Viccfolyam a Nemzetiben, avagy önirónia Tábori György tollából – a Mein Kampf Sinkó Lászlóval és Törőcsik Marival

Sinkó László 

• Hogy érzi magát a Mein Kampf próbáin?
• Nagyon jól érzem magam, mert ismét fiatalok között dolgozhatok. Nagyon kell bírni a tempót, hiszen a dupla próbák nagyon igénybe veszik az embert. 48 éve vagyok a pályán, két hónap múlva hetven éves leszek, de én nem sopánkodom, mert játszom, dolgozom; egy éven belül a második hatalmas szerepet kell betanulnom, próbálnom, és még lesz két bemutatóm az idén, a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, és a Három nővér. 
• Plusz energiát ad Önnek, hogy ilyen sok fiatal kolléga veszi körül?
• Nem törődtem soha azzal, hogy ki melyik generációhoz tartozik. Amikor fiatal voltam, nem nagyon jöttem ki az idősebbekkel. Más volt a színházi szellemiség 30-40 évvel ezelőtt: az idősebb színészek magukon viselték a pozíciójukat a régi Nemzeti Színházban, és ez egy fiatal számára nagyon küzdelmes helyzet volt. Akkor határoztam el, hogy ha megélem, és fiatalokkal fogok együtt dolgozni, akkor én ezt nem teszem meg velük. Mindig azt kell nézni, hogy ők tehetségesek, ezért vannak itt, ezért kapták meg a szerepeiket; és ez inspirálja az embert olyan szempontból, hogy a szakmából minél többet megmutasson nekik - mert azt a főiskolán nem lehet megtanulni. Nekem is évtizedekbe került, mire elfogadható szinten műveltem. 
• Az előbb mesélte a színpadon, hogy éjszaka a szöveggel álmodott…
• Most van az a stádium, mikor az ember éjjel felébred, mondja a szöveget, aztán amikor nem jut eszébe egy szó, felgyújtja a villanyt, odamegy, és megnézi a példányt. Ez mindig így történik. Van egy visszatérő álmom, amelyben próbálom mondani szöveget, de nem jut az eszembe, és mikor felébredek, kiderül, hogy olyan szöveg nincs is a darabban.
• Miután felébred, és megnézi a példányt, rögtön vissza is tud aludni?
• Ez nem gond, hiszen nagyon korán, fél hétkor kelek, ami nehéz egy egész napos bent lét után. Ma is bent vagyok reggel kilenctől este kilencig, tízig.
• Gondolom, örömmel tölti el, hogy Törőcsik Marival sokadszorra játszik egy színpadon…
• Igen, mi annak idején, a pályám kezdetén, a hetvenes években a Nemzeti Színházban öt-hat darabban együtt játszottunk. Nagy sikerek születtek akkor, Bulgakovtól az Iván, a rettentő, Albee-tól a Mindent a kertbe, O’Casey Bíborpor-ja vagy Németh László darabja, a Szörnyeteg. Aminek még nagyon örülök, hogy megismertem egy fiatalembert, akit Rába Rolandnak hívnak. Korábban csak színészként ismertem, számomra nagyon ismerős módon dolgozik, érződik rajta, hogy a Krétakör Színházban nagyon sok mindent megtanult a szakmából.  Rokona ez az én „nagy időszakomnak” a nyolcvanas évekből, a Katona József színházi időszakomból, ahol ugyanezt a módszert használtuk: ami mentes mindenfajta modorosságtól, a természetesség felé megy, és a félelem ki van zárva a próbákról és a színpadról. Nagyon meg kell becsülni, hogy egy színházban, egy közösségen belül az ember így tud létezni, és dolgozni.

 

