, álruhában járt, hogy lássa, miként él az elnyomott nép. Általában igazságot tesz, afféle trufahős jokulátor. Ezekben a történetekben alakja feltűnően hasonlít Naszreddin Hodzsára, akinek alakját keleten hatalmas irodalom őrzi.

Mátyás alakjával ismét eljutottunk a magyar színjátszás kialakulásának reneszánsz kori küszöbéig. De a színművek tárgyalása előtt szóljunk a magyar királyi udvarban keleti módra, hivatásszerűen működő hősénekesekről, mulattatókról is! A nomád harcosok hírének őrzői, a hősének-mondók,[18] udvari királyi mulattatók, együttivók rendjének megléte Mohácsig tetten érhető. (A 15. században élt tudós Bonfinit meglepi, hogy Mátyás asztalánál még mindenki érti a magyar éneket.)

A 12. századtól az udvari mulattatóknak, jokulátoroknak számos neve van Európában, jelezve specializálódásukat: tombeor = akrobata, funambuli = kötéltáncosok, saltatores = akrobatikus táncosok, prestigiator = bűvész, vagy épp bastaxi = bábjátékosok, vagy scurri = tréfás bohóc. A magyar oklevelekben ygric, Ygrucz, igrych (szláv eredetű) neve szerepel a jokulátornak. E jokulátorok, mimusok, balladaéneklők, táncosok előbb Bizánc felől érkeznek, a Bizáncban császárnak nevelt III. Bélával.

Elsőnek Anonymus, majd 1244-ben IV. Béla oklevele említi Igrech falut, a pozsonyi jokulátorok birtokát… 1526-ig 23-szor fordul elő okleveleinkben az igric kifejezés.[19]

Egy 1253-as oklevél mutatja e mulattató rend tagolódását: Villa Karcha, azaz Karcsa faluban Fyntur, Fenies, Tukam, Mezam, Chiper Yokulatorem, azaz Fintor, Fényes (Csúf–szép), Tuka (Toka?), Meza (?), Csiper (fürge, ügyes) jokulátorokat, mulattatókat említve.[20] A pozsonyi várban fisculatort, a 15. században két chwph-ot, azaz csúfot említenek, és Karcsán az igrech helyébe Sípos kerül. A jokulátorok tovább specializálódnak, harci kürtösök, dobosok, síposok lesznek, hiszen a csaták résztvevőiként is szükség van rájuk. A nevek vizsgálata számunkra arról is tudósít, hogy az évszázadok alatt a nép és az uralkodó osztály közötti közvetítői szerepet a folyamatosan deklasszálódó regös-kaszttól lassan átveszik az idegenben tanuló, latinul is tudó vágáns, kóbor diákok[21] – akik a népi közegben is otthonosan mozognak.

A 15. század eleji Schlägli-szójegyzék külön méltatást érdemel, mert itt a nevekből arra lehet következtetni, hogy ezek a mulattatók mindannyian magyarok.

Az 1405 körül készült Schlägli-szójegyzék első oldalának részlete (forrás: nyelvemlekek.oszk.hu)

A palpomimus – igrech (igric) / joculator – pakocsás[22] (tréfamester) / (h)istio – sípos / fistulator – sípos / gestulator – tombás (táncos) / palpanista – tombás / cantatrix tombás (énekesnő).

Eszerint a tombás totális színész: énekel, táncol (talán bábozik is). S lám, a középkori szórakoztatók közt énekesnők is voltak! (Egy 1244-es bajor törvényben például szó van női színjátszókról, és később osztrák jogszabály is van róluk.) Színházi értelemben fontos megjegyzés, hogy nálunk az extatikus állapot megnevezésére ma is a tombolás fogalom használatos. Ebből következtetünk arra, hogy a magyar udvari mulattatók, a királlyal együttivók rendje mindhárom ősi, szakrális funkcióját gyakorolta. Megvolt a (hősénekeket, illetve mitikus történekeket előadó) énekmondók, a regösök; a gyógyító javasok, illetve a jós táltosok s a szent gesztusok, táncok tudóinak, a tombásoknak a rendje.

