Purcărete Meggyeskertje, beavatott nézők - folytatódott a MITEM-közönségtalálkozók sora

„Önök a legjobb közönség!” – hízeleg a nézőinek sok fellépő amolyan posztmodern könnyelműséggel. Aki azonban tegnap este végig ülte a Meggyeskert közönségtalálkozóját, aligha gondolhatott másra: ilyen avatott résztvevőkhöz tényleg ritkán van szerencséjük az alkotóknak. Mint kiderült, sokan láttak már Purcărete-rendezést (az Ahogy tetsziket vagy a Faustot), de még többen bizonyultak Csehov-szakértőnek. Túlzás nélkül állítható: a vasárnapi közönségtalálkozón történelmi távlatok nyíltak a Csehov-rajongók számára. Időutazás három pontban. Egy ráadással.

Ketten újra ugyanabban a szerepben

Kulcsár Edit dramaturg, a Nemzeti román-színházi felelőse vezette a pódiumbeszélgetést, aki arra kérte a Meggyeskertben Ljubov Andrejevnát alakító Udvaros Dorottyát, elevenítse fel saját emlékeit, hiszen korábban ő már játszotta a Párizsból hazatérő kerttulajdonost. Ráadásul meghatározó élmény volt számára az a Bagossy László-rendezés. Ahogy mondta: „Sosem felejtem el, hiszen a Bárka Színház nyitóelőadása volt, erős emlék. Húsz év nagy idő, szerencsére egy Csehov-darab nem öregszik, mi emberek viszont sokat tudunk változni… így újként tudok tekinteni a Meggyeskertre.” Kulcsár Edit hozzátette, Blaskó Péter is játszott már a Meggyeskertben, 1986-ban, a miskolci előadásban is Gajevet alakította, ezt a passzív, sodrodó „óriáscsecsemőt”, ugyanúgy, ahogy most. „Akkor még jóval kevesebbet tudtam erről a szerepről, ezekről a kérdésekről. Még vitánk is volt Csiszár Imre rendezővel a szereposztásról, mert akkoriban Lopahint közelebb éreztem magamhoz. Most már kicsit rezignáltabban nézem Gajevet, több a megértés bennem iránta.”

Csehov-dácsájában 

Silviu Purcărete Meggyeskert-rendezésében számtalan áthallásos gesztus, szövegelem van, s ez gyakran csábítja a nézőket textuális nyomkeresésre. Az előadásról kijövet ezért nem különleges alkalom, hogy a nézők egymás között „lepleznek le” egy-egy motívumot. Felismerted ezt a sort? Szerinted mit jelentenek a kutyák az előadásban? És így tovább. A MITEM-es közönség viszont talán minden eddiginél messzebb ment a „nyomolvasásban”. Egyikük például felismerte a Szűcs Nelli Sarlotta Ivanovnája által, orosz nyelven elmondott verset, Alekszej Tolsztoj A bűnös asszony című művének részletét. Másikuk kihallotta az előadás (szinte néma) szereplőjének, Firsznek az alig hallható beszédét, aki az előadás során amolyan árnyékként mondja együtt a többi szereplővel azok szövegeit. Amikor a Firszet alakító Trill Zsolt megkérdezte a közönségtalálkozó résztvevőit, ki járt már Csehov dácsájában – merthogy az író vidéki lakja segít megérteni a szerző gondolatait, világát –, nem számíthatott pozitív válaszra. Vasárnap este mégis akadt egy néző, aki járt már Csehov dácsájában, és nézett ki talán éppen azon az ablakon, amelyen az író is kitekintett, amikor drámájának (szerinte komédiájának) meggyeskertje megszületett. Mindez több kulturális érdekességnél. Maga a rendező, Silviu Purcărete is ezt a kitekintést tartja a Meggyeskert egyik alapvető dilemmájának. „Számomra az tűnik nagyon furcsának és érdekesnek, hogy Csehov úgy írta meg a darabot, hogy sohasem járnak a szereplők a meggyeskertben, néha látják az ablakból, de sohasem lépnek be a kertbe. Három felvonás a házban játszódik, a másikban elmennek a zöldbe piknikezni egy rozoga helyre, egy régi temető mellé. Ha ennél a meggyeskertnél nincs szebb Oroszországban, a szereplők miért nem oda ruccannak ki? Senki sem lép be a kertbe, mert oda nem is lehet belépni. Ezért nem azt keresem, mit jelképezhet a meggyeskert, hanem egy misztikus, megfoghatatlan helynek gondolom, amit nem akarok megnevezni.” (Nemzeti Magazin, VI./6.)

A Marosvásárhely–Budapest-tengely

A közönségtalálkozó egyik nézője azért kért szót, hogy hangot adjon véleményének, miszerint őt a mostani – szerinte szürreális művészi eszközökkel dolgozó – nemzetis előadás egy 1985-ös produkcióra emlékezteti. Ekkor mutatta be Harag György Cseresznyéskert-rendezését a vásárhelyi színház. Harag György 1985. július 6-án hunyt el, Csehov-bemutatóját már nem élhette meg. De rendezése (ahogy személye is) legendássá lett, az összehasonlítás mindenképpen hízelgő számunkra. A romániai magyar színjátszás munkásságának elismeréseként róla nevezte el a Szatmárnémeti Északi Színház magyar társulatát, amelyet egyébként maga Harag György alapított.

+ 1

Meggy kontra cseresznye

A közönségtalálkozón részt vevő Kozma András dramaturg többek között a fordításról beszélt, hiszen sok magyar néző számára újszerűen hangzik a Meggyeskert cím, s ez magyarázatra szorulhat. Tóth Árpád Cseresznyéskert-fordításához hozzátartozik, hogy nem eredetiből, hanem német nyelvről ültette át magyarra Csehov utolsó művét. Pedig fontos, hogy Csehov nem édeskésesen, hanem kesernyésen ízesítette művét. Morcsányi Géza fordítása – amely a Nemzeti-előadás alapja – ezért tér vissza az eredeti gyümölcsre. Trill Zsolt Firsz-e, ez az egyszerre vén bútordarab és mitikus korú bölcs is így nosztalgiázik: „Annak idején, úgy negyven-ötven évvel ezelőtt a meggyet aszalták, eltették befőttnek, marinálták, befőzték lekvárnak, és olyan is volt… (…) hogy az aszalt meggyet kocsiszám küldték Moszkvába és Harkovba. Sok pénz jött abból! Akkoriban az aszalt meggy is puha, lédús, illatos volt… Tudták akkor a receptjét.” S hogy hol van a recept? „Elfelejtették. Senki nem emlékszik rá.” Azaz az eredeti szövegben elégikusan nevezik nevén azt, amit sokáig – kedvezőbb hangzása miatt – cseresznyének ismertük: azaz a meggyet. 

L.GY.

(2019. április 15.)