Nem irónia, derű

A történetileg hiteles, a szent személyiség vagy a dráma főszereplője ragadta meg?

– Nagyon különleges élmény volt számomra évekkel ezelőtt elolvasni Robert Bolt darabját, hiszen amíg nem szembesültem vele, arra gondoltam, mi lehet érdekes egy vitadrámában. Talán ez a varázsa: annak ellenére lebilincselő, hogy egy olyan bírósági drámát nézünk végig, aminek a végét is ismerjük. Aztán amikor kiderült, hogy a Nemzeti műsorra tűzi, ráadásul velem a címszerepben, akkor már természetesen mélyebben is elkezdtem foglalkozni Morus Tamás rendkívüli alakjával.

A Magyarföldön fatemplomot építő Rátóti Zoltán szeme sarkában mindig bujkál egy kis mosoly. Morus Tamás elkötelezett katolikus, de derűjét az utolsó pillanatig megőrizte. Ezek a rokon vonásaik?

– Annyi biztos, hogy örülök ennek a találkozásnak. Nem csak a szerep értelmezése miatt volt érdemes elmélyednem Morus személyiségének megismerésében. Jó, hogy nem hagyatkoztam a középiskolai tanulmányaimra, mert igazi szellemi élmény jobban rálátni Morus életére, aki még a leglehetetlenebb helyzetekben is próbálja megőrizni a humorát. Nem irónia az övé – az ironizálást különben sem szeretem a színpadon, mert az irónia mindig valami eltartás és nem azonosulás. Sokkal inkább derű az, amivel el tudja viselni az életet. Ezt jó lenne eltanulni tőle.

Mi táplálja Morus derűjét?

– Amikor az igazáért érvel, abban több van penge ügyvédi szófacsarásnál: az eleganciájában van valami emelkedettség. Amikor megismerkedtem a darabbal, éppen az kezdett foglalkoztatni, hogy ma létezik-e ilyen ember, aki ennyire csak a lelkiismeretére hagyatkozni, s kizárólag annak akar megfelelni. Mihez kapcsolható a lelkiismeret? Nem tudok máshová kilyukadni, talán nem is lehet, mint ahhoz a mély hithez és bizonyossághoz, amire Morus támaszkodhatott. Rögtön az jutott eszembe, ma ezt a viselkedést mennyire érezzük életképesnek. Mennyiben tud egy ilyen karakter manapság példát mutatni? Merthogy könnyen mossuk össze a dolgokat, és lesöprünk minden határozott kiállást. Morusnál igenek és nemek vannak, nincs megalkuvás. Ez csodálatot kelt bennem, de színészként nem szabad csodálnom, hiszen az én feladatom, hogy egy embert ábrázoljak az esendőségeivel együtt.

VIII. Henrik lépése – válási szándéka Aragóniai Katalintól – a katolikus tanításba ütközik, amit Morus nem tud elnézni az uralkodónak. De miért bosszantja fel mindez a környezetét ennyire?

– Morus kiállása maga a botrány. Ismerjük azt a hozzáállást, hogy „csak aláírom ezt a papírt, mert nem tehetek máshogyan, de közben magamban másképp gondolom”. De – és ezt is a darabból idézem – van egy pont, egy picike pont legbelül, ahol csak én parancsolhatok magamnak. Oda külső szándék nem férhet hozzá, csak az Isten akarata. Sokan elfedik a lelkiismeretüket, Morus viszont tájékozódási ponttá teszi a maga számára. Ezzel a megrendítő elkötelezettséggel a környezete nem tud mit kezdeni. Miközben a világ szinte mintha a megalkuvásokra lenne berendezve, itt van egy ember, aki ezt egyáltalán nem engedi meg magának.

Ismer ilyen embert?

– A hősök és a szentek ezen a ponton méretnek meg, és szeretném hinni, hogy vannak még ilyen emberek. Manapság mindent deheroizálunk, szeretjük lerántani a sárba a nemes tulajdonságokat – szerintem pedig ezzel szemben igenis léteznek ilyen emberek. Ahogy Fred Zinnemann kiváló filmjéből is kiderül, olyan vitakultúrával rendelkeztek Morus korában, hogy az már önmagában fontos lenne, ha a nézők rácsodálkoznának: nahát így is lehet érvelni? Akár bővített mondatokkal is megfogalmazhatjuk álláspontunkat? Érzelmileg egy színész számára követhető a dráma, mert remekül vannak felépítve a karakterek. Ezt a szellemi vibrálást – amit a társalgási kultúra mutat a szövegben – talán nehezebb kidolgozni. Nekünk is fel kell tudnunk nőni ehhez a szellemi színvonalhoz.

Nemeskürty István jegyezte meg a filmmel kapcsolatban: „A főhős maszkját Holbein egy 1527-ben készített portréja nyomán tervezték meg, de túl a maszkokon, maguk a jellemek is hitelesek, olyannyira, hogy nézetünk szerint a többnyire egysíkúan vérszomjas fenevadnak ábrázolt VIII. Henriket ilyen jól a róla készült számtalan film egyikében sem formálták meg.”

– Tökéletes a meglátás, hiszen Robert Boltnál minden szerep árnyalt, így VIII. Henrik sem csupán egy véreskezű nőcsábász, ahogyan sokan gondolnak rá, hanem egy művészetekhez vonzódó uralkodó, okos, széles látókörű politikus.

Elmondta, mit veszít el Morus a kiállásával – de mit nyer meg?

– Morus minden bizonnyal nem tette fel magának soha ezt a kérdést, hiszen az ő szemlélete nem volt haszonelvű. Az előadás erénye éppen az lehet, hogy felkavarja a nézőt, hogy így is lehet gondolkozni. Szembesíthet a saját gyöngeségeinkkel. Wolsey bíboros kérdezi Morus Tamást: szeretné-e, ha az imái irányítanák az államot? Morus igennel válaszol. Látszólag jelentéktelen párbeszéd, de gondoljunk bele, ha egy egész társadalmat, nemzetet égi fennhatóság alá rendelnénk az imánkkal! Az imában alázat és odaadás van, ezért ebben a ráhagyatkozásban nagyon nem lehet eltévedni. Ha ezt a húrt is meg tudjuk pendíteni a nézőben, már érdemes volt.

Lukácsy György | fotók: Eöri Szabó Zsolt

(2019. február 03.)