Balikó Tamás a Hermelinről

Még az olvasópróbán azt mondtad, hogy megtisztelve érzed magad, hogy ezt a darabot itt rendezheted. Így van. Beavatnál minket egy kicsit részletesebben is. Azért megtisztelő, mert ez egy igazi színészdarab és nagyszerű színészekkel dolgozhatok. Ha nem nagyszerű színészekkel kellene színpadra állítani a darabot, akkor az egy kínszenvedés lenne. Így viszont ez egy szép és alázatos manuális munka, lényegében közlekedésrendészetileg kell lebonyolítani, mondjuk a második felvonásbeli jövésmenést. Ha az ember elakadna, a színészek segítenek. A Hermelin nem a rendezői önmegvalósítás színtere, ám a kitűnő színészek miatt nagyon élvezetes munka. Most úgy tűnhet, hogy a Hermelin egy könnyű darab, pedig… …pedig nem. Sőt, Annyira nehéz, hogy a tanárok is félnek tanítani. Például a szereplőknek nagyon-nagyon kell tudniuk beszélni. A darab egy túlhevített, túlburjánzó nyelven szól, ami Szomory Dezső ismertető jegye, el is nevezték szomorizmusnak. Ahogy hallottam, a színészek már az olvasópróbán is élvezettel beszélték… Mert, ahogy mondtam, ők nagyon jó színészek. Ti is szeretitek, amikor egy darab rólatok szól? Igen. Pontosítok. Elsőre igen, mert úgy lehet az ember vallomásos, hogy közben mindent elháríthat önmagától, hiszen amit csinál, az csak egy szerep, játék. Kicsit olyan, mint egy terápia és a végén meg lehet hajolni. Más művészek is így lehetnek ezzel? Valószínűleg igen. Például a képzőművészetben ilyen az önarckép. Ha belegondolsz, veszedelmes műfaj. Kevés festő engedte meg magának. A közönség mindenesetre szeretni szokta… Igen, mert belát egy kicsit az atelier-be. Akár siker is lehet belőle… Nem kell elkiabálni, sőt, le kell kopogni, de kétségtelen hogy van esély egy jó előadásra. De most még sok munka van hátra. Viszont azt gondolom, hogy az sem mindegy, hogy egy darabot mikor mutat be egy színház. Egy ilyen darabot április-májusban bemutatni üdítő dolog. Ebben például szerencsét látok. (eosz)

(2007. április 21.)