Drága Alen!
Akármennyire most az a hír, hogy meghaltál, az a végtelen erő és élet marad utánad, amit megélhettem veled az elmúlt hónapokban, akár a kórházban, akár a sétáinkon, akár az utolsó vacsorákon, - mert mindig rettegtünk, hogy az utolsó lesz - , amiket valahogy mindig összehoztál, hiába rémüldöztek az orvosok. Ott voltál a megbeszélt helyen, - persze szokásodhoz híven, mindig kicsit késve - , de mondtad és mentünk és néztük és akartad és követelted, hogy ami még belefér, az minden férjen bele. Az életbe. Nagyon remélem, hogy minden filmet meg tudtál még nézni, minden könyvet el tudtál olvasni és meg tudtál hallgatni mindent, amit még szerettél volna. Mert csak az érdekelt. Nem tudom, hogy lent vagy fönt, vagy hol vagy most éppen, - szerintem mászkálsz ide-oda - , de most már megbeszélheted Wagnerrel, meg Román Györggyel meg a többiekkel. Nem hiszem, hogy nyugton lennél, így a halálod után pár órával sem. Te már biztos jókat dumálsz, én meg itt próbálok, nem túl érzelmes lenni, mert azt ki nem állhattad.
Hát a Kazo - Kutya most már tényleg egyedül van.
Itt hagytad, itt maradtunk.
Hallgassunk.
Alföldi Róbert
tovább a kultura.hu-ra
(2008. július 21.)
