A képen az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Vegyeskar (karigazgató Kneifel Imre), a Dunaújvárosi Vegyeskar (karigazgató Horváth Péter), a Polgárdi Clara Voce Vegyeskar (karigazgató Kissné Révfalvi Andrea) a Primavera Kórus (karigazgató Horányi Ottília) a Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara (karigazgató Kneifel Imre) a Kossuth Lajos Általános Iskola Gyermekkara (karigazgató Mohai Judit). Vezényelt: Drahos Béla.
Pénteki beszámolóMEZÍTELENÜL
Vajon, mi rejtőzik a plexifal mögött? tűnődtem, míg a közönség lassan megtöltötte a nézőteret. A székesfehérvári Szeget szeggel előadás rejtélyes díszlete egyre csak a mi tükörképünket mutatta a Pro Arte Hungarica-díj átadása alatt.
Aztán egyszerre világosság gyúlt, s mi betekinthettünk az üvegkalickába, pontosabban lakóinak zárt és magányos, ám valódi magánéletet nélkülöző, bekamerázott világába. Minden a szemünk előtt zajlott, mégis messze tőlünk, így inkább úgy néztük-hallgattuk az eseményeket, mintha a televízióban folynának. Ahogyan a herceget helyettesítő Angelo monitoron keresztül fogadta a bátyja életéért könyörgő apácanövendéket, Izabellát. S talán éppen ez a hatalmas távolság volt az egyik oka, amiért Angelo mindenáron meg akarta szerezni a lányt, akár ármánnyal is; áthágva saját, szigorú törvényeit.
Cselszövései azonban nem maradhattak titokban: a legnagyobb nyilvánosság előtt, mozgalmas kibeszélő-show keretében lepleződött le, és kapott büntetést Vincentio hercegtől. Ez lett legnagyobb tragédiája, akárcsak szereplőtársainak; életük minden szépségét és mocskát, mint ócska szennyest terítették ki a köznép kényére-kedvére. S történetük valójában még be sem fejeződött, hiszen már Angelo és a herceg is szerelmes Izabellába
PRO ARTE HUNGARICA
Negyedik alkalommal adták át a Megyejárás keretében a Pro Arte Hungarica-díjat. A zsűri eddig alkotóközösségeket jutalmazott: a Debreceni Kodály Kórust, a pécsi Bóbita Bábszínházat és legutóbb a Békéscsabai Szimfonikus Zenekart. Most azonban egyetlen embert ért ez a megtiszteltetés. Szabó Gyula színművész meghatottságában a költő szavait hívta segítségül; Szabó Lőrinc versével mesélt nekünk a közös emberi sorsról.
4x100
A stúdióban pedig a magyar női váltó tagjai készülődtek, Egressy Zoltán darabjában. A tét az Olimpiára jutás, a szintidő jóval az addigi magyar csúcs alatt. Mi is érezzük, reménytelen a vállalkozás, a csapat gyúrója (Kozák András) többet is mond, ha mégis csoda történne, a lányokból világklasszis így se, úgyse lesz akkor meg minek az egész?
A cselekmény fordulatos, a csattanót elárulni illetlenség, de a lényeg amúgy sem ez, hanem, hogy kiből mit hoz ki a versenyre készülődés feszültsége. Nos, csontváz hegyek dőlnek ki a szekrényből (ki, kivel, mikor és miért) magán- és közéleti pamfletek során szórakozunk, igazán kellemesen. Az előadás külön kis csodája a verseny előtti utolsó néhány perc, ahogy az edző (Töreky Zsuzsa) az egyre reménytelenebb helyzetben (úgyis, mint amatőr álomfejtő és pszichológus), lelket önt a csapatba (Závodszky Noémi, Szűcs Krisztina, Brunner Márta, Csizmadia Ildikó).