 

„Supra aggnő, szökj fel kabla
Hazajött fírjed, tombj Kató!
A te szíp palástodban,
Gombos sarudban:
Haja-haja virágom!”
[23] – szól a táncra hívó virágének 1505-ből.

 

Táncos lábú magyarok

A régiségben a tánc mint szent cselekmény határozható meg. A rituális tánccselekmény drámai funkciója a nők és a férfiak felnőtté avatása, illetve a halotti tor közegében érhető tetten.[24]

Az ünnepi gyakorlatban a beavatás totemőst utánzó mimetikus táncaiból alakul ki a táncdráma. A tánc az ógörögöknél a túlnannal való kapcsolatteremtés nyelve volt. A szerencsét hozó, jósló istentánc mint ősforma, nálunk zárványként máig továbbélhetett szakrális dramatikus szokásainkban, például a betlehemes játékokban. A lövétei, szentegyházi székely betlehemezők hét, illetve kilenc pásztorral előadott táncképletei számunkra legalábbis ezt bizonyítják.

A lövétei hét pásztor tánca Benedek András 
fényképfelvételén és az általa készített folyamatábrán 1943-ból (forrás: mandadb.hu)

A női beavatás reprezentációi azok a növényi, folyondárlét-leképzések, melyek a „karikázó” leánytáncokban, a kendernövesztő, pünkösdölő játékok során, a vállon hordozott kislány (égi szűz) vonulásában testesülnek meg, ma már a gyermekjátékok szintjére leszállt formában.

Írásos források tanúsítják a szakrális táncok egyik alapformájának, a fegyveres férfitáncnak a gyakorlatát a magyar királyi udvarokban is. Ezek visszfényeként, továbbéléseként értékelhetjük például a Brassó környéki hétfalusi csángók máig fennmaradt farsangi borica táncát vagy a határvidéki Uherské Hradiště-i kardtáncot is (Domonkos Pál Péter a moreszka táncok családjába sorolja őket).[25]

Szablyatáncosok a morvaországi Uherské Brodban (Magyarbrodban) 2020. január 30-án (forrás: slovacko.cz)

A szentgalleni kaland német krónikása is megemlékezett a magyarok harci táncairól. Az államalapítás korában még a keresztény kultuszgyakorlattól sem idegenek a táncos megnyilvánulások. „Szent István halálakor gyászba fordult a lantpengetés… az ifjak és szüzek három évig nem táncoltak: hallgatott mindenféle nyájas, édes hangú zeneszerszám”[26] – jelzi a krónikás az országos gyász fokát. Az ifjú Kun László pedig – épp ellenkezőleg – morvamezei győzelme emlékére, mintegy hálaáldozatként, országos táncvigalmakat rendelt el.

Az Árpád-ház kihalása után (1301) az Anjouk és Luxemburgi Zsigmond a nyugati lovageszményhez igazítják udvari kultúrájukat[27] – tartalmában kapcsolódva az originálisan magyar eredetű, korábbi kultuszgyakorlathoz. A nyugati modellhez való kapcsolódási törekvés irodalmi hozadéka a Képes és az Anjou-krónika. A budai „friss” palota gótikus szobrai a képi program megújításának egyedülálló bizonyítékai. Az udvari táncok például a mezőségi táncrendben, hangszeres dallamaik a népzenészek körében élnek tovább.

Zsigmond király és császár sárkányrendi, faragott elefántcsont nyerge,
1420 körül, Magyar Nemzeti Múzeum (forrás: oszk.hu)

Itt jegyezzük meg, hogy Zsigmond király továbbfejleszti Szent László kultuszát, és ezen kultusz jegyében hozza létre a korabeli Európa legreprezentatívabb lovagrendjét, a Sárkány Lovagrendet. Harminckét lovag egyedülálló relikviájaként maradtak meg azok az elefántcsont dísznyergek, melyek faragványaikon e pompás társaság emlékezetét, a lovagok teljes, Grál-körös ikonográfiai programját megőrizték.

