Úri muri a Nemzeti színpadán

Bezerédi Zoltán    
 

Néhány nap van hátra a bemutatóig. Hogy érzed, hogy álltok?

Érzésem szerint messze vagyunk még a jótól, még rengeteg munka van hátra, épp szerelik a díszletet, ehhez érkezik majd a jelmez, a világítás, az egésznek hoznia kell még a színdarab világát. Természetesen a színészi munkával előrébb kell állni, hogy ezek ne zavaró tényezők legyenek, hanem harmonizáljanak egymással.

Nem rendeztél még Móriczot. Milyen volt a munka?

Nagy lecke volt belevágni, hiszen nagyon érdekes író Móricz, de nem színpadi, hanem epikus szerző, aki idővel és térrel könnyedén és szabadon játszik, és ezt a színpadon meg kell tudni csinálni.

Ehhez képest nagyon higgadtnak, nyugodtnak tűntél a próbán. Általában is ez jellemez téged?

Valószínűleg bölcsebb lettem az elmúlt évek alatt, mióta rendezek. Azt érzem, hogy néha praktikus, jól megfogalmazott mondatokkal többet elér az ember, mintha rossz idegállapotba hozza a maga körül dolgozókat.

Nagy az anyag, és rengeteg színésszel dolgozol.

Egy órás előadást is lehet utálni és unni, és három - négy órás előadást is lehet élvezni, ha van tartalom mögötte. Emellett a zenés műfaj igényli a sok szereplőt. És ha sikerül jól csinálni, az erős, gazdag érzelmeket tud kiváltani. 

Amikor néztem a próbát, annyira tetszettek a magyaros dallamok, hogy valahonnan a lelkem mélyéről előjött egy érzés, amit egy ideje nem tapasztaltam, hogy ez a dallam a mienk, és szinte ritmusra járt az én lábam is…

Kaposvárott rájöttem, mennyire szeretünk angolszász musicaleket, vagy monarchikus, német vagy francia operetteket játszani, és viszonylag kevesebbet foglalkozunk a saját zenei világunkkal, miközben ezek a számok legalább olyan jók, ugyanúgy el tudjuk énekelni őket és mindenkiben gerjesztenek valamilyen érzelmet. Egy ilyen dalnak a megszólalása önmagában hordoz egyfajta érzelmességet, anélkül, hogy bármit csinálnánk vele. Ezért aztán sokkal gazdagabban és bátrabban kellene hozzányúlni.

Láthatóan a színészek is élvezik ezt.

Én színész-rendező vagyok, színész-centrikus rendező is szeretek lenni, azt szeretem, ha a színész a színpadon jól érzi magát. Az egész színházi világban a színészt tartom legérvényesebbnek. A színész a maga testi-lelki valóságában egy mozgó, izgalmas, és örökké változó felület. Ez képes betölteni négy órát.

Te szeretted volna megrendezni ezt a darabot, vagy Alföldi Róbert kért fel rá?

Rendeztem Komáromban Gárdonyi Géza A bor című darabját, ezt az előadást  látta Robi Kisvárdán, ahol a Határon Túli Színházak Fesztiválján zsűrizett.  Ott megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a Nemzetiben rendezni, és igent mondtam rá. Kaptam tőle darabokat, és az ajánlatok közül az Úri murit választottam.

Miért éppen erre esett a választásod?

Mert bosszantott maga Móricz is és a darabja is. Felizgatott, mint megoldandó feladat, és a regény felől közelítettem meg.

Izgulsz a premier előtt?

Persze. Minden este játszom a Katonában, izgalmas lesz, hogy hányfelé tudja az ember az agyát szétszedni, de muszáj. (nevet) Úgy érzem, hogy elég jól felkészültem, sokat foglalkoztam a darabbal a nyáron, de rengeteg feladat vár még ránk, és várom a kollégáim segítségét, hogy az egésznek kialakuljon majd egy közös világa. 

Milyen lesz a díszletetek?