Törőcsik Mari 

• Kaposvárott már volt egy bemutatója, de itt a Nemzetiben ezzel a darabbal tér vissza a színpadra. Milyen a Halál asszony szerepe?
• Soha nem foglalkozom vele, hogy milyen a szerepem, csak akkor, amikor dolgozom rajta. Remélem, hogy meg tudom csinálni. Nekem egy ötmondatos szerep ugyanolyan izgalmas, mint amikor eljátszom egy Shakespeare-főszerepet. Sokkal nehezebb kis szerepet játszani, mint nagyot. Minden vezető színészt köteleznék rá, hogy vállaljon olyan szerepet is, amilyet én játszottam a Bertalan-napi vásár című darabban - ahol befutottam, elmondtam egy monológot, majd kifutottam. Ez volt életem legnehezebb szerepe. Mert amikor az ember nagy szerepet játszik, az idegrendszere rááll valamire. Itt meg, mire igazából létezni tudnék, már kint is vagyok. Ezek nagyon nehéz dolgok. 
• Hány estét játszik egy hónapban?
• Nem sokat. Hármat, négyet.
• Elég ez most? 
• Elég. Sokat dolgoztam egész életemben, úgyhogy most elég. Nagyon nagy szerepet játszom Kaposvárott, négy hónapig próbáltam Vasziljevvel, napi hat órákat, a végén napi nyolc órákat, úgyhogy kimerültem. Magam is csodálom az erőmet, hiszen októberben volt bemutatóm, és egy évvel azelőtt nemhogy mozogni nem tudtam, de beszélni sem. 
• Sinkó Lászlót évtizedek óta ismeri, és most ismét együtt játszanak. 
• Igen, ő is velem, mellettem kezdett dolgozni. Régóta vagyunk a pályán. Minél többet játszunk valakivel, annál közelebb kerülünk egymáshoz, mert összehoz minket a munka. Nagyon sokat játszottam Garas Dezsővel, aki a két-három legjobb barátom közé tartozik, de Sinkót is nagyon szeretem. Együtt kezdtünk, és úgy cipelem őt magammal, mint drága kollégát.
• Rába Roland először rendezi önt. Milyen volt a közös munka? 
• Annak idején a tanítványom volt. Amikor Alföldi Róberttől megkérdeztem, hogy ki rendezi a darabot, mondta, hogy Rába Roland. Erre azt mondtam: Jézusom, már ő is? Kicsit elkeseredtem, hogy Roland is rendezésre adta a fejét. Hála Istennek, ő valóban rendező is. Mind a tíz nagymester, akivel dolgoztam, eredetileg színésznek készült - de nem minden színész tud rendezni. Engem például harminc éve kérnek, hogy rendezzek. Nem teszem, mert nem vagyok rendező. Én csak a saját szakmámat tanultam meg. Tudok segíteni a fiatal színészeknek, ha nem értik meg pontosan, hogy mit kér a rendező. De rendezni, műalkotást létrehozni nem tudok. Márpedig egy előadás műalkotás. Nagy öröm számomra, hogy Rába Roland nem csak színész, hanem rendező is. 

 

Makranczi Zalán, Gerlits Réka, Mészáros Piroska, Mátyássy Bence 

• Hogy tetszik nektek a darab? Élvezitek a munkát? Meséljetek a szerepeitekről…
• Makranczi Zalán (Lobkowitz): - Nagyon szeretem a szerepemet. A darabot azért, mert egyedi hangvételben beszél erről a kemény témáról - és ez nekem nagyon szimpatikus és izgalmas. Kicsit olyan, mint Benigni Az élet szép című filmje. Elsősorban a téma humoros oldalát próbálja megfogni; ugyanis tele van zsidó humorral, ami a humornak egy speciális válfaja. Mi is csak ízlelgetjük. Én Lobkowitz-ot játszom, aki Isten, mégis emberi tulajdonságai vannak. Ez a gondolat olyan szempontból egybevág a zsidók Isten-képével, hogy ők abszolút interaktív kapcsolatban állnak a Teremtővel, nem úgy, mint a keresztények. Pörölnek vele, vitatkoznak vele. Ezért is van az, hogy ez a Lobkowitz kicsit ember - hiszen válaszolgat Herzl-nek - de mégiscsak Isten. Aztán Herzl magára haragítja őt, mire az Isten azt mondja neki, hogy akkor járd egyedül az utadat. Én itt vagyok, várok, hozzám lehet mindig fordulni, de ha te ezt akarod, akkor tessék.
• Nehéz a darabot próbálni?
• Könnyű, hiszen Rolandnál nem tud hibázni a színész; bármit csinál, az nem hiba, hanem javaslat. Vannak az előadásban pillanatok, amelyek úgy indultak, hogy valaki elrontotta a szöveget, vagy valaki rossz helyre ment éppen, mire Roland azt mondta, hogy ez marad, mert így jó. Emberközpontú stúdiójáték ez. 