A krónikák nevezetes főrangú szólótáncosokat név szerint is említenek. Az ifjú Hunyadi János például Zsigmond király előtt táncol, de később ugyanúgy az ifjú Mátyás is fellép a királyi udvarban. II. Lajos pedig egyenesen a „bestye kurafi táncos király” jelzőt kapja Szerémi György historikustól. Hisz az ifjú Lajos – a Carneval királya – vezeti a farsangi menetet évről évre, 1526-ig. Nagybátyja, Brandenburgi György lejegyzi, hogy ő maga vadember jelmezben feszített, és kiemeli egy farsangi öreg táncát, aki kopogós facipőben járta.[28]

Vadember-jelmez az 1539-es nürnbergi karneválon (forrás: pinterest.com)

Balassi Bálint 1572-ben Ferdinánd és az udvar előtt járt pozsonyi juhásztáncát Istvánffy Miklós így írja le: „Az asztalok eltávolítása után, a hadi ifjúság és az előkelő férfiak fölserdült gyermekei a ház tornácában táncokat jártak, s ezek között Balassi Bálint, a kegyelembe minap visszafogadott Jánosnak 22 éves fia nyerte el a pálmát abban a táncnemben, mely a mi juhászainknak különleges sajátja, de melyet a külföldi népség közös magyar táncnak tart…”[29]

Magyar főurak madármaszkban I. Miksa császár udvarában,
Hans Burgkmair fametszete a Der Weisskunig sorozatban, 1514–1516 (forrás: metmuseum.org)

Királyaink teátrális szokásai közé tartoztak a lovagi tornák is. Ilyen az Anonymus ábrázolta páncélos lovagok, íjász ifjak vetélkedése a vezérek előtt. És említsük meg azt a lovasbemutatót is, melyet 1150-ben Kijevben rendezett egy magyar csoport, s mely valószínűleg egy csatajelenet rekonstrukciója volt.[30] Később divat lett egy-egy esemény szinte egyidejű táncos-dramatikus megjelenítése. Ez történt 1456-ban Rómában, amikor Hunyadi Jánosnak a török felett aratott győzelmét ismételték meg, lovagi játékként előadva. 1476-ban Mátyás esküvőjén a budai várban a magyar nemes ifjak már lovagi tornaparódiát adtak elő: tizennégy ifjú seprűn lovagolva játszott el egy komikus lovagtornát.[31]

 

Melléklet

[A Vas-vármegyei Bucsu Regös-misztériumának] néhány sorát felfedezte Kiss Péter helybeli tanító, az egészet lejegyezte Balogh István dozmati tanító, phonographon fölvette Dr. Sebestyén Gyula. – E mysteriumot ezelőtt 30–35 [azaz kb. 120 évvel ezelőtt – a szerk.] évvel énekelték utoljára. A lejegyzés és phonograph-fölvétel idején még öt öreg ember, névszerint Bognár József, Szakály István, Jelencsics István, Pomokovics István és Ferencz emlékezett szövegére, dallamára és előadásmódjára. Vallomásuk szerint a falu érdemesebb házasuló legényei »regöltek« vele a karácsony és újév közti estéken azoknál a házaknál, ahol eladóleány volt, vagy ahol mulatságra összejöttek. Vezetőjük, aki őket rendszerint betanította, hadnagy nevet viselt. Ennek tollas csákója és lánczos botja volt, a többiek süvegükön fölpántlikázott rozmaringágakat viseltek. Az utóbbiak közül egy a hátán nagy zsákot czipelt az ajándékok számára. Az így összegyűjtött élelmet a regölés végeztével közösen elköltötték, pénzüket pedig borra és muzsikusokra fordították.[32]

Dr. Sebestyén Gyula (1864–1946)

I.

(Jövet, énekelték:)

Eere lőtték[33] füődnek nyomát.

Ki háza ez?

Jámborejjé.[34]

Jámbor embėr lakik bennė.

 

(A »hadnagy« szóval az ajtó előtt:)

– Dicsértessék a Jézus Krisztus! Eegyüttek Szent István királ szuógái régi szokás szerint. Készék szuógálatukra akár kivű, akár belű. Mongyuk-ė, vaj nyomgyuk?

