Jordán Tamás beszéde

A Nemzeti Színház nyomasztó adósságát szanálja a mai napon. Bessenyei Ferenc szobrát, Párkányi Raab Péter kiváló alkotását avatjuk. Bessenyei Ferenc Bánk bánként áll majd halhatatlan kollégái, a legnagyobb magyar színművészek Tolnay Klári, Latinovits Zoltán, Timár József, Latabár Kálmán, Soós Imre, Ruttkai Éva, Gobbi Hilda, Major Tamás, Sinkovits Imre, Kiss Manyi, Básti Lajos, Lukács Margit társaságában. A szobor létrejötte egyaránt köszönhető a Nemzeti Színház volt és új vezetésének.

Bessenyei Ferenc az új Nemzeti Színház működését az első percétől kezdve kitüntető figyelemmel kísérte. Ha egészségi állapota nem akadályozta meg benne, ott volt a bemutatókon, harsány lelkesedésére vagy az ugyancsak mennydörgésszerű, szeretetteljes korholására mindig számíthattunk. A szívén viselte, magáénak vallotta a Nemzeti Színház falain belül történteket.

A Nemzet Színészeként úgymond hivatalosan is a Nemzeti Színház tágabb társulatához tartozott.

Valamennyi jelenlevő, résztvevő számára maradandó, szívet melengető élmény a 170 évesek címmel megtartott közös születésnapja Komlós Jucival. Gyönyörű, meghitt ünnepség keretében éltettük őket 85-ik születésnapjuk alkalmából.

Nagyon lehetett őt szeretni. Számon tartotta a tehetségeket, kedves gesztusokkal halmozta el az arra érdemeseket. A művészi létezés egészét tartotta szem előtt, felelősséggel gondolkodott a színház, a művészet kérdéseiről.

Néhány gondolatát kölcsön vettem özvegye, Élthes Eszter kitűnően szerkesztett, Bessenyi Ferenc nevét viselő internetes honlapjából.

A tehetség erkölcsi kérdés, erkölcsi kategória. Éppen annak az eldöntése, hogy a képességeimet mire használom. A tehetség ennyivel több a képességnél. Meg lehet tanítani a kutyát táncolni, az elefántot énekelni, a majmot trombitálni, de ez nem az erkölcsnek az a világa, amellyel színházat lehet irányítani. Adyt megfontolva: Magyarországon tehetségesnek lenni, nagyobb karaj a közös fájdalomból, vagyis nagyobb felelősség! Felelősséget viselni és ébreszteni, ez volna a dolga a színháznak.

A színház és a színész művészete az emberábrázolás. Nem több, nem kevesebb. Ellesni az embernek egy csodás pillanatát és afölött megállítani az időt: nézd meg, ilyen vagy, ilyen lehetsz, vagy ilyen lehettél volna. Segíteni az embernek a példa erejével. Különösen ha bajban van. Ha bajban van az emberiség, ha bajban van a társadalom, akkor kétszeresen is az a dolga a színháznak, hogy egy jó szóval segítsen. A színháznak mindig úgy kellene állnia, mint a bajbajutott hajón a kapitánynak. Hogy a bajbajutottak tudjanak honnan erőt meríteni. A színháznak minden időben és minden helyzetben kutya kötelessége tudni, hogy mi az emberszabású élet.

Mit jelent ma magyarnak lenni? És arra jöttem rá a Hunyadi Jánostól Petrovics Petőfi Sándoron át folytatható példasoron, hogy magyarnak lenni nem származási kérdés, hanem választás és felelősségvállalás dolga. A hazafiság számomra az. ahogyan Németh László megfogalmazta: egy nép sorsához illő magatartás.

A fontos csak az, hogy az ember az egész életével, életének minden percével egy monológot fogalmazzon, amelynek a lényege sohasem változhat.

Akik ismertek, úgy emlékezzenek rám, amilyen voltam!

Azt kívánjuk, hogy akik nem ismerték személyesen, azok is tudjanak róla, lássák Bánk bánként az idők végezetéig és erre járva tűnődjenek el, hogy a határozott kézmozdulat, a balkéz mutató ujja milyen irányt szab nekünk külön-külön és vajon merre kellene haladnunk együtt nagy egyetértésben, békességben.

Drága Feri bátyám, kedves Bessenyei Ferenc boldogok vagyunk, hogy végre itt állsz a Téged megillető helyen, volt barátaid, játszótársaid között.

Budapest, 2008-09-20

Jordán Tamás

(2008. szeptember 19.)