Vissza a hírekhez
Megyejárás - Csongrád - III. napi program
2005. április 24. (vasárnap) 11 óra Stúdiószínpad
Móra Ferenc: Sohsevolt király bánata
a szegedi Kövér Béla Bábszínház előadása
mesejáték egy részben
Tervezte: Boráros Szilárd
Koreográfus: Geltz Péter
Kivitelezte: Grosschmid Erik, Mátravölgyi Ákos,
Emôd Kriszta, Sipos Katalin
Játszó személyek: Balasi Jolán, Diószegi Ágnes,
Huszár Zoltán, Jeney Endre, Matuska Zoltán,
Rózsa Teodóra, Szalkai Dénes
Móra Ferenc meséje alapján
írta és rendezte:
Galántai Csaba
***
Tegnap a nagyszínpadra lestünk be fényképezőgéppel, az Éjjeli menedékhely előadására. Horváth Péter rendező írta Gorkij műve kapcsán a bemutatóra:
Az előadás előtti délutánra a nézőtéri büfé művészeti kávéházzá alakult. A beszélgetők, a Tiszatáj szerzői, szerkesztői, a nyári ünnepi játékok rendezői Szeged és a megye művészetéről, kultúra megtartó erejéről beszélgettek, bőven szemezgetve az irodalmi folyóirat friss számaiból. Kerek Ferenc zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem tanára, a város zenei életéből összeállított ízelítőt hozott, amit szegedi művészek adtak át. A délután és este képeit a fotóalbumban találják.
POR ISA HOMU Mindenki tudja: könnyen utcára kerülhetünk. Elég egy váratlan betegség, egy csúfos válás, egy szerencsétlen karambol - ne adj isten mindhárom egyszerre -, s máris ott találjuk magunkat hajléktalanok közt szőrösen, koszosan, büdösen. Mégse adunk nekik alamizsnát, mégse gondoljuk, hogy közünk lehet a söpredékhez. Vagy mondjuk kulturáltabban: a megalázottakhoz és megszomorítottakhoz. Nem tudnak fölvergődni a mélyből - talán még segítséggel se. Ne áltassuk egymást: minden részvétünket önmagunk számára tartjuk fent. Csak gyűlöletünk alapos, csak megvetésünk jelentős, csak kárörömünk és iróniánk első osztályú. Csak bántani tudunk találékonyan és gyönyörűn.
Látjátok feleim Gorkíj még azt hitte: a társadalom segít. A haladás. A forradalom. Szólhatna erről is az előadásunk. Tarthatna tükröt, hogy mutassa: a közösségi társadalom ragyogó eszméjével együtt kihunyt szívünkben a szolidaritás emléke is. De senki tükrei nem érdekelnek. Művészettel Dunát lehet rekeszteni. Torkig vagyunk.
És az Isten? Vele hányadán állunk? Az égről lelöktük, oké. De bennünk, magukban? Nem zeng a húr? Akkor meg mire az egész hőbörgés, szerelem, hóbelevanc? Minek a fűrészpor, álbajusz, festett kárpit? Kiért szól a harang, hölgyeim és uraim?
(2005. április 23.)