Szinte nem lesz díszletem, sík terepen játszunk majd, én azt szeretem a legjobban. Jöjjön be a színész, és legyen jó. Vannak érdekes feladatok, a napfogyatkozás, a csillaghullás, mert ezeknek a pillanatoknak filozófiai jelentése is van. 

Kiknek ajánlod a darabot?

Mindenkinek, korosztálytól függetlenül, de elsősorban férfiaknak, mert a mi kudarcsorozatainkról, tétova helykeresésünkről szól a darab. Tulajdonképpen ez egy  kanmuri.

László  Zsolt 
 

Folyamatosan próbálsz. Fáradt vagy? 

Mindig a bemutató előtti időszak a legnehezebb, mert minden egyes alkalommal mélypontra kerülök, de nyilván ez kell ahhoz, hogy dolgozni tudjak. Ilyenkor az ember elveszti mindenfajta érzékét, és azt se tudja, hol lakik az Úristen. Krízisidőszak ez, ami mindig eljön, az ember készül rá, de nem tudja megszokni, mert minden produkciónál másként jelentkezik.

Az Úri muri zenés színdarab. Élvezed az énekeket, a táncot?

Én nem vagyok egy danolós ember. Nagyon szeretek énekelni, zenélni, de nem tartom magam olyan hanggal megáldott embernek, aki ezzel bármit is akarna kezdeni, nincsenek ilyen ambícióim. Énekelni jó, de én szégyellem magam.(nevet) 

A darab nagy része kocsmai dalolós jelenetekből áll. Korábban előfordult ilyen a te életedben is? 

Nem. Én totálisan bezárkózós típus vagyok. Persze gimnáziumban volt, hogy az osztállyal elmentünk, és kibéreltük a Dominó presszót, ahol mulatoztunk, de annak idején az italozások alkalmával én inkább gitároztam. A barátommal volt repertoárunk, mindig énekeltettek minket, Cseh Tamás dalokat, LGT dalokat adtunk elő. 

A magyar nótákat szereted?

Nem. A magyar nótákat túl sokat kellett hallgatnom, mert a nagypapám rettenetesen imádta őket, én viszont utáltam. Azt persze szerettem, mikor  előkapta a hegedűjét.

 Milyen volt a közös munka Bezerédi Zoltán rendezővel?

Nyugodt, kiegyensúlyozott. Volt két színésztanárom a főiskolán, és négy év alatt sikerült megtanulnom, hogyan transzponáljam át „rendezői” instrukcióvá, mikor színészek instruálnak engem. Zolinál még nem tanultam meg, hogyan fordítsam le az ő instrukcióit, de nagyon szeretem az intuícióit, a vehemenciáját, ahogyan gondolkodik. Ez egy tanulási időszak a próbafolyamat alatt, amikor idegen emberek találkoznak egymással.

Az Úri murival voltak korábbi élményeid?

Egy Úri murit láttam a POSZT-on, Illyés Robival a főszerepben, Bagó Berci rendezésében. Most olvasom negyedszer a regényt. Emlékszem, a középiskolában leraktam, és rájöttem, hogy amikor ráerőszakolják az emberre az olvasást, akkor nem tudja igazán helyi értékén kezelni ezeket az írásokat. A Barbárokra emlékszem, ami elemi erejű írás volt. Még sosem fogalmaztam meg, de prózában Móricz olyan, mint Ady Endre lírában. Az a sűrűség, amivel ő a prózát írja, legalább olyan esszenciális, mint Ady poézise. Tizenévesen nem értettem az Úri murit. Nyáron sok Móriczot olvastam, novellákat, az életrajzi regényét, gyakorlatilag a nyaram vele telt. Egészen elképesztő öngyötrő személyiség lehetett. 

Szereted Szakhmáry Zoltán szerepét?