(Ha azt kiáltották: »nyomgyátok«, akkor tovább mentek; ha pedig azt kiáltották ki, hogy »mongyátok«, akkor tetszés szerint kint, vagy bent, énekelni kezdték:)

 

II.

Ül asztóná’ gazda uram,

Hej, regö rejtėm, rejtėm!

Mellette ül felesége, gyönge hėgye,[35]

Hej, regö rejtėm, rejtėm!

Selėm övön bársony erszény,

Hej, regö rejtėm, rejtėm!

Szitaszėgėn azon vagyon,

Hej, regö rejtėm, rejtėm!

Abban vagyon háromszáz garas,

Hej, regö rejtėm, rejtėm!

Százat aggyon regösöknek,

Hej, regö rejtėm, rejtėm!

Százat telkünknek üdvére,

Hej, regö rejtém, rejtėm!

Századikkal élünk, halunk.

Hej regö rejtėm, rejtėm!

 

III.

Előbb, előbb, az örömmondó.

Olasz asszon ablakára.

Mongyunk uj örömöt!

Miháncs[36] halla olasz asszon,

Kőttögeti iját-fiját:

Mongyunk uj örömöt!

Keej föl, keej föl, ijam-fijam.

Ėhėn[37], mongyák, boldog Bėtlėhemben,

A zsidai várban, a jó házban,

Kisded gyermėk, mi urunk, Jézus!

Mongyunk uj örömöt!

 

Előbb, előbb, az örömmondó,

Némėt asszon ablakára.

Mongyunk uj örömöt!

Mibáncs halla némėt asszon,

Kőttögeti iját-fiját:

Mongyunk uj örömöt!

Keej föl. keej föl stb. (mint az előzőben.)

 

Nėm imigy-amugy aggya magyar asszon

Kisded gyermėk áldomását.

Mongyunk uj örömöt!

Lėvágattya magyar asszon vágó ökrét,

Mongyunk uj örömöt!

Kivonattya magyar asszon hordó borát,

Mongyunk uj örömöt!

Kiszėdeti magyar asszon

Kemėncze czipóját, vėlla magyaróját,

Sárga lábu kappanyát, katona-forintját.

Mongyunk uj örömöt.

 

IV.

Sahol[38] az égėn három szép madár, –

Az első szép madár,

Az kinek az feje aranyos,

Még az is ugy volna Szent Pétėr apostol.

Keej föl hold, nė mėnj be;

Világosiccsad magos mėnyországot,

Ugy mėnny Jėruzsálėmbe!

 

Második szép madár,

Az kinek az tolla toll-bársos,[39]

Még az is ugy volna mi urunk, Ur Isten.

Keej föl hold, né menny be, stb.

 

Harmadik szép madár,

Az kinek az farka főrendes,

Még az is ugy volna Szent Mihály arkangyal.

Keej föl hold, nė mėnny be;

Világosiccsad magos mėny országot,

Ugy mėnny Jeruzsálėmbe!

 

V.

Amott vagyon ėgy lövis[40] tölgyfa.

Jó kemény jó, az kemény allát

Az Ur Jézus nyugoszsza!

Bölfogá az allát az apró szép pázsit.

Jó kemény jó, az kemény allát stb.

Székėn üldögélvén asszonyunk, Mária.

Jó kemény jó, az kemény allát stb.

Bölcsőben fekdėgėlvén mi urunk, Ur Isten.[41]

Jó kemény jó, az kemény allát stb.

Mind azt mondogatván:

Tuj fijam, én íijam, fényes[42] Jézus!

Jó kemény jó, az kemény allát

Az Ur Jézus nyugoszsza!

 

VI.

Amott vagyon égy tó-állás,[43]

Hadd legédėgėllėn,[44] hadd legédėgėllėn!

Azt is fölverő az apró sásos,

Hadd legédėgėllėn stb.

Arra is rászokván csudafiuszarvas,

Hadd legédėgėllėn stb.

Azt is meglátván urunk, Szent István királ,

Hadd legédėgėllėn stb.

Nė siess, nė siess, urunk, Szent István királ,

Hadd legédėgėllėn stb.

