Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Vendégszereplés

Psyché a Római Magyar Akadémián és Fara in Sabinában

Weöres Sándor Psyché című regénye a huszadik századi magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye. A műből Bódy Gábor rendezett filmet 1982-ben, 2015-ben pedig Vidnyánszky Attila keze nyomán született belőle színpadi adaptáció a Kaposvári Egyetemen. A darabot azóta számos helyen mutatták be nagy sikerrel, idén meghívást kapott Olaszországba, a Fara Sabina-i színházi fesztiválra.

Ezen apropóból került sor június 26-án a római előadásra, amelynek az erre az alkalomra sajátos – ötvenöt férőhelyes – színházi térré alakított Liszt terem adott otthont. A teltházas bemutatón (ami magyar nyelven, vetített olasz felirattal zajlott) részt vettek római színházi szakemberek is, akik az előadás Itáliában rendhagyónak számító színházi nyelvét, a színészek és a rendező munkájának magas szakmai színvonalát méltatták, és egyöntetű pozitív visszajelzéseket kapott, ami jó alapot szolgáltat a Kaposvári Egyetem illetve a Nemzeti Színház és az RMA közötti jövőbeni együttműködések tervezéséhez.

A darab sikeréhez még egy példaértékű együttműködés is hozzájárult: az olasz szöveget Francesca Ciccariello lektor készítette a Debreceni Egyetem fordítói mesterszakos hallgatóinak bevonásával.

/ A Római Magyar Akadémia közleménye

 

Fara in Sabina

A próba

Éppen zajlik az esti Psyché előadás próbája Fara in Sabina kolostor előtti parkjában. (Drukkoljatok, hogy ne legyen eső!) Küldök néhány fotót a beépítésről, amin a kaposvári Vidnyánszky-osztály – immár friss diplomás – színészei munka közben láthatóak.

Fotó: P. Gulyás Márton

Párhuzamosan a F.L.I.P.T. fesztivál olasz, iráni, brazil, spanyol, argentin, japán, amerikai résztvevői próbálnak Pino di Buduo rendezővel a közös Shakespeare előadásra, amelyre július 10-én a fesztivál záró napján kerül sor Fara in Sabina főterén. Ebben az előadásban Gulyás Zsófi magyar színésznő Opheliát alakítja. Már több, mint kilenc éve tagja a társulatnak, lót-fut, szervez, próbál, hol technikus, hol színész, hol háziasszony. Együtt lélekzik az olasz társulattal, amellyel már a félvilágot bejárta.

Ma estére Julia Varley és Eugenio Barba is visszajönnek megnézni a Psychét, amit olasz és angol felirattal láthatnak majd az érdeklődők (csak ne mossa el az eső!!!). Barba minden évben tart itt mesterkurzust, ahogyan az általa az ISTA-n (Nemzetközi Színházantropológiai Iskola) foglalkoztatott indiai Parvathy Baul, baliszigeti I Wayan Bawa is, akiket ősszel láthattak a Nemzetiben a TREE (FA) c. produkcióban. Az elmúlt napokban Claudio di Maglio, a Comedia dell Arte jeles képviselője tartott remek kurzust. Tegnap az ő előadását láthattuk, a Potlach alapító tagjával,Nathalie Mentével. Érkezésünk napján a japán Keiin Yoshimura tartott egy lenyűgöző előadást a hagyományos kamigata-mai műfajában. Szóval nem unatkoztunk itt e csodálatos olasz falucskában.

/ Rideg Zsófia dramaturg 

 

Az előadás

Mivel a szerdai időjárás-előrejelzés szeles és esős időt jósolt csütörtökre, komoly fejtörést okozott, hogy szabadtéren, vagy a színház épületében tartsuk meg az előadást – végül Vidnyánszky Attila „bevállalta” a külső helyszínt, ami jó döntésnek bizonyult, kellemes, szél- és esőmentes nyári időben zajlott a próba és került sor az előadásra. Este kilencre a nemzetközi, szakmai közönség mellett szép számmal érkeztek helyi lakosok is a Fara in Sabina-i parkba. Eugenio Barba külön az előadás kedvéért utazott vissza a fesztiválra. Az előadás előtt a rendező olasz és angol tolmács segítségével ismertette a Psyché keletkezéstörténetét és a magyar irodalomban elfoglalt helyét.

 

A két és fél órás előadást a közönség lenyűgözve ülte végig, a csapat – a rendező, a színészek, a technikusok és akik gondoskodtak róla, hogy a darab szövege angolul és olaszul is eljusson a nézőkhöz – munkája meghozta a gyümölcsét. Ez a színházi nyelv még a szakmai közönség jelentős részére is újdonság erejével hatott. Többen, köztük Eugenio Barba is személyesen gratuláltak a művészeknek, volt aki élete legnagyobb színházi élményei közé sorolta az előadást. Éjjel a bárban a helybéliek is a darabról beszélgettek.

/ P. Gulyás Márton

 

Nagy sikere volt az előadásunknak. Szabadtéren játszottuk egy parkban. A fesztiválon résztvevő olasz Iráni brazil amerikai dán diákok mellett számos színházi szakember nézte az előadást. Eugenio Barba és Pino Di Buduo a Teatro Potlach igazgatója is személyesen gratuláltak a színészeknek és Vidnyánszky Attilának. Ma reggel kilenckor egy bemutató tréninget is tartottunk tanár úr vezetésével. A tréninget is nagy szeretettel és kíváncsisággal fogadták, köszönjük!

/ Vas Judit Gigi az előadás színművésze

(2017. június 29.)