Hát, hogyha a kínlódást és a gyötrődést jónak tekinthetjük, akkor igen, szeretem és jó, de sajnos reflektál a saját életemre bizonyos pontokon, és az mindig gyötrelem. Mindig elgondolkodtat, hogy mi a jó istenért találnak meg engem az ilyenfajta szerepek. Néha jó lenne egy jó kis vígjátékot játszani, de valahogy én ezeket a szerepeket magamra hívom. Ami a legnagyobb gyötrelmet jelenti, hogy passzív a szerep, és hat hétig passzívnak lenni, az már maga borzasztó, és nem tudod, hogy ezt a passzív szerepet cselekvő színészként hogy tudod próbálni. Voltak olyan próbák, amikor négy órakor azt éreztem, hogy nekem mindjárt előadásom lesz, és kiderült, hogy csak déli tizenkettő volt. Ólomlábakon ment az idő, azt éreztem, hogy nem csinálok semmit, csak ülök két órája, és nézem a többieket, ahogy dolgoznak.

Mikor kimész a színházból, le tudod tenni a szerepedet? Vagy az utolsó héten már nem lehet?

Persze, nagyon sokáig igen, de most már nem. Épp röhögve mondtam ma valakinek, hogy éjszaka az Apró virágokat szedtem című dallal álmodtam. Azt álmodtam, hogy éneklem a dalt, és számolás nélkül be tudok lépni a következő sorban. Ez egy olyan dal, ahol négynegyedes, és hatnegyedes ütemek váltogatják egymást, és azt álmodtam, hogy be tudok lépni, és ma egyszer sikerült is a próbán, számolás nélkül. (nevet). Most már nehezen tudok megszabadulni Móricztól, az Úri muritól, a próbáktól…

Schell Judit 

Idén három bemutatód lesz, az Úri muri, a Lear király és a Három nővér. Az Úri muriban Esztert alakítod, Szakhmáry Zoltán feleségét. Hogy érzed magad a szerepben?

Most éppen jól, de még nem értünk el az „edzésprogram” végére. Néha sikerül megcsinálni belőle valamit, néha nem, de vannak már egész jó, biztató pillanatai. Nagyon jó a darab, és úgy látom, hogy a színészek megtalálják benne az örömüket, és élvezik a játékot.

 

Te inkább otthon tanulsz szöveget, vagy a próbafolyamat során?

A nagyobb monológokat otthon tanulom, a dialógokat inkább a próbán. 

Ez egy zenés színdarab, de te nem énekelsz, nem táncolsz benne. Sajnálod?

Persze, hiszen nagyon jó zenék vannak benne.

Nem először játszol együtt László Zsolttal. Élvezitek a közös munkát?

Én imádok vele együtt dolgozni, hihetetlen érzékeny ember.

Voltak tapasztalataid a darabbal kapcsolatosan?

Féltem ettől az előadástól, gyerekkoromban láttam egyszer Békéscsabán. Nem sok emlékem van róla, csak annyi, hogy teljesen érthetetlenül beszéltek benne, nagy volt a mulatozás, és én az egészből nem értettem semmit. Így is voltam először ezzel a darabbal, hogy ezt nem értem majd meg, semmi közöm nincsen hozzá, miközben egy zseniális darab!

Mikor kezded próbálni a Leart?

Pénteken bemutatjuk az Úri murit, és hétfőn elkezdtem Gothár Péterrel a Leart. Jó kis anyag az is, Gothár Péterrel már dolgoztam, őt jobban ismerem, hogy dolgozik.

Van benned feszültség a premier miatt?

Az attól is függ, hogy áll az előadás, hogy állok én a szereppel, de idegeskedni nem nagyon szoktam, mikor a vége felé járunk, akkor már várom, hogy jöjjön a közönség. Az nagyon sínre tud tenni egy előadást. Egy idő után nagyon kell a színésznek, hogy a közönség is nézze lentről a darabot. A reakcióikból nagyon sok mindent lehet alakítani, bizonyos dolgokban megerősít, bizonyos dolgoktól eltérít. Várom már a premiert nagyon.

Bánfalvi Laura

 

(2010. január 22.)