Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Vissza a hírekhez

Ifjúsági programok

Minden egy lapon, amit a Nemzeti Színház kifejezetten iskoláknak, iskolai csoportoknak kínál

#nemzetiadiakokert

A #magyarhosok500 program sikere után a Nemzeti Színház a 2017/2018-as évadban #nemzetiadiakokert címmel indít programot.

Ebben még többet vállalunk, mint korábban. Négy előadásunkat, a János vitézt, a Csongor és Tündét, a Tóth Ilonkát és a Fekete ég - A fehér felhő című darabokat diákcsoportok (és kísérőtanáraik) számára ingyenesen látogathatóvá tesszük. Célunk, hogy  magyar irodalom és magyar történelem legszebb műveit és sorsfordító pillanatait felidéző előadásainkat a lehető legtöbb diák számára elérhetővé tegyük!
Az meghirdetett havi műsorokból kiválasztott előadásra a  jegy@nemzetiszinhaz.hu címre írt levéllel lehet regisztrálni!

 

A Tóth Ilonka című előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta.
 
NEMZETISZÍNHÁZTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ

A vetélkedő a Nemzeti Színház történetéről szól, terveink szerint minden évben megrendezzük. Első alkalommal 2014 decemberében hirdettük meg a versenyt, amelynek döntőjét a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán tartottuk 2015 május 30-án.

2017-ben a központi téma a Bánk bán, részletek a nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon.

Támogató:

 

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

Az előadás után a színészek és az előadás dramaturgja találkoznak az iskolai csoporttal, és beszélgetnek a darabbal kapcsolatos élményekről. A mintegy 30 perces találkozón közös fotózásra, dedikálásra is alkalom nyílik. A programra minimum 25 fős iskolai csoportok jelentkezését várjuk, legalább két héttel az előadás előtt.

 

RÁHANGOLÓ

Az előadás előtt egy órával az adott produkció dramaturgja és/vagy rendezője mintegy 40 perces bevezetést tart az iskolai csoportnak. A ráhangoló után a diákok felkészültebben ülnek be az előadásra, felfigyelhetnek összefüggésekre és érdekes részletekre is. A programra legalább két héttel az előadás előtt kell bejelentkezni.

 

 

„Színház-játék” 

A Nemzeti Színház előadásaihoz ajánlunk új, játékos foglalkozásokat általános és középiskolás csoportoknak. A legkisebbeknek az Éden földön, a negyedik-hatodik osztályosoknak a János vitéz, az általános iskola végzős osztályainak, illetve a középiskolásoknak a Csongor és Tünde, csak középiskolásoknak a Szentivánéji álom előadásaihoz kapcsolódhatnak – a megnézendő előadás előtt és után – a fiatal színházpedagógusok által vezetett programok.

Az előadás előtt a színpadi mű befogadását, utána pedig a látottak mélyebb megértését segítő foglalkozást vezetnek max. 15-16 fős csoportoknak (egyszerre maximum 2 csoporttal, azaz egy osztállyal tudnak foglalkozni).

Helyszín: egyeztetés szerint az iskolákban vagy a színházban.

Időtartam: kb. 50 perc foglalkozásonként.

Támogató:

 

ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNEPE

Diákok ezreit mozgatja meg a rendezvény, hozza közelebb a színházhoz, valahogy úgy, mint a hatvanas-hetvenes években virágkorát élő amatőr-színházi mozgalom, amelynek a mai (profi) színházi szakma számos kiváló szakemberét köszönhetjük. A mozgalom professzionális színházi segítséggel épül. A kiírók minden évben más és más témával szólítják meg az iskolák magyartanárait, színjátszóit. Ezekre a témákra készülnek a résztvevő iskolákban a színpadon bemutatható munkák, az alkotási folyamatot pedig a színházak konzultációval, rendezői segítséggel is támogatják.
 

A Nemzeti Színház ifjúsági programjainak kiemelkedő eseménye az ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNNEPE, a középiskolások számára meghirdetett játékunk. Az elmúlt két évadban a diákok nagy sikerrel játszották el – tanáraik és színházi mentoraik segítségével – a kisorsolt bibliai történeteket és Az ember tragédiája egy-egy színét. 

Az idei, 2016-2017-es évadban hajdani iskolajátékokban próbálhatták ki magukat.
XVIII. századi diákelődeik víg-játékait keltették új életre fantáziájuk, kreativitásuk nyomán. Bebizonyították, hogy a magyar nyelvű színjátszás egyik ősforrása, az iskoladráma nem a régmúlt poros műemléke, ma is élő, lélegző színpadi anyag - láthattuk 2017. január 27-én a Nemzeti Színház Nagyszínpadán.

Az immár országos mozgalommá vált ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNNEPE sorozatban ezt a témát még egyetlen színház sem dolgozta fel.

 

KULISSZAJÁRÁS

Csoportos iskolai színházlátogatások alkalmával az előadás előtt tudjuk megszervezni. Egy kb. 40 perces séta keretében bemutatjuk a színház működését, a színpadokat, az öltözőket, és láthatók egyéb „háttérérdekességek” is. Egyszerre legfeljebb 30 diák élhet ezzel a lehetőséggel. A programra legalább két héttel az előadás előtt kell bejelentkezni.

 

KÖLYÖKNAPOK

Színházunk a kiadott műsorban meghirdetve, jellemzően minden hónapban egy-egy vasárnapon, időszerű eseményekhez, ünnepekhez kapcsolódóan ingyenes Kölyöknapokat szervez, amelyre óvodás és kisiskolás gyermekeket várunk szüleikkel.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Kölyöknapok előadásai ingyenesek de - a színházterem befogadóképessége miatt - regisztrációhoz kötöttek. A regisztráció menete:
  • A regisztráló e-mail tárgyába írja a Kölyöknap dátumát, pl.: "március 19. Kölyöknap"
  • A levélben írja meg, melyik előadásra, hány jegyet igényel, pl.: "11 óra 4 db, 12 óra 2 db" 
  • 4 éves kor alatti gyermek számára nem kell  jegyet igényelni, ha ő nem foglal el külön széket, mert a szülő vagy kísérő ölében ül.
  • Érkezés: Kérjük, hogy a 0 Ft-os jegyeket az előadások előtt legalább fél órával vegye át jegypénztárunkban.
  • Regisztrációját: szervezes@nemzetiszinhaz.hu címre küldje.
Jegyek, kedvezmények

 

DIÁKBÉRLET

Bubik István diákbérlet – 3 előadásra érvényes, 3.000Ft, Kaszás Attila diákbérlet – 4 előadásra érvényes, 3.600Ft. A diákbérletek bármely előadásra beválthatók, a nagyszínpadi előadások esetében a karzatra szólnak.

 

EGYÉNI PEDAGÓGUS JEGY - 40%
Játszóhelytől és szektortól függetlenül a kedvezmény mértéke 40%. Szükséges a pedagógusigazolvány felmutatása.Egy igazolvánnyal egy előadásra két jegy vásárolható.

 

CSOPORTOS DIÁKKEDVEZMÉNY - 40%
Játszóhelytől és szektortól függetlenül a kedvezmény mértéke 40%. Igénybevételéhez legalább 20 fő és diákigazolvány szükséges. Minden 20 fős csoport mellé 1 db 200Ft-os kísérőjegyet biztosítunk.

 

 

A Nemzeti Színház iskolai programjaira az iskola@nemzetiszinhaz.hu e-mail címen lehet jelentkezni.

(2015. szeptember 15.)