Hanėm[45] vagyok csudafiuszarvas,

Hadd legédėgėllėn stb.

Szarvam vagyon, ezėr vagyon,

Hadd legédėgėllėn stb.

Szarvam hėgyén ezėr égő gyėrtya,

Hadd legédėgėllėn stb.

Hanėm vagyok Ur Isten követė,

Hadd legédėgėllėn stb.

Két versėmėn[46] két arany kėrėszt.

Hadd legédėgėllėn, hadd legédėgėllėn.

Zsigmond-kori lovagalakos kályhacsempe (forrás: vmmm.hu)

 

Márta Tömöry: The Source Regions of Hungarian Drama (2)

Márta Tömöry (b. 1944) is a theatre historian, playwright and puppetry dramaturge. In the first part of her essay, published in the January issue, she took Hungarian chronicle tradition as a starting point to show how the magical practice and image system of mythical prehistoric times organically combined with the eschatological view of the Christian religion. The same point is pursued in the first half of the present publication, through a textual analysis of minstrels’ songs (“regösénekek”). Then the question is raised of how the legacy of the ancient cult brought from the East can be traced in legends about the rulers and heroes of the Hungarian Middle Ages. Finally, the theatrical features of medieval festive practice in Hungary are taken into account via the world of heroic poet-singers and court revelers as well as the sacred function of women’s and men’s dances.

 

[1]     Vö. Tömöry Márta: Mikor a bábok még istenek voltak, Kráter, Pomáz, 2012, 199–210. Jelen publikáció e tanulmány átdolgozott változata.

[2]     Magyar kódex I. 268.

[3]     A teljes szöveget lásd: Magyar népzene tára. II. Jeles napok, (Szerk. Bartók Béla és Kodály Zoltán. Sajtó alá rendezte: Kerényi György) MTA, Bp., 1953. (Továbbiakban: MNT) 855. sz. ének – könnyebb olvasásért lemondtunk a nyelvészeti átírásról. – T. M.

[4]     A bucsui regöséneket 1898-ban vette fonográfra dr. Sebestyén Gyula. Mellékletben közöljük e felvétel általa lejegyzett szövegét is.

[5]     A jámbor jelentése itt: jó ember, egyszeri, regebeli ember.

[6]     Végig megvan e kettősség. A regölők – a „régiek” – égi követek is, a fogadó gazdák az égi Atya földi képviselői.

[7]     Az eredeti Néprajzi Múzeumban található hangfelvételen az énekes itt is szép madarat mond – Sebestyén Gyula lejegyzésében pedig a harmadik is „szép madár”. Mi a Hattyúdal Színház 1997-es Regös misztérium előadásában a hangfelvételről tanult változatot énekeltük.

[8]     Krisztus földi, esendő kísérője mondáinkban (mintegy sámánsegéd szerepkörben).

[9]     Mérlegének serpenyőjében az ítéletre várók, a freskókon, pl. Karaszkón; tőle tanul lovagónyi Szt. László a néphit szerint.

[10]   A bucsui öregek (Vas m.), 1898-ban fonográfra felvett énekében.

[11]   857. sz. ének, MNT.

[12]   Más változatban: Szállott Isten házadra / Szárnyas angyalával… nekünk az Úristen / azt is megengedte / a szent oltár mi asztalunk lehessen… stb. (Kávás, Zala m.; uo., 776. sz. ének. MNT.)

[13]   Uo., 794. sz. ének, MNT.

[14]   „Sebestyén Gyula elmélete szerint ezek a népi regösök a sámánból lett énekmondók egyenes leszármazottai” – állítja Hont Ferenc. Vö. Hont, i. m., 112.

[15]   Ezek a mondák s a Képes krónika Szent László királyrul ének c. játékunk ihletői forrásai, mellyel éveken át jártuk a magyarlakta vidékeket.

[16]   Lukács István: A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban. Kisebbségkutatási könyvek. Bp. 2001.

[17]   Hunyadi-énekek. Katonai Kiadó, 1956.