• Gerlits Réka (Mici): - Nagyon jó volt a próbafolyamat, jó volt Roland keze alatt dolgozni, mert iszonyatosan jól nyúlt hozzánk, emberien kezelt minket. Elsősorban az emberből építkezik: mi áll jó neki, mit szeret, hogyan szereti - és ezt figyeli. A tyúk a darabban igazából ritmusgyakorlat és koncentráció; abban tudok segíteni, hozzájárulni az előadáshoz, hogy ha jó ritmust kapok el, akkor tovább tudom vinni a jelenetet, vagy egy-egy mondatra rá tudom irányítani a néző tekintetét. Az előadás maga ritmusgyakorlat, a főszerepeket leszámítva. Ha rossz a ritmus, rossz lesz az előadás, ha jó a ritmus, jó lesz. Fiataloknak mindenképpen ajánlanám, én például nagyon szeretnék nézni egy ilyen darabot. Mindig azt gondoltam, ha van egy előadás, amelynek nagyon komoly az üzenete, azt nem kell feltétlenül nagyon komolyan és sulykolva megmutatni. Nagyon jó, ha humoron keresztül mutatkozik meg a szomorúság vagy mélység. Itt ez történik. Nevetünk, és utána gondolkozunk el: Jézusom, min nevettem én? Az élet is ilyen: van, amikor csak nevetni lehet azon, ami szomorú, és nem is baj, ha nevetünk rajta. 
• Mészáros Piroska (Gretchen): - Nagyon érdekes darab ez, roppant viccesnek tartom, szórakoztatónak. Olyan, mint egy gépfegyver, ami összevissza lő, és mint a filmekben, hármat talál bele az emberbe, de közben szétlövi az egész házat. A humorát ehhez tudnám hasonlítani. Közben pedig ott a tény, hogy a központi alakja maga Hitler. Törőcsik Mari mondott ma valamit a próbán, hirtelen ránéztem, és belegondoltam, hogy nekem ez az egész szörnyűség csak olvasmány. Hitler távoli név, tudom róla, hogy borzalmakat tett, de Törőcsik Marinak ez jóval többet jelent, személyes emlék az életében. Különleges dolog, hogy együtt játszanak az előadásban olyan emberek, akiknek történet az egész, és olyanok, akiknek az életük része.  
• Mátyássy Bence (Hitler): - Láttam ezt a darabot Görög László főszereplésével a Radnóti Színházban, vagyis volt róla némi előképem. Kutatómunkát szándékosan nem végeztem arról, hogy milyen volt a valódi Hitler. A Mein Kampf-ba beleolvastam kicsit, de nem néztem filmeket, régi felvételeket arról, hogyan beszélt, nehogy befolyásoljon a megformálásában. Inkább az volt a fontos, hogy belőlem mit hoz ki az ő személye. Nem akartuk utánozni őt. Az a tragikomikus a dologban, hogy akárkivel előfordulhat: egyszer csak elkezdi irtani a többi embert. Tábori György is azt mondja, hogy ez akárkivel megtörténhet, hiszen a történelem ismétli magát. Ezt a darabot el lehetne képzelni Néróval vagy Caligulával is. Tény, hogy tömeggyilkos volt Hitler, de az is tény, hogy formátumos ember volt. Aki a népirtást ilyen tökéletességre vitte, az valahol beteg zseni; csak épp rosszra használta az erőt, ami benne volt. Groteszk figurát hoztunk létre, és célunk, hogy a darab során néha akár meg is sajnálhassuk őt.  

 

Rába Roland 

• Ez a második rendezésed. Nehezebb volt ez a munka, mint korábban a Pánik?
• Szerintem gördülékenyebb volt a munka, mint a Pániknál. Ott problémásabb volt minden. Persze a Mein Kampf-ban is vannak még megoldatlan jelenetek, dolgozunk rajtuk.
• Két színészóriással dolgozol és fiatal tehetségekkel. Egyensúlyozni kellett neked rendezőként, hogy ők együtt jól működjenek?
• Ez olyan, mint amikor az ember társaságot hív. Ha már bevállalta, övé a házigazda szerepe, ő felel érte, hogy mindenki jól érezze magát. A rendezés is ilyen: mindig oda kell figyelni, hogy kinek kell éppen egy jó szó, kit kell békén hagyni próbálni. Házigazda-feszengés itt is volt bennem, de az idősebb kollégák annyira segítettek ezt feloldani, hogy bármilyen félelmem volt, azt ők eloszlatták. Sinkó László és Törőcsik Mari is hihetetlenül nyitottan állt a munkához. 
• Alföldi Róbert javasolta neked a darabot?
• Felhívott, odaadta, hogy olvassam el, és ha tetszik a szöveg, foglalkozzak vele. Fontos, hogy olyan anyaggal dolgozzon az ember, ami elindítja a fantáziáját. Ez a darab humorba szőtt borzalom. A témája felháborító, politikailag inkorrekt, de közben vicc-hegyek vannak benne. Nagyon tetszett ez a „ne vegyük magunkat komolyan” típusú hozzáállás - ilyen vagyok én is. Ezért döntöttem úgy, hogy elvállalom. A szerző hatalmas művész lehetett: ez a szöveg olyan, mint egyetlen hosszú vicc. A vicc sajátos műfaj; valaki szereti, van, aki nem. Ez a darab azt mutatja meg, hogy akkor is viccelhet az ember, ha borzalmas dolog történik vele. Ez egy felnőtt mese - kísérlet arra, hogy kinevessük a halált, a borzalmat is. Könnyíteni akar rajtunk. A holocaust sok mindent megváltoztatott, azt is, hogy min lehet nevetni - ám Tábori olyan darabot írt, ami a holocaust előtt történt eseményekről szól. Én semmiképpen sem másokon gondolok nevetni, hanem önmagunkon. Önirónia sugárzik ebből a műből, a „saját magunkon való röhögés” képessége. Nem csupán a zsidóság öniróniája, hanem maga az ember öniróniája: ki képes mulatni a saját vágyain, fóbiáin. 
• Kiknek tetszik majd szerinted a darab?
• Elsősorban az lenne jó, ha a színészeknek tetszene, akik játszanak benne. Ha ők élvezik, az már fél siker. 

Bánfalvi Laura

(2010. január 22.)