Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Ajándék 2020 adventjére

Megérkezett - Betlehemi történet 10 részben

Frissítve dec. 24-én

A Megérkezett!  valójában tíz monológ, tíz önvallomás, amely Jézus születésének történetét fogalmazza újra a zene és az ének nyelvén. A furulya, a doromb, a szájharmonika, a fütty ugyanolyan főszereplő ebben a hol lírai, hol ironikus, hol szívhez szóló, hol groteszk monológ-sorozatban, mint a megszokott szólóhangszerek: a gitár, a hegedű, a szólóének, vagy épp a kórus. A „társulat” tagjai arra is képesek, hogy az ismert történet valamennyi fontos szereplője, Heródes, Mária, József mellett a Betlehem felé poroszkáló szamár patáinak kopogását megidézzék.

 

A koncert felvételén 2019. december 22-én a Nemzeti Színház adventi kölyöknapján

 

Ebben az „egyfelvonásos drámában” benne van az egész világegyetem. Mi, 21. századi emberek, felnőttek, gyerekek egyszerre járunk a júdeai Betlehem földjén, látjuk a föléje boruló csillagos égboltot, és közben újra átéljük a kereszténység legszebb mítoszát.

A Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán rögzített felvételből az adventi időszakban sorra közzéteszünk itt egy-egy újabb részt, míg végül Karácsonykor elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amikor azt mondhatjuk: „itt van hát, Megérkezett!”

Kövessék velünk napról-napra, hétről-hétre a Megérkezett! Betlehemi történet dalait itt, vagy a Nemzeti Színház facebook-oldalán és youtube-csatornáján.

 

Előadók: 
Heinczinger Mika - ének (a Szamár, Heródes), furulya, doromb :: Orosz Mihály - ének (József), zongora :: Iványi Márta - ének (Mária) :: Pintér Zsolt - ének (betlehemi piac), mandolin :: Apáti Ádám - ének (Pásztor), basszusgitár :: Szert Zsigmond - dob, szájharmonika :: Ikhardt Milan - banjo :: Gyergyádesz Péter: nagybőgő :: Németh János: szájharmónika :: Tóth Viktória Sára - hegedű :: Gyombolai Bálint - gitár, ének :: Kirschner Péter - telecaster :: Botka Nándor, Deák Viktor, Dienes Ádám - gitár :: Alszászy Sarolta, Kulcsár Viktória, Solymosi Réka - hegedű. 

Valamint a Csillagkórus énekesei: Balogh Eszter, Bosnyák Bogi, Botka Nándor, Buga Fanni, Ferkovics Fanny, Kocsis Dóra, Kovács Noémi, Ráb Anna, Szente Nikolett, Szilágyi Csenge, Szrapkó Katalin, Takács Tünde és Varga Péter. 

Zeneszerző: Orosz Mihály
Szöveg: Balogh Eszter

 

1. JÓL FIGYELJ

 

2. POROS ÚT

Poros úton szamár ballag. Négy apró pata, két hatalmas fül. Lassan halad – talán azért, hogy az a nagy, kajla füle ne lobogjon össze-vissza. A hátán hosszanti fekete csík fut végig, egy másik meg keresztben, le a vállán. Mintha csak odafestették volna a bundájára. Menet közben finom szénára gondol. Persze ha nincs más, még a száraz kóróval is beéri – nem úgy, mint a lovak. Úgy tartják, azért van ez így, mert amikor Szűz Máriát és a születendő gyermeket Betlehem felé kellett volna vinni, a lovak egytől egyig nemet mondtak, az Úristen pedig azzal büntette őket, hogy folyton éhesek legyenek, és örökké futni akarjanak. A szamár akkor sem sietett, s lám: mégiscsak ő vitte Betlehembe a szent családot.

 

3. SIVATAGON ÁT

Napkelet felől három tudós pap haladt Heródes birodalma felé. Régóta ismerték már a Messiás eljöveteléről szóló ősi jóslatot, s most eljött az idő, hogy útra keljenek. Egy fényes csillagot követve haladtak a Júdea tartománybéli Betlehem irányába. Tudták, hogy ez a jel, amire évszázadok óta vártak. 

 

4. HERÓDES

Vajon egy királyt mi vezérel a döntéseiben? És egy őrült királyt? Heródes, az akkori uralkodó is tudott a jóslatról. És mivel mindennél jobban féltette a hatalmát, és rettegett ettől az ismeretlentől, így hát palotájába hívatta a napkeleti bölcseket, és arra kérte őket, hogy kutassák fel és hozzák el hozzá a gyermeket, hogy ő is „imádhassa”. Ám közben a katonáit azzal az utasítással küldte szét a birodalomban, hogy öljenek meg minden aprócska fiúgyermeket, így biztosan köztük lesz az is, akinek a világra jövetelétől olyannyira fél.

 

5. PIAC

Miközben Heródes katonái a király parancsára a gyermeket kutatták a birodalom minden szegletében, Mária és József minderről mit sem sejtve Betlehembe érkezett. A heteken át tartó magányos utazás után a város jóleső nyüzsgésébe csöppentek. Betlehemben épp piacnap volt, a kofák harsányan kínálták portékájukat az örökösen alkudozni próbáló vevőknek…

 

6. MÁRIA

Betlehembe érkezve Mária és József végül a város határában talált szállást, egy hegybe vájt barlang-istállóban. A hosszú út és a piac nyüzsgése után csendesen, gondolataikba merülve üldögéltek az istálló homályában. Mindketten fáradtan, de bizakodva várták az elkövetkező éjszakát.

 

7. JÓZSEF


A Mária és József szállásául szolgáló istálló jóleső csendjében a jászolhoz kötött állatok békésen ropogtatták az elébük rakott szénát, miközben József a Máriával való első találkozására gondolt vissza.

 

 

8. CSILLAGOS ÉG


A város határában, nem messze attól a helytől, ahol Mária és József éjjelre szállásra talált, pásztorok legeltették nyájaikat. Este összegyűltek a tábortűz mellett, és ott üldögélve, heverészve bámultak fel a csillagos égboltra, amelyen ott fénylett a Jel, ami Krisztus születésének hírét hozta.

 

 

9. A SZÜLETÉS CSODÁJA

…és ekkor mintha minden és mindenki megállt volna egy pillanatra. Varázslatos csend ült a tájra, a várakozás csöndje. Eljött a legszentebb pillanat. Az, amire nincsenek szavak. A születés csodája.

 

10. MEGÉRKEZETT!

Lassan megérkeznek a pásztorok… Megilletődve lépik át a küszöböt, a legmagasabbnak alaposan be kell húznia a nyakát, hogy be ne üsse a fejét a szemöldökfába. Mindannyian zavartan toporognak, egyikük megpaskolja a jászolhoz kötött tehén nyakát.

– Jól van, no! – dörmögi, aztán nem folytatja, mert tátva marad a szája a csodálkozástól.

Három porlepte vándor lép be az ajtón, de még a köntösüket borító sivatagi sárga homok alatt is jól látszik, hogy drága kelme, amit viselnek.

Egy soványka ló abbahagyja a szénaropogtatást – pedig milyen jólesik neki a munka után az ízletes falat! Jól megbámulja a hirtelen támadt sokaságot.

Aztán minden szempár arra az aprócska gyermekre szegeződik, aki ott pihen az édesanyja karjában. Itt van hát, megérkezett!

(2020. december 04.)