[18]   Szepsi Csombor Márton még a 17. században is tudni véli, hogy francia hagyomány szerint a catalaunumi csata után ezer kobzos kísérte a hun hősi halottakat a temetésre. Olyan nagy hatással volt ez az ottan élőkre, hogy azóta Franciaország ezen egyetlen községében máig használják a kobozt keservük kifejezésére – Kobzos Kis Tamás szóbeli közlése.

[19]   Hont, i. m., 108.

[20]   Zolnay, i. m. Talán nem véletlen, hogy máig a nagy mesélők faluja Karcsa, odavaló Páhi Emma néni is!

[21]   A szó a diakonusból ered. Ez eredetileg templomi énekest, kisegítőt jelent, a liturgikus színjátékok szereplőit. (Hont, i. m., 123.)

[22]   A baksa, sámánmulattató szóból képzettnek sejti Solymossy Sándor.

[23]   Régi Magyar Költők Tára., I. k. Bp. 1877. 167. p. (Továbbiakban: RMKT.)

[24]   A női, növényi alapú kultúrákban, pl. Bali szigetén a rizstündérek tánca, s a férfi romboló-teremtő erőt kifejező Síva-táncok, férfi oldaliak a démonűző fegyvertáncok (kathakali, tibeti, mongol sámán), kardtáncok – a lámaista cam tánc stb.

[25]   Európában is legarchaikusabbak a női körtáncok, a fegyveres férfitáncok, s a koreografált páros táncok. Az európai dramatikus táncok legelterjedtebb válfaja a moreszka volt, eredetéről vitatkoznak: fegyvertánc, a mórok elleni harcok emléke vagy ősi téltemető játék? Domokos Pál Péter felsorolja e táncok fő típusait (Domokos Pál Péter, Múltbanéző Magvető, Bp., 1990). A hosszú európai sorba tartozik a románok kalusár tánca mint a moreszka legrégibb emléke. A zajzoni barcasági borica is ide sorolható. Felfedezi továbbá a táncosok középkori ábrázolásait (hajadon, furulyás, bolond és a táncosok), s kapcsolatba hozza Luxemburgi Zsigmond 1413-tól 19-ig tartó nyugat-európai diplomáciai és kulturális körútjával.

[26]   KK. II. 20.

[27]   Lásd Anjou-krónika képanyaga, a Zsigmond kori szobrok, a sárkányrendi, „mesélő” dísznyergek!

[28]   Az ifjú farsangi király s az öreg tánca – az élet megújulását, az óév leváltását szimbolizáló páros.

[29]   Réthei Prikkel Marián, A magyarság táncai, 1924. Bp., 135.

[30]   A színház világtörténete I., Gondolat, Bp., 1986. 128. (Továbbiakban: SZVT)

[31]   SZVT I., 129.

[32]   Vö. Regös-énekek (gyűjtötte: Dr. Sebestyén Gyula, Magyar Népköltési Gyűjtemény, IV. kötet, Athenaeum, 1902, 25–30.

[33]   Romlott, szó e helyett: »leltük, löltük«, göcsej-hansági nyelvjárás szerint »lüőtük« = találtuk.

[34]   A szokatlan tájnyelvi alakulat »jámboré« helyett. Épen igy »kiejje« = kié.

[35]   E helyett: hölgye. Az eltorzult szót a regösök nem értették.

[36]   Mihelyt.

[37]   Dunántúl »ėhėn« = ime.

[38]   S a hol-ból összevonva. A Dunántúl északi részein »sihol« (s ihol) = ime.

[39]   Értelmetlenné vált szó, mely bársonyost, bársony-puha tollat jelenthetett.

[40]   Értelmét az öreg regösök már nem tudták megmondani.

[41]   Föntebb elhelyezendő sor.

[42]   Vagy: »jó édes«.

[43]   L. a köv. sz. »halastó-állás« szavának jegyzetét.

[44]   Legelészgessen.

[45]   Tévesen e helyett: Én sem (vagyok) s az igy kezdődő sor után az alábbi »Hanem vagyok« kezdetünek kellene következni.

[46]   E helyett: vesémen.

(2021. február 15.)