Vissza a hírekhez
Az iskolapadtól a főszerepig – Fehér Tibor 21 évesen alakítja Bánk bánt
- A múlt héten volt a Berzsián és Dideki című darab premierje, most pedig a Bánk báné. Sűrű hetek ezek számodra. Hogy sikerült a Berzsiánban a bemutatkozás?
- A gyerekek nagyon szerették a darabot. Nagyon féltek tőlem, Áttentő Redáztól. Van egy jelenet a darabban, amikor megver engem - Áttentő Redázt - Tompos Kátya, azaz Dideki. A hat éves kisgyerekek bekiabáltak nekem a színpadra, hogy: na mi van, megvert egy lány! Na mi van? Erre én a szerepem szerint azt mondtam Didekinek, hogy: Megkeserülöd, én mondom, Áttentő Redáz! Erre visszaszóltak nekem a gyerekek, hogy: Nem, nem fogja megkeserülni, menjél innen! Zseniális volt, nagyon élveztem, hogy ilyen hatást váltottam ki náluk.
- Jólesett? Nehéz ilyenkor megállnod, hogy egy futó mosoly se hagyja el a szádat?
- Annyira koncentráltam, hogy már csak a takarásban konstatáltam ezeket, de nagyon örültem neki. Jólesett.
- Örültél neki, hogy negatív szerepet kaptál a Berzsiánban?
- Engem szerintem szeretnek a gyerekek, mert ilyen világban élünk, hogy a gonoszt szeretik. Ha megnézel egy filmet, amelyben van egy jó és egy rossz karakter, tudod, hogy a jó fog nyerni, és az unalmas. Mindenki a gonosznak szurkol, mert az izgalmas. A negatív karakterek mindig izgalmasabbak, én ezért is imádom, bár ezt a szerepet még nem sikerült úgy megcsinálnom, ahogy szeretném. Szerintem igazából a gonosznál nem kell gonoszt játszani, kedvesen kell belevágni a kést valakibe. Attól gonosz valaki, ahogyan néz, ahogyan mosolyog, és a lényéből érzed, hogy valami nem stimmel. Valami fura van nála, és vigyázni kell vele. Ezt lenne jó elérni.
- Szoktál gonoszkodni?
- Gonosz, rossz mindenki tud lenni, én iszonyatosan rossz gyerek voltam. Édesanya és édesapa dolgoztak, és a nagymamám vigyázott ránk. Mindig imádkozott a Jóistenhez, hogy javítson meg engem. A focilabdámmal a szomszéd ablakait betörtem, kardoztam otthon és csillárokat zúztam össze, nagyapám boroshordóját meg akartam csapolni egyszer, de beleesett a cső a hordóba.
- Nagyecseden nőttél fel. Szép gyerekkorod volt vidéken?
- Iszonyatosan jó volt, jó nevelést kaptam, jó családba születtem. Állandóan horgászni jártam, sokat fociztam, bunkert építettünk a szőlőtőkék között, igazi csibész voltam. Mátészalkán jártam gimnáziumba, magyar–töri szakra, ahová azért mentem, mert nagyon szerettem a verseket, a magyart, szerettem volna a versmondás közelében maradni. Aztán nem éreztem jól magam az iskolában, mert hiányzott belőle az a csibészség, amit én szeretek. Óriási fegyelem volt, így iskolát váltottam. Átkerültem Nagykállóba, ahol ennek az ellentéte volt jelen, kilógtunk a kollégiumból, cigiztünk a vécében, egy picit el is züllöttem. De a kettő keveréke tett olyan emberré, aminek köszönhetően felvettek a Színművészeti Egyetemre. Megvan a jó modorú oldalam is, és a bulizós is. Így lettem egy egész ember.
- Ki volt az a családban, aki megszerettette veled a verseket, aki foglalkozott veled gyerekkorodban?
- Édesanyám. Ő óvónő, és nem telt el úgy este, hogy ne olvasson nekem. Ő készített fel mindig a versmondó versenyekre, ki mit tud?–okra, mindig ő volt a legjobb kritikusom. Aztán eljött az a pont, amikor már a tanítvány felülemelkedett a mesteren. Az egy nagyon szép pillanat volt.
- Támogattak abban a szüleid, hogy színész legyen belőled?
- Féltettek, de támogattak, persze. Látták hogy ezt imádom, ez az életem, és amikor felvettek az egyetemre, azonnal művész úrnak szólított az egész város. Aranyosak voltak, mert minden öreg néni úgy jött oda hozzám, hogy: Gratulálok, de vigyázz, Budapest nagyváros, el ne zülljél fiam! Valahogy az én sikereimet magukénak tudják. Ez nagyon jó érzés, büszkeséggel tölt el, úgyhogy nem ronthatom el, mert szurkol nekem hatezer ember!
- Vannak testvéreid?
- Igen, van egy öcsém, tizenhét éves, biológiát és kémiát tanul, neki nagyon jó kereskedői vénája van, velem ellentétben, aki nem tud bánni a pénzzel. Nagyon szeretem őt!
- Emlékszel, mi volt az első színházi élmény, ami megfogott?
- Egy musical fogott meg, bármily furcsa is. Az Elizabeth volt az, az Operettszínházban. Emlékszem, ott ültem az előadáson, és borzasztó volt, hogy ők ott vannak a színpadon, énekelnek, táncolnak, tapsot kapnak, én pedig ülök a nézőtéren, és nem mehetek fel. Kiszakadt a szívem, néztem, hogy hol van lépcső, ha fel akarnék menni hozzájuk. Akkor döntöttem el, hogy nekem ezt kell csinálnom, ez az utam. Aztán egyből fel is vettek az egyetemre.
