Vissza a hírekhez
Bemutató
Érdekes volt, amit az olvasópróbán mondtál a darab születésének időszakáról. Határozottan az volt az érzésem, hogy valamitől szeretnéd megvédeni ezt az előadást.A magyar történelemről szóló drámákat mindig átlengi valamiféle fájdalom. Úgy érezzük, hogy történelmileg vesztesek vagyunk, és ez a búbánat a fűszere mindennek, ami a történelmünkről szól. Holott, a súlyos vereségeink ellenére sem vagyunk vesztesek. Nálunk tehát a székek nem fognak véresen kacsintani a nézőkre Ez a darab egy boldog, sikeres, erőteljes és gazdag országban játszódik, amelyiknek megvan a maga katonai és politikai ereje is ahhoz, hogy jól működjön. Egyébként sokan, mint igazán sikeres testvérekre gondolnak ránk. Egyszer egy észt értelmiségi kifejtette, úgy gondol a magyarokra, mint egy csodálatos népre, akik hozzájuk hasonló környezetből eljutottak Nyugat-Európába, és mindmáig megvannak, több mint 10 millióan élnek és virulnak. Tehát, ez az egész csak szemlélet, illetve gőg és nagyravágyás kérdése. Ha azt akarjuk, hogy birodalom legyünk, világhatalom, csak akkor van okunk jajgatni.
Magyarország történetére mindig így gondoltál?Természetesen különböző élmények hatására alakult ki ez a véleményem. A baltikumi utazásaim, beszélgetéseim során láttam igazán tragikus helyzetben levő népeket. A mi önsajnálatunk nem indokolt a tragédiák ellenére sem. Ezért beszéltem erről már az olvasópróbán. Ki akartam küszöbölni, már az elején, egyfajta gondolkodásmódot. És azt is elmondtam, hogy a korszak, amelyről ez a darab szól, az egy dicsőséges periódusa volt Magyarországnak. Hunyadi megállította a törököket, egy stabil birodalom közepén éltünk, perszonálunióban Ausztriával, Csehországgal, Horvátországgal, és még hátra volt az egésznek a fénypontja: hiszen Mátyás Király uralkodása ennek a történetnek a közvetlen folytatása. Vörösmarty ezt a darabot a XIX. század 30-as éveinek végén, 40 éveinek elején írta, ami szintén egy jó korszaka volt ennek az országnak. Gyanítom, hogy egyfajta történelmi optimizmus is közrejátszhatott abban, hogy meg tudta írni ezt a nagyszerű darabot, amely egyébként Shakespeare történelmi drámái mintájára készült, és igen mély korismeretet tükröz.
Mit értsünk a Shakespeare-i mintán?A klasszikus görög tragédiaeszményhez képest egy epikus szerkezetű darab. Sűrűn váltogatják egymást benne a stilárisan különböző ízű, tehát a tragikusan komoly, groteszk, vagy kifejezetten bohózati jelenetek. A helyszínek is sűrűn váltakoznak. Szó nincs hely és idő egységéről. Hosszú időt ölel át maga a történet, és még sorolhatnám, egészen addig, hogy föl lehet ismerni szituációkat a Hamletből, vagy a Rómeó és Júliából vagy éppen a Lear királyból. (Ezekkel Vörösmarty foglalkozott, és például a Lear fordítása máig érvényes.)
Talán ettől is olyan élvezetesek Shakespeare darabjai. Színesek, pergők, változatosak. Vörösmarty drámájára például a pergő jelző biztosan nem illik. Ezért kérte fel a színház Spiró Györgyöt a mű átdolgozására.Azt mondják az Angolok, hogy könnyű nekünk Shakespeare-t szeretni, mert mi a saját, modern nyelvünkre fordítva halljuk. Nekik meg ott van az archaikus angol szöveg, amivel bizony nehéz megbirkózni. Ugyanez a helyzet Vörösmartyval kapcsolatban. A Czillei a kor ízlésén és legmagasabb irodalmi színvonalán született, de számunkra már túlságosan bonyolultak a mondatai. Túl sokat beszélnek a szereplők, túl sok benne a mellékes szál, az egész mű barokkosan gazdag, sőt, mondhatjuk, hogy túlterhelt. Ez az egyik ok, amiért át kellett dolgozni a művet. Spiró megfogalmazásában egyszerűbbek, jobban követhetőek a gondolatmenetek, világosabbak, tömörebbek a mondatok. De a legjobb mondatok, egy az egyben, ma is Vörösmarty mondatai.
Vörösmarty a drámát a széthúzásról, érdekharcokról írta. Aktuális.Igen, de nem szabad erre sem úgy gondolni, mint nemzeti tragédiára. Mint egy különleges, magyar jellemvonásra. Ha visszatérünk Shakespeare-hez, a korabeli angol társadalomban is mindenki a saját érdekeit képviselte. Mégpedig kőkeményen, ahogy minden normális társadalomban. A Vörösmarty történet arról szól, hogy vannak közös érdekek, amiket figyelembe kellene venni, és, hogy ezeket a közös érdekeket, általában, nem veszik figyelembe. Mint ahogy mindig megtörténik egyfajta ideológiai eláztatás, azaz valakik megmondják, hogy kik a gonoszok és kik a jók. A darabban, végül is, az igazi, rettenetes bűnt a Hunyadiak követik el. Lemészárolják az ország első emberét. Ezt a tényt nem lehet kikerülni, akkor sem, ha aztán agyba-főbe mocskolták a Czilleit, hogy micsoda intrikus, gonosz, és áruló volt. És lehet, hogy az is volt. De az kétségtelen, hogy nem ő ölte meg a Hunyadiakat, hanem a Hunyadiak ölték meg őt. Történelmileg viszont, mi a Hunyadiakat szeretjük, és Czillei lett elátkozva. A mai napig boldogan éneklik, hogy meghalt a cselszövő, jóllehet nem meghalt, hanem megölték. Ugyanakkor én a Hunyadiaknak drukkolok , ők védték meg az országot, ők adták az egyik legjobb királyt, ők voltak nyitottak az országot előrevivő kulturális irányzatokra.
Mondhatom azt, hogy a darab rendezésekor történelmi pártatlanságra törekszel?Amikor egy történelmi művet színpadra állítunk, akkor nem az a dolgunk, hogy konyhai falvédő színvonalon gondolkodjunk arról, hogy ki a jó és ki a rossz, kit szeretünk, és kit nem szeretünk. Előre gyártott krampuszokkal, angyalokkal nem megyünk semmire. Mi emberek nagyon bonyolultak vagyunk, egyszerre krampuszok és angyalok. Tény, hogy a darabban megidézett szereplők nehézkezű urak voltak. Szuverének. Megszokták, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. Nem voltak meghatódva attól, ha agyon kellett csapni valakit. Nekünk nem az a dolgunk, hogy igazságot tegyünk az akkor viszálykodó emberek között - mert nem ez a lényeg - hanem az, hogy megismertessük azt, ami véleményünk szerint hajtotta őket; és valahogy megértsük ennek a történelmi jelentőségét. Kép és szöveg: Eöri Szabó Zsolt
(2004. február 18.)