Vissza a hírekhez
Szomszédból Valaki
A Hermelin főpróbája után beszélgettem Szarvas Józseffel, aki a bemutató alkalmából éppen egy televíziós interjúra kapott meghívást. Tudod már, mit fogsz mondani a nézőknek?Azt biztosan elmondom majd, hogy ez egy fantasztikus társulat, fantasztikus színház. És, hogy fantasztikus színészeket láthatnak egy fantasztikus színdarabban; amilyeneket az elmúlt 50 évben alig játszottunk. Pedig ha van márpedig van nemzeti színjátszó hagyomány, akkor az Szomory Dezsőn és Molnár Ferencen át vezetett idáig. Olyan színészi eszközöket hív elő ez a darab, amilyeneket eddig nem nagyon használtunk: bátor, szabad, odaadó, de főleg szabadságot adó játékmódot.
Mit értesz ezen?Azt, hogy Balikó Tamás, a rendezőnk, a szereposztással elmondta a lényeget. Kijelölte az utakat. Hogy az út merre vezet, azt pedig Szomory pontosan mutatja. A színésznek már csak az a dolga, hogy megértse, és végig menjen ezen az úton: szép és tiszta gondolatok mentén, egyenesen. Csehov jutott eszembe, ő is mutatja az utat. Ha letérsz róla, az szinte biztos, hogy rossz. Például odaírja: szünet. Azon nem kell gondolkozni - meg kell tartani. A próbák során az a szünet majd megtelik tartalommal. Ahogy itt is. Például azt írja Szomory: iróniával, kedvesen akkor azt mindenek előtt meg kell csinálni, és nem azon gondolkozni, hogy miért? Ha sikerül jól megvalósítani az instrukciót, az megtelik tartalommal.
Ezek azok a darabok, amik után a színházra fogékony nézők közül sokan azt érzik, hogy szeretnének maguk is színészek lenni.Persze. Mert azt látják, hogy milyen egyszerű, milyen magától értetődő a színészmesterség. Pedig tudjuk, hogy nem ennyire egyszerű. Hányszor, de hányszor eltévedünk. Vigyázni kell, hogy milyen mélységig tévedünk el. Furcsa módon nem csak az agy emlékszik egy szerepre, hanem a hús, az izom is Ha be vagy énekelve, próbálva, gondolatilag, hangilag, testileg-lelkileg: onnan kutya nehéz visszajönni.
Sok néző hajlamos azonosulni a szereplők valamelyikével. Azon gondolkoztam, hogy vajon hányan lesznek, akik nem Pálfi Tibort, az ünnepelt színpadi szerzőt választják majd, hanem a félénk, félszeg szomszédot. Szerinted?Érdekes kérdés. Szerintem sokan választják majd Plundrichot. Ha jól olvasom, akkor a Tibor, furcsa módon, egyfajta végállapotot mutat, az ő története nem sokkal megy előre az előadás alatt. Megkapja, amire vágyik. De az valójában már régen is ott volt a számára. A Plundrichnak meg nem volt senkije. "A tanár nyel, tűr, hallgat és elvisel", egészen addig, amíg meg nem jelenik az életében a Nő.
Láthatjuk, hogy nyílik ki Plundrich számára a világIgen, az első jelenetben láthatjuk, ki is ez a Plundrich: egy senki. Aztán a második felvonásban érkeznek a színészek: átnéznek rajta. Ön nincs is. És egyszer csak azt mondja, de igen, vagyok.
Az is érdekes, hogy kit szán Szomory Plundrichnak. Manciról, ahogy a vörös ruhájában, kalapjában megjelenik, mindent gondolnánk, csak ezt nemRavasz szerző a Szomory amúgy Manci mindent, de mindent tud az életről, azt a picike dolgot leszámítva
Talán sokan emlékeznek rá az olvasók közül, te játszottál a vígszínházi Hermelinben is.Igen, Róna-Ilos szerepét, amit most Benedek Miklós játszik remekül. Kern András volt Plundrich. Én rajongásig szeretem a Kernt, azt a fajta szakmaiságot, amit ő képvisel, azt senki más nem tudhatja. És a próbák elején mi történt? Hiába mondogattam magamban, hogy most én akarom megcsinálni a Plundrichot, hetekig az ő hangját hallottam a fejemben. Látod, ha valami plusz kaland volt ebben a szerepben, az az, hogy a Kernt kitessékeljem az ajtón.
Eddig tartott a beszélgetés, amit legépelve letettem Szarvas Jóska elé. Amikor visszakaptam a papírt, a szöveg végén ezt találtam:ui: A TV interjúban hallgattam, alig szólaltam meg. Mint Plundrich az első felvonásban.
(2007. május 17.)