- Ki készített fel a felvételire?
- Gyakorlatilag saját magamat készítettem fel. Borzasztó volt, az első rostára úgy mentem el, hogy nem készültem fel eléggé. Leszálltam a vonatról, és úgy éreztem, hogy nem akarok bemenni, flegmán viselkedtem, és eszembe se jutott, hogy tovább jutok. Nagyon meglepődtem. Onnantól kezdve azonban biztos voltam abban, hogy fel fognak venni, nyert ügyem van.
- Milyen volt a kisváros után Budapestet megszokni?
- Izgalmas. Itt van élet, le tudom kötni az energiáimat, otthon nem. Nagyecsedben már a vidéket szeretem, a természetet, folyópartot, a jól ismert házakat, a szántóföldeket. De nem tudnék ott élni, mert oda csak pihenni megyek és már alig várom, hogy jöjjön a következő munka, amibe fejest ugorhatok.
- Jönnek Nagyecsedről megnézni a Bánk bánt?
- Nagycsalád jön, tizenöt – húsz ember, két sort már le is foglaltam nekik.
- Izgulsz miattuk? A premier miatt?
- Én nem vagyok egy izgulós típus, picit remeg a gyomrom, amíg be nem megyek a színpadra. De már alig várom, hogy színpadra mehessek.
- Alföldi Róbert hívott a Bánk bánba. Milyen volt a találkozás?
- Az Oresztész alatt dolgoztunk együtt, amelyen interaktív játékokat találtunk ki az osztályommal az előtérbe. Eljött megnézni egy beszédvizsgánkat, aztán szólt nekem, hogy rám gondolt a Bánk bánban. Szerintem meglátott bennem valami naivságot, őszinteséget.
- Te szeretted diákkorodban a Bánk bánt?
- Gyűlöltem, és semmit nem értettem belőle. Amikor megtudtam, hogy én vagyok Bánk, egyrészt nagyon boldog voltam, hogy főszerepet kaptam, végre megmutathatom magam, másrészt megijedtem, hogy mi lesz, hiszen nem is értem pontosan, miről szól a darab. Kivettem a könyvtárból a művet, elolvastam háromszor, aztán két hétig soronként bíbelődtem vele, elemeztem, értelmeztem. Ezután éreztem azt, hogy ez nagyon jó mű. Aztán vártam, hogy Alföldi Róbert mit fog erről gondolni. Eljött az olvasópróba, amiről elkéstem, hiszen előző este egy lányt kísértem haza hajnali ötkor. Késtem húsz percet, Alföldi letépte a fejemet (bár mint kiderült, az első olvasópróbájáról ő ugyanígy elkésett). Végül kiderült, hogy ő szinte ugyanazt gondolja a szerepről, a darabról, amit én. Persze, mikor megtudtam, hogy lesz benne medence, dobszerkó, gitár, akkor csak pislogtam, hogy ebből mi lesz, de szerintem egy nagyon jó előadás született. Jó volt a próbafolyamat, imádtuk mindannyian.
- Miért ajánlanád a nézőknek? Hogyan győznél meg engem arról, hogy ez egy jó előadás, ha hozzád hasonlóan én is negatív élményekkel bírnék a darabról, a műről diákkoromból?
- Katona József 23 évesen írta ezt a darabot. Nyolcszáz év alatt Magyarországon semmit sem változott a helyzet, ezért teljesen aktuális a darab. Petur például azt mondja a darabban arról, hogy milyen is a magyar nép: „Adj neki hirtelen csak egy jó szót, és világot tiporva lemészárolja ellenségeit!” Magyarország egy olyan ország, aminek mindig is hazudtak. De ha csak egyszer is tiszta vizet öntenénk a pohárba, lehetne rá építeni.
- A ti értelmezésetekben milyen ember Bánk bán? Milyen a karaktered?
- Ő egy hétköznapi ember. Nem egy klasszikus előadást hoztunk létre, amelyben bajszos, tenyeres talpas magyar emberként mutatjuk meg, akitől mindenki fél, hanem egy ugyanolyan ember, mint bárki más, aki a szerelmét, Melindát választja, nem a hazáját. Teljesen átlag ember, problémákkal, aki naiv, és szerelmes. Szerintem ez a szép a Bánk bánban. Nagy ember, a királynénak ő az egyetlen igazi partnere, kemény jellem, félnek tőle, megvan az erőssége, de az emberi oldala is. A darab érthető, tiszta, nem nehéz a nyelvezete, amit Vörös Róbert dramaturgnak köszönhetünk. Egyszerűen értelmezhető.
- Játszol hangszeren?
- Gitározgatok, de az éneklésben nincs önbizalmam, pedig nincs rossz hangom.
- Filmezni szeretnél majd, vagy csak a színház érdekel?
- Nagyon szívesen kipróbálnám magam, kíváncsi vagyok rá. De túlnyomó részt inkább a színház érdekel.
- Mivel töltöd a szabadidődet?
- Olvasok, most éppen Oscar Wilde-ra kattantam rá, a minap meg is ríkatott. A csalogány és a piros rózsa című meséje, ami nagyon gyönyörű. Kevés időm van, de azért eljutok színházba, moziba is, a legutóbb a Becstelen Brigantyk fogott meg.
- Nagyon fiatal vagy, 21 éves. Hogy képzeled el magad tíz év múlva?
- Tervezős típus vagyok, aki türelmetlen. Szeretnék egy házat például Dunakeszin, de mindenképpen Budapesten kívül, szeretnék három gyereket, egy kőszínházi szerződést, szinkronizálni, filmezni, illetve a médiába is szeretnék bekerülni, el tudnám magam képzelni például egy kvízműsorban.
(2009. október 21.)