Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Szeptemberi Színlap a Duna Televízióban

SZÍNHÁZTÖRTÉNET Hetvenöt évvel ezelőtt született Latinovits Zoltán színész, rendező, az 1956 után indult művészgeneráció kiemelkedő jelentőségű, rendkívüli tehetségű művésze. Intellektuális szerepértelmezés, mély átélés, lobogó szenvedély jellemezte játékát. Árnyalt gesztusokkal, kifejező, hiteles arcjátékkal romantikus hősöket, önmagukkal elégedetlen jellemeket, groteszk figurákat formált meg. Előadóművészként szakított az értelmező szavalás hagyományával, iskolateremtő módon a vers születésének folyamatát és hangulatát igyekezett újrateremteni. Igazságkereső, igazságosztó írásaiban a színházi közállapotok megváltoztatásán fáradozott. Latinovits 1972-ben Veszprémben nagy sikerrel megrendezte Németh László Győzelem című drámáját. A Veszprémi Petőfi Színház Latinovits Emléknapokat rendez, melynek egyik legérdekesebb programja a Latinovits Veszprémben című beszélgetés Cserhalmi György, Ács János, Moór Marianna, Bakody József, Meszléry Judit és Joós László részvételével. Stábunk Veszprémbe látogat és Cserhalmi Györggyel emlékezünk Latinovits Zoltánra.
  • Egy érdekes, hangzó anyagokat is tartalmazó összeállítás a Magyar Rádió honlapján
    ***
    Száz éve, 1906. szeptember 8-án nyitotta meg kapuit az új kolozsvári színház, melyet a bécsi Fellner és Helmer tervezett. A Hunyadi téri épületet az igazgató, Janovics Jenő magas rangú vendégek jelenlétében vette birtokba. A zárókő ünnepélyes letétele után délben Róna József Kótsi Patkó Jánost és E. Kovács Gyulát ábrázoló mellszobrát leplezték le a színház előcsarnokában. Este díszelőadás tartottak: Herczeg Ferenc Színházavatás című alkalmi műve után Janovics Jenő mondott ünnepi beszédet. Ezt Kéler Rákóczi-nyitánya követte, s az estet Herczeg Ferenc Bujdosók című darabjával zárta. Kolozsvárra látogatva felidézzük színházi múltunk nagy pillanatait Senkálszky Endre színművész segítségével. FÉNYKÖRBEN A Magyar Dráma Napja A Nemzeti Színház 1883. szeptember 21-én mutatta be Paulay Ede színre alkalmazásában Madách Imre Az ember tragédiája című művét. A három fő alakot Paulay Ede társulatának három jelentős személyisége játszotta: Évát Jászai Mari, Ádámot Nagy Imre, Lucifert Gyenes László. A kisebb szerepekben Márkus Emília, Újházi Ede, Szigeti József, Feleky Miklós, Helvey Laura, Újházi Ede, Prielle Kornélia lépett színpadra. Paulay felkérte Erkel Ferencet, hogy komponáljon kísérőzenét az előadáshoz, Spannraft Ágost és Hirsch Gyula pedig új díszleteket festettek, melyek nagy részét maga Paulay tervezte. Nagy gonddal készítették elő a jelmezeket is. Jászai Mari Feszty Árpád és Paczka Frigyes segítségével maga tervezte, s maga kiviteleztette kosztümjeit. Paulay a kor ízlés- és gondolatvilágához, a Nemzeti Színház szcenikai lehetőségeihez igazított átdolgozása négy évtizedig műsoron maradt. Később Hevesi Sándor, Horváth Árpád, Németh Antal, Major Tamás, Vámos László nevéhez fűződik a mű jelentős bemutatója.
    ***
    A Magyar Dráma Napja jó alkalom arra, hogy a kortárs magyar dráma megmutatkozási lehetőségeiről, a magyar színházak és drámaírók viszonyáról, a mai magyar drámák színrekerülési feltételeinek javításáról beszéljünk. Vendégeink: Lökös Ildikó dramaturg, Háy János író, Kiss Csaba író-rendező, a Drámaírói Kerekasztal egyik létrehozója. PÁHOLY Selmeczi György páholyának vendége Tom Johnson, a 20. század utolsó harmadában feltűnt repetitív irányzat egyik legjelentősebb alakja. A neves szerző Una opera italiana c. műve a Művészetek Palotájában látható szeptember 19.-én.
    A műsor Szeptember 23-án, 21 órakor kezdődik Felelős szerkesztő: Mészáros Katalin Rendező: Komár István

    (2006. szeptember 06.)